– Ha azt mondom, 2011...
– Azt felelem, az utolsó évem a ringben.
– Utána vége?
– Igen. Legfeljebb 2012 elejére nyúlhat át a karrierem, de csak ha valami nagyon indokolja ezt. Egyébként tizenkét hónap múlva már pihenek.
– Úgy érzi, addig belefér minden olyan esemény a pályafutásába, hogy azt teljesnek érezze?
– Abszolút. Világbajnoki övért akarok bokszolni, hogy kivel, azt nem tudom pontosan. Hopkinszszal, Pascallal vagy Dawsonnal. De inkább azt mondom, nem az öv a fontos, hanem az, hogy velük bokszolhassak. Tisztességes felkészüléssel a hátam mögött nyerhetek ellenük. De ha mindent megtettem a győzelemért, mégis kikapok, az nem baj. A jobbtól ki lehet kapni, az nem szégyen, és akkor tudomásul veszem, hogy ennyi volt bennem, majd emelt fővel elhagyom a szorítót. Addig viszont keresem, hol vannak a képességeim határai. Azt gondolom, még nem értem el őket.
– Tudja, hol vannak a határai?
– Azt gondolom, inkább utólag jövök majd rá.
– Elképzelhető, hogy akkor majd azt mondja, González vagy Ulrich ellen volt a csúcson?
– Technikailag lehet, hogy tényleg az a két mérkőzés volt a csúcs, de nem az jelenti a határt. A fizikai gátat például akkor értem el, amikor Garayjal, Sahnoune-nal vagy Fragomenivel bokszoltam. De még ennél is többre vagyok képes.
AZ ERDEI ZSOLTTAL KÉSZÜLT TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN.
Ünnepi pofonosztás a Hősök terén
