Ökölvívás: Kovács István visszatért korábbi WBO-posztjára

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2022.08.30. 11:27
null
Visszatérés (Fotó: MTI)
Július végén váratlanul távozott a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (IBA) főtitkári posztjáról a korábbi olimpiai és világbajnok magyar ökölvívó, Kovács „Kokó” István, aki most visszatért volt munkaadójához, a WBO-hoz (Bokszvilágszervezet), ahol ismét a szervezet európai szekciójának vezetője lett.

 

Az olimpiai sportági világszövetségekben dolgozó magyar sportdiplomaták közül sokáig az ökölvívók főtitkárát, Kovács Istvánt jegyezték a legmagasabban. Nyáron azonban az IBA vezetői közül többen is távoztak, köztük az irodavezetői posztot betöltő egykor amatőr olimpiai, világ- és Európa-bajnok, profi világ- és Európa-bajnok Kovács István is.

Az IBA lausanne-i irodáját vezető Kovács István hangot adott aggályainak az IBA orosz elnökével, Umar Kremljovval kapcsolatban, majd nem sokkal később távozott, a menesztéséről szóló hírt nem kommentálta – mint a profiboksz.hu megjegyezte, nem is tehette ezt az esetleges jogi következmények miatt.

Mára kiderült, Kovács visszatért a WBO-hoz, a Bokszvilágszervezethez, ahol korábban hosszú évekig dolgozott ellenőrként, majd alelnökként, 2009-től pedig a szervezet európai szekciójának vezetőjeként.

Másfél éves kihagyást követően (az IBA-nél tavaly márciusban nevezték ki) ismét a szervezet európai szekciójának vezetőjeként tér vissza a profik ökölvívás világába – jegyzi meg a profiboksz.hu.

 


 

Legfrissebb hírek

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
19 órája

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Az olimpiai ötödik magyar bokszolót újra műteni kell, lemarad a világbajnokságról

Ökölvívás
2025.05.19. 11:23

Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

Ökölvívás
2025.05.10. 11:29

Tommy Fury egyhangú pontozással verte meg Kenan Hanjalicot a történelmi bokszgálán

Ökölvívás
2025.05.09. 22:54

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
2025.05.09. 13:55

Budapestre látogat a korábbi nehésúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury

Ökölvívás
2025.05.08. 17:34

Budapesten tér vissza a ringbe az ökölvívó Tommy Fury

Ökölvívás
2025.05.06. 11:02
Ezek is érdekelhetik