Erdei Zsolt: Szavakkal is lehet nagyot ütni

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.25. 16:43
null
A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben indított Mesterfogások című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. A fiatalokkal foglalkozó neves szakemberek elemeznek egy-egy, a mindennapi munkájukban felvetődő szituációt, és elmondják, azok megoldására, kezelésére milyen praktikákat alkalmaznak. Ezen a héten a profi bokszvilágbajnok Erdei Zsolt, az UTE Madárfészek Ökölvívó Akadémia szakmai vezetője osztja meg gondolatait a helyes verbális kommunikációról.

Az ökölvívás azon sportágak közé tartozik, amelyekben akadnak szabadszájú edzők. Ehhez alkalmazkodniuk kell a sportolóknak. Viszont ahhoz, hogy az edző jó érzékkel használja a szavakat, ismernie kell a tanítványokat és szükséges tudnia, kinek, mit és mikor lehet mondani. Minden gyerek egyéniség, és van közöttük, aki kicsit érzékenyebb.

Nem mindenkivel lehet ugyanabban a hangnemben beszélni.

Időben fel kell ismerni, ha valaki a társaitól eltérő módon reagál egy-egy erőteljesebb megjegyzésre.

Nagyon fontos a jó hangulat megteremtése, hiszen egy vidám közegben másképpen csapódnak le a szavak. Olyankor belefér a kiabálás és a minimális trágárság is, hiszen azoknak is a motiválás a célja. Az olyan sportágakban, amelyekben szükség van a kitartásra és az ember az utolsó pillanatig talpon akar maradni, szükségesek a buzdító szavak. A külső szemlélő számára ezek a megnyilvánulások durvának is tűnhetnek, de sportági berkekben nem azok.

Megesik, hogy én is hangosan, bosszankodva fejezem ki magamat, amikor valakit dorgálok. Ezek után azt szoktam mondani a tanítványnak, hogy „Addig örülj, amíg kiabálok veled, mert ha már csendben vagyok, az azt jelenti, hogy nem érdekelsz.” Tehát a közönnyel sokszor nagyobb hatást lehet elérni, mint a folyamatos beszéddel. A jó edző tudatosan váltogathatja az eszközeit.

Nagyon kell vigyázni arra, hogy mi az, amit az egész csapat előtt mondunk a gyereknek.

Vannak olyan problémák, helyzetek, amelyekről csak négyszemközt, nyugodt körülmények között érdemes beszélgetni. Ehhez persze ismerni kell a tanítvány ökölvívótermen kívüli életét is. A többiek előtti megfeddéskor pedig megint csak a hangnem a döntő. Lehet kicsit viccesen is közölni a mondandónkat, úgy, hogy még el is nevesse magát rajta a fiatal. És lehet úgy is, hogy az igazán sértő – ez utóbbit minden esetben el kell kerülni. Hiperérzékeny gyerekek is vannak, és láttam már arra példát, hogy a versenyző az edző meccs utáni, mások előtt történő szidalmazását túlzottan megalázónak érezte, és klubot váltott.

Erdei Zsolt edzést tart Fotó: Bodrogi Tamás

A meccsen a szülők is ott lehetnek, de azt nem szeretem, ha az edzésen is jelen vannak. Amennyiben mégis figyelik a tréninget, akkor azt kell látniuk, hogy a gyerekekkel empatikus, pedagógiailag felkészült edző foglalkozik.

Számít a fiatalok kora is. A legérzékenyebbek a kamaszkorban lévő, ezért indulatosabban reagáló és sok mindennel dacoló sportolók.

Arra különösen figyelnünk kell, hogy őket ne bántsuk meg. Egyébként ezen a téren a fiúk és a lányok között nem teszek különbséget, mindenkit bokszolónak tekintünk a teremben. Persze, ha a lány edzés előtt elmondja, hogy éppen női gondokkal küzd, akkor tudom, hogy nemcsak fizikailag kevésbé terhelhető, hanem lelkileg is sokkal érzékenyebb, ezért a szavaimat is annak megfelelően válogatom meg. De hangsúlyozom, ez csak akkor van így, ha az edző tisztában van a tanítványai problémáival.

Bennem is megmaradt egy olyan eset a versenyzői pályafutásom időszakából, amikor úgy éreztem, hogy az edző szidalmazása már túlmegy a határon. Még nem voltam egészen felnőtt, amikor edzőtáborban az edző az anyámat szidta azért, mert telefonáltam. Nekem akkor már majdhogynem családfenntartói szerepköröm volt, és éppen az anyukámmal beszéltem otthoni gondokról, nem voltam jó passzban. Ezért az edző beszólása még úgy is nagyon rosszul esett, hogy tudtam, rendszeresen megengedi magának ezt a stílust. Higgadtan elmondtam neki, hogy nem szeretném, ha még egyszer ilyen előfordulna. Megértette, és elnézést kért. Mindannyian hibázunk, de az óriási érték, ha valaki képes belátni a tévedését.

Erdei Zsolt
az UTE Madárfészek Ökölvívó Akadémia szakmai vezetője

(Kiemelt képünkön: Erdei Zsolt Fotó: Bodrogi Tamás)

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik