Az eddigi legértékesebb vb-öv a tét

És még nagyon sokan, otthon és Karlsruhéban egyaránt. Rengeteg magyar lesz ma este a dm-arenában, ahogyan azt Madár eleve remélte, és bár Karlsruhe nem München és nem Bajorország, nem hat-hét órás, hanem másfélszer ekkora autóút, egészen a francia határig, az otthon eladott jegyekből ítélve nem lesz ritka a magyar szó a csarnokban.
Aus Karlsruhe, für Karlsruhe, in Karlsruhe, azaz Karlsruhéból, Karlsruhéért, Karlsruhéban – ez már a légsúlyú női világelső, Regina Halmich szlogenje, hiába, övé a dominikai köztársaságbeli Johanna Pena-Alvarez elleni főmeccs, idevalósi, és a helyiek rendkívül lelkesek is, hatalmas ovációval köszöntik a csinoska szőkeséget, amikor a mérlegre lép, és a fotósoknak pózolni kezd.

A Karstadt áruházban vagyunk, leértékelések tömege és próbababák között, hamisítatlan sportidegen környezetben, az ilyenkor megszokott módon ezúttal is egy külső cég vette meg és ezzel támogatja a szombat esti gála hivatalos súlyellenőrzési ceremóniáját. Az RTL Klub logóját is igazán kitehették volna a szponzorok közé a háttérparavánra, legalábbis az derül ki a gálát majd közvetítő Szabó Gábor szavaiból, a riporter kolléga szerint ugyanis arcátlanul sok pénzt kértek a németek az élő adásért.
Inkább megfelelő technikusokat adtak volna, bármilyen meglepő ugyanis, a ZDF emberei fércmunkát végeztek az előző napok felvezető anyagainak felvételekor, az operatőrök alig használható anyagokkal látták el a magyarországi partnert.
Szombat este nyilván másképp lesz, bár Madár győzelméért azt is elviselnénk, ha szétesne a kép.
Egy biztos, olyan jókedvű bokszoló ritkán lép mérlegre, mint Erdei Zsolt, holott pontosan 78 kilót mutat a műszer, ami enyhén szólva is meglepő a súlyával örökös háborúban álló magyar bunyóstól. Madár, miközben Peter Hanraths gazdasági igazgató éppen instruálja őt, jól érzékelhetően a Szállj el, kismadár! szövegét dúdolja, mosolyog, mindenkit ölelget, még a feltűnően zord Julio César Gonzálezt is. Ô harminc dekával többet nyom a mi fiunknál, amúgy pedig tíz centivel magasabb, és kétméteres ütőtávja is 22 centivel több Madárénál.A mexikóin Dariusz Michalczewski veresége miatt örömmel revánsot venne a megtépázott tekintélyű hamburgi bokszistálló, így aztán Madár produkcióját az Elba partján is kettőzött figyelemmel kísérik.
Hogy a bírói-pontozói-ellenőri karban helyet kapott néhány nem feltétlenül velünk, illetve Erdeivel ellenséges figura, azt tudjuk be a hazai pályának.
Kovács Istvánt kár is mondani, a mérkőzést jegyző WBO (Bokszvilágszervezet) részéről ő lesz a supervisor, bár a mérkőzés végkimenetelét elvben az ő szerepvállalása nem befolyásolja. A mérlegelésen mindenesetre bordó galléros pólójában inkább tűnt hobbibowlingozónak, mint WBO-funkcionáriusnak.
Axel Zielke már érdekesebb figura. Hogy ki ő? Az a bíró, akit (ne lepődjünk meg, ez a profiboksz) a korábbi hírek szerint örökre, de legalábbis időtlen időkig elmeszeltek, amiért a szolnoki Nagy János–Julio Pablo Chacón meccsen döbbenetes módon működött közre. A mérkőzés(el)vezető, aki nem léptette le sem Nagyot, sem Chacónt, aki nem foglalt állást, és aki hibát hibára halmozott. És aki pontozóként ott ül majd a ring egyik oldalán… Zielke mellett az amerikai John Stewart és a spanyol Manuel Oliver pontozza majd a WBO-félnehézsúlyú vb-címmérkőzést.

A közepén egy bizonyos Mark Nelson vigyáz a találkozó tisztaságára, ő vezette 2002 végén Michalczewski Richard Hall elleni második összecsapását, amelyen a súlyosan vérző, emiatt félvakon bokszoló Tigrist nem léptette le, ellenben Hallt azonnal kidobta a ringből, amint erre elérkezettnek látta az időt.
De ettől még nem lesz Erdei világbajnok.
Abban egybecsengenek a vélemények, hogy a folyamatos koncentráció, a nyugodt, türelmes ökölvívás, a jó védekezés és a gyorsaság jelentheti erre a garanciát.
Magától a gálától egyébiránt nem esnek hanyatt az ínyencek, hiszen a felvezető meccsek között, az undercardban erősen átlagos, semmitmondó nevek sorjáznak, jellemző, hogy a profidebütálására készülő Julia Sahiné egyértelműen a jobbak közül való. Az évek óta Németországban élő török hölgy Hülya Sahinként amatőr világ- és Európa-bajnokságot is nyert, most Halmich kategóriájában veti be az Universum.

Igaz, a 18 órai kapunyitást követő meccsek más bokszesteken is jobbára csak arra jók, hogy a műfaj ellen hangolják a közönséget, társasági eseménynyé csak a program vége felé válnak a profigálák.
Erdei Zsolt összecsapására (természetesen elsősorban a Tigris-verő González miatt) már kíváncsiak a derék németek is, maga Dariusz, aki nincs és a jelek szerint nem is lesz itt Karlsruhéban, pedig hasonló helyzetben van, mint Kokó volt a szolnoki Chacón-fellépéskor. Igaz, most nem Michalczewski a supervisor.
A felvetésre, hogy mikor volt legutóbb hetvennyolc kiló (nagyjából Sydney magasságában), Madár egy vállrándítással csak annyit felel: "Á, kamu a mérleg."
És bár a profibokszban valóban sok a "kamu", az érthetetlen és a visszataszító, azért a WBO félnehézsúlyú öve nem keveset ér.
Majdnem tíz évig Michalczewski derekát ékesítette, október óta Gonzálezé – január 19-én, hétfőn pedig már megérkezhet Magyarországra.
És bár az esélyek finoman fogalmazva is megosztottak, a meccs előtt nem is írhatunk mást: bárcsak így lenne!– Tud még másról álmodni, másra gondolni, mint Gonzálezre? Vele kel és vele fekszik?
– Azért ez túlzás, szerencsére nem tartok itt, vannak sokkal kellemesebb emberek, akikre szívesen gondolok. Például a barátnőmre… Ô nem vonja el a figyelmemet a bokszról, nem kell aggódni. Sőt inkább segít, inspirál. Így legalább nem kell megőrülnöm, nem kell csak a meccsel foglalkoznom.
– Különben megőrülne?
– Nem, nem hiszem, azért nem először bokszolok nagy tétért, sőt olyan is volt, amikor én voltam az esélyes. Most az esélytelenek nyugalma van rajtam, ugyanakkor magamban tudom, hogy én is esélyes vagyok és nyerhetek. De az jó, hogy nincs rajtam extra nyomás, nem kötelező győzelmet várnak tőlem. Mindenki úgy van vele, hogy nagyon jó, ha nyerek, de ha kikapok, akkor meg így jártam. Az viszont jó, hogy ha kikapok is, legalább nem a világ utolsó hurkájával szemben maradok alul.

