Matolcsi kikapott

Vágólapra másolva!
2003.10.19. 22:52
Címkék
Matolcsi József (174) a vártnál sokkal nagyobb ellenállást fejtett ki James Hare (2801) ellen, és csak egy picit elhamarkodottnak tűnő bírói döntés miatt nem tudta mind a 12 menetet a szorítóban tölteni a WBF (Boksz-világalapítvány) váltósúlyú világbajnoki övéért kiírt találkozón Manchesterben. Az egy év után visszatérő magyar öklöző a tizedik menetben technikai K. O.-val maradt alul a címvédővel szemben.
A röviddel Kótai Mihály sikerét követően (mint arról beszámoltunk, a WBF váltósúlyú magyar világbajnoka az első menetben technikai K. O.-val verte meg az osztrák Joszef Brayert) ringbe lépő Matolcsi összeszedetten, jól kezdte a találkozót, és Hare nagyobb technikai tudását lelkesedésével kompenzálni tudta. A negyedik menetben úgy tűnt, gyorsan véget érhet a meccs, Hare a padlóra küldte kihívóját, aki azonban röviddel később hasonló módon válaszolt. (Igaz, Hare padlózásába nem csupán Matolcsi ökle, hanem a válla is közrejátszott).Ezt követően nyílt csata bontakozott ki, amelyben jobbára Hare irányított, de Matolcsi erőteljes balhorgai bármikor kellemetlen meglepetést okozhattak volna a bajnoknak. Aztán a tizedik menetben Hare a kötelekhez szorította a magyart, aki a pofonok egy részét hárította, visszaütésre azonban nem maradt ereje. A bíró úgy látta, az álló Matolcsi képtelen bárminemű ellenállásra, ezért félbeszakította a harcot, és kihirdette a világbajnok T. K. O.-diadalát.Az est főmérkőzése, a WBC (Bokszvilágtanács) gazdátlan pehelysúlyú övéért kiírt Michael Brodie (34–1–1)–In Dzsin Csi (27–2–1) csata nem ért véget a ringben. A szorítóban még a dél-koreai pontozásos sikerét hirdették ki, röviddel a találkozó után azonban kiderült, José Sulaiman, a WBC elnöke rosszul adta össze a pontokat az egyik lapon, így a végeredmény többségi döntetlen lett (egy lapon In Dzsin Csi nyert, kettőn pedig döntetlen szerepelt), azaz továbbra sincs meg a kiskönnyűsúlyba lépő mexikói Erik Morales utóda.
Legfrissebb hírek

Sallai vitás helyzetek középpontjába került az isztambuli derbin

Légiósok
10 perce

Amanda Anisimova győzött egyesben a pekingi női tenisztornán

Tenisz
26 perce

Kétgólos hátrányból fordított a KTE; megszakadt a BVSC rossz sorozata – ez történt eddig az NB II-ben

Labdarúgó NB II
38 perce

Emberhátrányban összeomlott a Szentlőrinc a Kecskeméttel szemben

Labdarúgó NB II
40 perce

Rengeteg helyzetet elhibázott a Misleny, a ráadás perceiben döntetlenre mentett a Budafok

Labdarúgó NB II
40 perce

Férfi vízilabda Eurokupa: súlyos vereséget szenvedett, de továbbjutott a Szolnok

Vízilabda
43 perce

Hét meccs után a Soroksár ellen nyert újra a BVSC

Labdarúgó NB II
43 perce

NB II: Videoton FC Fehérvár–Mezőkövesd Zsóry FC

Labdarúgó NB II
45 perce
Ezek is érdekelhetik