Útban a vb-címmeccs felé

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.12.11. 21:32
Címkék
Pénteken Tiszaújvárosban bonyolítják le az esztendő utolsó rangos hazai bokszgáláját. A Felix-Promotion rendezvényének csúcspontja Isaszegi Róbert (150) mérkőzése lesz: a harmatsúlyú magyar öklöző a dél-afrikai Nkosana Sobethu (1253) ellen teszi kockára először a májusban az orosz Andrej Kosztyin ellen megszerzett WBO-interkontinentális bajnoki övét.
Isaszegi az elsô címvédésére készül
Isaszegi az elsô címvédésére készül
Isaszegi az elsô címvédésére készül
Isaszegi az elsô címvédésére készül
Isaszegi az elsô címvédésére készül
Isaszegi az elsô címvédésére készül
A csütörtöki mérlegelésen mindkét öklöző hozta a kötelezőt, Isaszegi 52.4, kihívója pedig a felső limitet jelentő 53.5 kilogrammal jutott túl a procedúrán.
Isaszegi számára azért is lenne kötelező a győzelem, mert akkor a Bokszvilágszervezet következő világranglistáján már a második helyen szerepelne, és jó esélye lenne a világbajnoki címmérkőzésre. "Már tárgyaltam a legközelebb az övért mérkőző Carbajal és Vorapin menedzsmentjével, mindkettő, akárcsak a WBO, belement, hogy a meccs győztese Robi ellen védheti meg a koronáját. Ez még csak ígéret, előtte a pénteki meccset feltétlenül hozni kell” – mondta Rácz Félix, Isaszegi mérkőzésszervezője. Rácz hozzátette, Sobethu nagy ütő, éppen ezért Isaszegi az elején inkább altatná a dél-afrikait, és inkább a találkozó második felét kell meghajtania. Már csak azért is, mert a kihívó tíz menetnél többet még sohasem bokszolt…
Persze, mindez nem zavarta Sobethut, hogy a mérlegelést követően dél-afrikaiakra egyáltalán nem jellemző harcias nyilatkozatot tegyen: "Nagyon szép ez az öv, és biztos vagyok benne, hogy velem együtt jön majd Dél-Afrikába.”
A felvezető programban kap helyet többek között Bognár László és Kalocsai Zoltán összecsapása is, ők ketten a jövő évi magyar bajnoki címmérkőzésük (Bognár Komjáthi Lászlóval, Kalocsai pedig Takács Zoltánnal küzd meg 2004-ben) előtt vívják az egyik utolsó felhozó meccsüket.

Tv: a Sport1 20 órától élőben közvetíti a tiszaújvárosi gálát

Profigála, Tiszaújváros

A program. Férfiak. Harmatsúly (a WBO interkontinentális bajnoki övéért): Isaszegi Róbert–Sobethu (dál-afrikai) 12 menet; kiskönnyűsúly: Bognár László–Vontszemu (szlovák) 6 m; Mészáros András–Lakatos Károly 6 m; nagyváltósúly: Kalocsai Zoltán–Bese (szlovák) 6 m; középsúly: Nagy József–Balázs (romániai) 4 m; félnehézsúly: Popovics Tamás–Ondricka (szlovák) 6 m; Papp László–Oláh Csaba 4 m. Nők. Kisharmatsúly: Soltész Adrienn–Kovács Klára 4 m
A nem jelölt nemzetiségű bokszolók magyarok.
Legfrissebb hírek

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek; Matheus Saldanha eladásából a Fradi után az NB I is profitálhat

E-újság
2 órája

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2 órája

Vasárnapi sportműsor: PSG–Chelsea és Sinner–Alcaraz döntők

Minden más foci
2 órája

Mátyás és Funar városában – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
2 órája

NB II-es felkészülés: a Videoton két meccset nyert meg szombaton, kétszer játszott a Honvéd is

Labdarúgó NB II
3 órája

Kosárlabda: győzelemmel kezdett az U19-es leányválogatott a brnói vb-n

Utánpótlássport
3 órája

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
3 órája

Iga Swiatek: Nem is álmodtam arról, hogy nyerhetek itt Wimbledonban, annyira távolinak tűnt

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik