Erdei Zsolt sorsa egy-két napon belül eldől

T. G.T. G.
Vágólapra másolva!
2010.09.29. 17:03
Erdei Zsolt ma elutazott New Yorkba, hogy közelebb kerüljön álmai megvalósításához, tartalmat adjon az elismert amerikai menedzserrel, Greg Leonnal kötött tanácsadói szerződésben foglaltaknak, azaz Amerikában lépjen a ringbe.

Erdei (jobbra) legutóbb tavaly novemberben bokszolt, az olasz Fragomeni ellen (Fotó: Action Images)
Erdei (jobbra) legutóbb tavaly novemberben bokszolt, az olasz Fragomeni ellen (Fotó: Action Images)

A hírt az együttműködésről a boxingtalk.com adta ki szeptember elején, ez nem véletlen, mivel Greg Leon az internetes portál üzemeltetője. Az első lépést követően Leon feladata volt, hogy négy-öt mérkőzésszervezővel kapcsolatba lépjen, Erdeit néhány tengerentúli összecsapásra „eladja”. Az első amerikai utat követően Madár elmondta, 2011-es visszavonulása előtt két-három meccsen szeretne még bokszolni.

Ha minden igaz, most már konkrét megállapodás születhet. Biztosra vehető, hogy Erdei félnehézsúlyban bokszol, Leon is erre utalt az első találkozás során („A legnagyobb célja, hogy Amerikában bokszoljon, a félnehézsúly legnagyobb nevei ellen lépjen szorítóba, és folytassa útját, amelynek végén ismét a világbajnoki cím várja őt”).

A 36 éves, 31 veretlen mérkőzéssel álló, volt félnehéz- és cirkálósúlyú világbajnok Erdei a tervek szerint még az idén ringbe léphet – legutóbb 2009. november 21-én bokszolt a WBC cirkálósúlyú vb-övéért az olasz Giacobbe Fragomeni ellen. A négy nagy szervezetnél a legfrissebb világranglistán csupán a Bokszvilágtanácsnál (WBC) áll a legjobb tizenöt között, hatodikként, igaz, a fightnews.com szervezetektől független listáján szintén hatodik.

Bernard Hopkins – aki noha jelenleg nem világbajnok, a fightnews.com listáján az első, és decemberben Jean Pascal ellen a WBC félnehézsúlyú vb-címéért bokszol – a boxingtalk.com portálnak adott interjúban gratulált Leonnak, hogy pártfogásába vette Erdeit, más kérdés, hogy ezzel inkább Leont „fényezte”, mintsem Erdei méltatta.

 RÖGÖS AZ ÚT

Rácz Félix, a profi boksz vérkeringésébe a szombati szentesi gálával visszatérő menedzser beavat a részletekbe, mit is foglalhat magába az Erdei és Leon közötti tanácsadói szerződés.

„Egy ilyen megállapodás kontinensre vonatkozik, jelen esetben Amerikára. Leonnak tulajdonképpen házalnia kell a nagy gálákat szervezőknél – ilyen a Top Rank, a Showtime –, hogy betegye Erdeit egy gála programjába. Első lépésben a decemberi időpontot kellene tartani, de szakmailag nem célszerű, ha Madár kis gálában kap helyet, egy nagyobb meccs kiegészítő programja megfelelőbb lehet. Ekkor azonban ellenfele kell, hogy húzónév legyen, mert Erdeinek hiába remek a mérlege, Amerikában nem ismerik. Tehát a meccset az ellenfél nevével kell eladni. Ez azért költségigényes vállalkozás, kérdés, hogy ki állja az összeget? – mondta Rácz, aki égetően fontosnak tartja, hogy létrejöjjön egy mérkőzés, mert Zsolt lekerül a nagy szervezetek ranglistáiról.

A WBC-nél elfoglalt 6. hely nem rossz, csak éppen ennél a szervezetnél legalább fél év, míg be lehet kerülni egy címmeccsre. A novemberi Jean Pascal–Chad Dawson meccs győztese legkorábban 2011 márciusában bokszol. Rácz szerint Madár optimális esetben jövő májusban következhet – ha a decemberi, úgymond felhozó mérkőzésen jó benyomást kelt.

„Akkor lenne a legtöbb esélye nagyágyúval összecsapni, ha valaki egy nagy gála fő meccsén megsérül és ő a beugró" – fogalmazott Rácz Félix.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik