Ökölvívó olimpiai kvalifikációs torna: Kalucza és Káté nyert

Vágólapra másolva!
2008.03.01. 18:55
Kalucza Norbert és Káté Gyula arany-, Varga Miklós pedig ezüstérmes lett a Roseto degli Ambruzziban zajló első európai olimpiai kvalifikációs ökölvívótornán, melyen mindhárman már a döntőbe jutással kvótát szereztek.
A magyar csapat tájékoztatása szerint az 51 kg-ban szereplő Kalucza és a 64 kg-os Káté egyaránt mérkőzés nélkül végzett az első helyen, miután előbbi brit és utóbbi román ellenfele sem állt ki a döntőre.Két honfitársához hasonlóan az egész tornán remeklő Vargának ezzel szemben ringbe kellett lépnie szombaton az ukrán Olekszandr Kljucsko ellen. A hajdúsámsoni bokszoló a kvalifikáció kivívása után nem tudta felszívni magát a tulajdonképpen tét nélküli mérkőzésre és végül 30-14-es pontozással kikapott.A magyar csapatból Szili Istvánra vár komoly feladat szombaton, ugyanis a pénteki elődöntőjét elveszítő 75 kg-os kőszegi öklöző az örmény Andranik Hakobjan ellen a harmadik helyért, s egyben az olimpiai kvótáért küzd meg.Eddig négy magyar szerzett pekingi indulási jogot: Kalucza, Varga és Káté mellett Szellő Imre - a tavalyi chicagói világbajnokságon - biztosította már helyét a játékokon.(MTI)
Legfrissebb hírek

Profi boksz: Szili István megverte Felix Sturmot!

Ökölvívás
2022.03.27. 12:05

Profi boksz: Szili István Felix Sturmmal csap össze

Ökölvívás
2022.03.26. 10:35

Profi boksz: Szellő Imre a WBA új címéért léphet szorítóba

Ökölvívás
2019.05.12. 10:34

Profi boksz: Szellő Imre vezeti a WBO ranglistáját

Ökölvívás
2019.03.22. 10:45

Ökölvívás: Szellő és Kis is kiütéssel nyert a Magyar Ring Gálán

Ökölvívás
2019.02.22. 23:03

Ökölvívás: nehéz ellenfél vár Szellő Imrére jövő pénteken

Ökölvívás
2019.02.12. 13:15

Ökölvívás: Szellő Imre technikai kiütéssel győzött

Ökölvívás
2018.10.12. 23:42

Profi boksz: magyar győzelmek a szentesi gálán

Ökölvívás
2018.05.12. 06:17
Ezek is érdekelhetik