Egy hónapja már, hogy Julio César González elvette Dariusz Michalczewskitől a WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú világbajnoki övét. A mexikói bunyós akkor még csak azzal hívta fel magára a magyar (és a külföldi) bokszrajongók figyelmét, hogy megverte a Rocky Marciano rekordjának megdöntésére hajtó Tigrist (az amerikai 49 győztes meccs után vonult vissza veretlen világbajnokként, az októberben 48 diadalnál tartó lengyel az 50. meccse után akarta megtenni ugyanezt), azóta viszont idehaza más miatt is érdekes a személye.
Julio César González a legnehezebb mexikói profiboksz-világbajnok
Julio César González a legnehezebb mexikói profiboksz-világbajnok
Egyre valószínűbb ugyanis, hogy González első címvédő mérkőzésére január 17-én a Budapest Sportarénában kerül sor, méghozzá a Michalczewskihez hasonlóan az Universum Box-Promotiont erősítő Erdei Zsolt ellen. Az alábbiakban a BoxingTalk nevű internetes magazin Gonzálezzel készített interjújának részleteit közöljük, amelyben a mexikói többek között a Michalczewski elleni mérkőzésére emlékezik, illetve vázolja a jövővel kapcsolatos terveit. – Hétfőn egy kaliforniai gálán több Hall of Fame-tag ökölvívót, valamint további bokszolókat, köztük önt is a ringbe hívtak. Miután az összes nevet felsorolták, önt külön is kiemelték mint a WBO új bajnokát. Milyen érzés volt? – Hát igen, nagyszerű volt. Tudtam, hogy mindenki látta a meccset, és gratulálni akart azért a hatalmas győzelemért, amelyet a múlt hónapban Németországban arattam. Remekül éreztem magam, büszke vagyok mindarra, amit elértem. – Milyen stratégiát választott annak tudatában, hogy Michalczewski otthonában kellett bokszolnia? – Dariusz nagyon erős és fegyelmezett bunyós. Láttam néhány meccsét, senki sem tudta megrendíteni vagy padlóra küldeni. Tudtam, hogy csak pontozással nyerhetek, mert képtelen vagyok megfogni vagy kiütni. Ha az otthonában akarok győzni pontozással, annak a sikernek nagyon egyértelműnek kell lennie, mert én vagyok a vendég, és ki tudja, mit néznek a bírók. Egyértelműen az egyhangú pontozásos győzelemre törtem. – Gondolt arra, hogy nyerhet vetélytársa hazájában? – Ezen sohasem gondolkoztam. Azt mondtam magamnak, hogy megpróbálom az előnyömre fordítani a szurkolók reakcióit, mert ha én nyerem meg a meccset, a drukkerek elhallgatnak, és nem fogják győztesként ünnepelni. És megtudták volna, milyen bajnokuk van, ha ellopják tőlem a meccset. – Néhányan azt mondták, Dariusz öregnek tűnt aznap este. Van olyan érzése, hogy ön tette öreggé? – Ez nem igazán számít… A többiek, akik ide jöttek, megküzdöttek vele, és mind kikaptak. Nem mondanám, hogy öreg vagy kiégett bokszolóval harcoltam, ő a bajnok volt, és az edzettségi állapota alapján készen állt a találkozóra. Sohasem lépett vissza, folyamatosan jött előre, és küzdeni akart. Én viszont ki tudtam mozogni, és nehézzé tettem neki a mérkőzést. – Úgy tűnt, Dariusz korábbi ellenfeleivel szemben többet támadott testre. Tudatos volt, vagy élt a hirtelen jött lehetőséggel? – Ez volt a taktikám. Tudtuk, hogy tizenkét menetet bokszolunk. Arra nem számítottam, hogy igazán megrendítem. Michalczewski eddig mindig a hajrában erősített bele, ezért azt mondtam magamnak: »Dolgozz testre, fogd meg egy kicsit, hogy ne tudjon belerősíteni és kiütni!« – Amikor a pontozólapokat olvasták, tudta, hogy nyert? – A meccs végén teljesen biztos voltam benne. Tudtam, hogy megosztott pontozás lesz, és amikor hirtelen bemondták a nevem, megkönnyebbültem. Aztán hirtelen az ő nevét kiáltották, és akkor úgy éreztem, meglopnak, mert szerintem én győztem. Ezután elkezdtek németül beszélni, és amikor újra meghallottam a nevem, már tudtam, hogy nyertem. Életem legboldogabb pillanata volt! – És mi lesz most? Ki következik? – Már edzésbe álltam, és remélem, januárban vagy februárban visszatérhetek Németországba. – Jön a Dariusz elleni visszavágó? – Majd meglátjuk… De azt hiszen, inkább az egyik klubtársával bokszolok. A szerződésemben van néhány lehetőség, de az biztos, hogy kénytelen leszek visszatérni Németországba.