Balzsay Károly a 11. menet végén kiütötte kihívóját, a rongybabaként összecsukó Maselino Masoe szinte azt sem tudta, hol van. A magyar öklöző Krefeldben ezzel megvédte a Bokszvilágszervezet (WBO) nagyközépsúlyú vb-övét, de nem sokon múlt, hogy a mérkőzésvezető Balzsay sérülése miatt már korábban beszüntesse az összecsapást.

Fotó: Czagány Balázs
Balzsay megvédte címét

Fotó: Czagány Balázs
Balzsay megvédte címét
– Megfordult velem a világ, mert nem éreztem súlyosnak a sérülést.
– Mit lehet ilyenkor tenni?
– Amit edzőm, Fritz Sdunek tett: a ringorvos segítségével rábeszélte a bírót a folytatásra.
– Mi volt a döntő érv?
– Talán az, hogy az orvos sem látta tragikusnak az esetet. Fritz megígérte, hogy elállítják a vérzést, s ez hatott. Ami fontos, hogy ez sikerült is.
– Mi lett volna, ha nem sikerül?
– Jobb bele sem gondolni! A mérkőzésnek ebben a korai szakaszában le sem pontozták volna, hanem „no contest" összecsapásnak minősül.
– Azaz meg nem történtté nyilvánítják?
– Így van, kárba veszett volna minden.
– A vb-cím azért nem…
– Az nem, én a befektetett munkára gondoltam.
– Kinek az ötlete volt, hogy kórházba vigyék a mérkőzés után?
– Az Universum orvosa úgy döntött, hogy főleg a homlokomon lévő seb mély, ezért ki kell tisztítani. Aztán összevarrták, illetve a bal oldali sérülést összeragasztották. Másfél óra múlva a szállodában voltam, megnéztem a meccsemet, aztán vasárnap indultam a családdal haza.
– Van-e esetleg hír az augusztusi budapesti gáláról?
– A klub vezetőségével nem tudtam beszélni, mert a sajtótájékoztatóra sem mentem vissza a csarnokba, de vasárnap reggel találkoztam a német tévécsatorna, a ZDF egyik szerkesztőjével, aki megkérdezte, mennyire súlyos a sérülésem, mert attól is függ a gála sorsa. Nem akarok nagyképű lenni, de kifejezetten jót tett, hogy ki tudtam ütni az ellenfelemet. Most néhány nap szünet következik, meg persze gyógyulás, aztán remélem, tényleg a magyarországi gálára készülhetek.
Legfrissebb hírek

Ökölvívás: a főszponzor összehozta Balzsayt és a családot
Ökölvívás
2009.07.25. 01:58

Erdei alábecsülte magát, Balzsay áprilisban bokszolhat újra
Ökölvívás
2009.01.16. 15:49
Ezek is érdekelhetik