– A tétre menő mecscsei közül a szombatit hova sorolná?
– Nem is tudom, talán a legkomolyabbak közé. A világbajnoki elődöntő és döntő, a három Európa-bajnoki finálé, valamint az olimpiai elődöntő gyakorolt rám olyan hatást, mint ez a mérkőzés.
– És ha Gonzálezt nézzük? Az ellenfelek rangsorában ő hol áll?
– Ez jó kérdés. Erre inkább csak a meccs után tudnék válaszolni. Gonzálezt csak olyanokkal tudom összehasonlítani, akikkel már bokszoltam, arra pedig nem emlékszem, hogy az egykori nagy mecscseim előtt milyen állapotban voltam. Az biztos, hogy technikai tudásban nem ő a legjobb, de nagy harcos, ez kétségtelen. Az eddigi ellenfeleim közül talán Jean-Paul Mendyvel tudnám őt összehasonlítani. Ôt eleinte kőkemény meccseken tudtam megverni, később azonban rendre nagyon simán nyertem ellene. Ariel Hernándezzel vagy Lebzjakkal semmiképpen sem vetném össze, nálam ők nagyobb névnek számítanak. Ugyanakkor azt tudni kell, ők amatőrök, teljesen más három-négy-öt menetet bokszolni, mint tizenkettőt. A profiknál sokkal többet számít az erőbeosztás, itt lehet meneteket veszteni, lehet egy menetben többet mozogni, és az ütések elkerülésére törekedni, közben pihenni, az amatőröknél ezt nem szabad megtenni. Nem azt mondom, hogy más sportág, de nagyok a különbségek.
– Ki döntött arról, hogy Erdei Zsolt lehet González következő kihívója?
– Szerintem az Universum vezérkara, de ezt nem tudom pontosan. Egyáltalán nem zavart, hogy Németországban a televíziók felvetették, esetleg másnak kellene bokszolnia Gonzálezzel, úgy gondoltam, ha nem én leszek a befutó, az a sors akarata, mert valaki ott fent úgy érzi, nem vagyok még érett a feladatra. Misztikusnak hangozhat, de én ebben hiszek. Ennek így kellett történnie, ahogyan történt. Annak pedig nem volt realitása, hogy mondjuk Ulrich bokszoljon a mexikóival.
– A sors szerint tehát eljött az idő. És Erdei Zsolt szerint?
– Szerintem is. Elég sok mecscsem volt amatőrben, a profiknál is bokszoltam már párszor, volt tizenkét menetes találkozóm is, azaz rendelkezem a megfelelő tapasztalatokkal. Huszonkilenc éves vagyok, meddig kellene még várnom a lehetőségre? Erőm teljében, kirobbanó formában vagyok, legalábbis az edzések ezt bizonyítják. Profiként még sohasem voltam ilyen állapotban, más kérdés, ez hogyan jön ki a meccsen. Ha úgy, ahogyan én ezt várom és szeretném, akkor nyerek, ez kétségtelen. Akkor egy González nem tud megverni, az képtelenség. Inkább az izgat, hogy a munka gyümölcse tizenhetedikén jöjjön ki. De akkor kell kijönnie! Ha meg tudom őrizni a higgadtságom, ha nem megyek bele a kétes helyzetekbe, ha levédekezem az ütéseit, akkor nyerek. Az ő előnye a tapasztalat és a hosszú kéz, én viszont tudom, hogy gyorsabb és jobb vagyok nála. Nálam én vagyok az esélyes, ha kihasználom a kedvező lehetőségeket, akkor nyerek is.
– Nem rak ezzel túl nagy terhet magára?
– Akárkivel is bokszoltam, úgy álltam oda, hogy nyerni akarok. A világbajnoki döntőben, Hernández ellen talán az edzőm, Klein Csaba kivételével senki sem gondolta, hogy nyerhetek, még én sem. Úgy érzem, most is van esélyem, és ez nem nagy teher, mert én ezzel élek. Ráadásul sokat elvesz az éléből, hogy legalább otthonról nem nehezedik rám iszonyatos nyomás.
– Talán máshonnan igen?
– Maradjunk annyiban, az Universumnál azért nem ilyen visszafogottak. Itt látják a többiek, milyen jól megy a meló, mondogatják, hogy én vagyok az új világbajnok. Ilyenkor mondom azt, hogy álljunk meg egy picit, ezt nem szeretem, mert még nem vagyok az. Az akarok lenni, de az más lapra tartozik. Ahhoz előbb nyerni kell.
– Ehhez, mondjuk, másképp kell bokszolnia, mint Pérez ellen az utolsó egy-két menetben.
– A kondimmal akkor sem volt gond, csak éppen nem volt tizenkét menetes tapasztalatom, emiatt az elején túl sokat adtam ki magamból. De a tizenegyedik-tizenkettedik menetben is volt annyi erőm, hogy hiába jött előre Pérez, mint az állat, nem adtam meg magam. És higgye el, büszke voltam az utolsó két menetre. Nem azért, ahogyan bokszoltam, mert az szánalmas volt, estem-keltem a szorítóban, de kitartottam. Azt mondtam magamnak, "Van vér a pucádban, kisfiam, kitartottál, próbáltad menteni a menthetőt". Sohasem adom fel, és Szegeden tényleg meghaltam a ringben. A felkészülés során próbáltam javítani az erőbeosztáson, érzem, sőt tudom, hogy a kondícióm jobb, mint volt, nem lehet gond. González ellen nem lesz szükség arra a szánalmas, szétesett mozgásra, mint a Pérez elleni finisben. Kemény vagyok, gyors, felkészült, bízom magamban.
– Mennyire változtathatja meg az életét ez a mérkőzést? Véget ér vele a megélhetési bokszoló korszaka?
– Ha világbajnok leszek. Mert akkor más érték leszek, kedvezőbb tárgyalási pozícióba kerülhetek, legalább egyenlő partnerként tárgyalhatnak velem, sőt talán kicsit én is diktálhatok.
– Felfoghatjuk élethalálmeccsként is?
– Annak azért nem, de ha kell, meghalok a ringben. De régen egy Bocskai elődöntőjében is ez volt a helyzet. Mindig a győzelmi vágy hajszolt, most is, de nem ezen a találkozón múlik a további sorsom, ez a teher nem nyomaszt.
– És az, hogy szinte egy emberként áll ön mögött az ország?
– Nagyon örülök, hogy ez így van, fantasztikus, hogy Karlsruhéban is fogok magyar hangokat hallani. Tényleg érzem az emberek szeretetét. Amikor beszélek az otthoniakkal, ők is mesélik, hogy mindenki szorít értem, senki sem vár el semmit, csak nagyon szeretnék, ha nyernék. Ha rajtam múlik, nem fognak csalódni!