Pakisztánban az elit

Vágólapra másolva!
2003.10.06. 21:35
Címkék
A hét végén három országból összesen tíz érmet hoztak haza öklözőink. A legnépesebb mezőnyben az indiai Goában Balog Vilmos (69 kg), Szellő Imre (75 kg) és Sz
Balog súlycsoportja legjobbja lett, míg két társa egyaránt szoros mérkőzésen vesztett a döntőben. A nagyszerû bokszot bemutató Balog a második menetben kétszer is padlóra küldte, majd a harmadik menetben végleg megrendítette indiai riválisát, akit a bíró kiszámolt. Szellő balszerencsés mérkőzést vívott a fináléban, ugyanis egy könyöklés következtében felszakadt a szemöldöke, ám folytatta a mérkőzést – végül pontozással kapott ki indiai ellenfelétől. Szûcsnek szintén hazai bunyóssal kellett megküzdenie a végső győzelemért, és vitatható pontozással maradt alul. Bécsújhelyen Mucsi Ottó (51 kg) és Pekanov Tamás (64 kg) győzött, míg Mészáros József (69 kg) és a hölgyek 54 kilós súlycsoportjában induló Faragó Beatrix harmadik lett. A csehországi Zubriban Ladányi Róbert (57 kg) és Dudás Tibor (60 kg) a fináléban vesztett, Gregárik Krisztián (69 kg) pedig bronzérmet vehetett át.Szántó Imre kapitány vezetésével a héten Pakisztánban, a hagyományos Greenhill-tornán lép szorítóba a héttagú magyar válogatott. Karacsiban az abszolút honi elit, Bedák Pál (48 kg), Bedák Zsolt (54 kg), Kertész Henrik (57 kg), Káté Gyula (60 kg), Pekanov Tamás (64 kg), Balzsay Károly (75 kg) és Hidvégi György (91 kg) mutathatja meg a tudását.
Legfrissebb hírek

NB II: a 9. forduló mérkőzései – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
2 perce

NB II: Szentlőrinc–Kecskeméti TE

Labdarúgó NB II
4 perce

NB II: BVSC-Zugló–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
8 perce

NB II: Budafoki MTE–HR-Rent Kozármisleny

Labdarúgó NB II
9 perce

Stollárék vereséget szenvedtek a pekingi tenisztorna döntőjében

Tenisz
12 perce

IFFHS: Kylian Mbappé vezeti a góllövők 9 havi világranglistáját, Varga Barnabás a 33.

Minden más foci
43 perce

Akad pozitívum is a Kassa eddigi szereplésében: Kovács Mátyás

Minden más foci
57 perce

Doppingolásért négy év eltiltást kapott négy grúz sportoló

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik