Balzsay Károly október végéig a WBO profi világbajnokává válhat
Balzsay Károly a Bokszvilágszervezet nagyközépsúlyú világbajnoki címéért léphet szorítóba legközelebb, mégpedig a kanadai Jean Pascal ellen. A kategória trónja azután üresedett meg, hogy Joe Calzaghe lemondott róla. Így a WBO ranglistájának első (Balzsay) és második (Pascal) helyezett öklözője küzdhet meg az övért.

Fotó: Czagány Balázs (NS-archív)
Balzsay Károly (balra) még az idén világbajnok lehet

Fotó: Czagány Balázs (NS-archív)
Balzsay Károly (balra) még az idén világbajnok lehet
Balzsay legutóbbi, José Alberto Clavero elleni győzelmét követően már beszámoltunk róla: a WBO áldását adta, hogy az Universum és Jean Pascal (21–0–0, 14 K. O.–T. K. O.) menedzsmentje tárgyalni kezdjen a szervezet nagyközépsúlyú világbajnoki címmeccséről.
A szervezet azóta a versenytárgyalás dátumát és helyét is kiírta: arra jövő kedden a Puerto Ricó-i San Juanban kerül sor a két bokszoló klubja között.
Amelyik istálló vagy promóter nagyobb összeget ajánl, az rendezheti meg az összecsapást.
A monokli.com internetes szaklap közlése szerint a minimális felajánlási összeg 300 ezer dollár, amely a meccs nyereményalapját képezi.
A mérkőzést a versenytárgyalást követő 45-90 napon belül meg kell rendezni. A tárgyalás elmaradhat, ha a felek addig meg tudnak egymással egyezni, vagy keddig közel kerülnek hozzá.
Ez azt jelenti, hogy az interkontinentális bajnoki címet birtokló magyar öklöző (19 győzelem, 0 vereség) október 31-ig megvívja első világbajnoki címmérkőzését.
Legfrissebb hírek

Kovács István hatodszor is a WBO európai vezetője lett
Ökölvívás
2024.11.01. 09:57

Ökölvívás: Kovács István visszatért korábbi WBO-posztjára
Ökölvívás
2022.08.30. 11:27

Profi boksz: november 9-én csap össze Álvarez és Plant
Ökölvívás
2021.08.20. 20:45

Ökölvívás: Navarrete megvédte világbajnoki címét
Ökölvívás
2021.04.25. 11:54
Ezek is érdekelhetik




