Jones Sanders ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2003.08.09. 21:18
Címkék
Az amerikai Roy Jones Jr., a Bokszvilágszövetség (WBA), valamint a dél-afrikai Corrie Sanders, a Bokszvilágszervezet (WBO) nehézsúlyú bajnoka november 8-án (feltehetően Las Vegasban) egymás ellen száll ringbe.
Az amúgy félnehézsúlyú, és így aktuális ellenfeleinél általában 15-20 kilóval könnyebb Jones eleinte a három klasszikus, azaz Evander Holyfield, Mike Tyson vagy Lennox Lewis valamelyike ellen kívánt csatába szállni, de Sanders március 8-ai sikerével meggyőzte őt. A dél-afrikai bunyós Hannoverben, vagyis "idegen terepen”, kihívóként a második menetben kiütötte az ukrán Vladimir Klicskót."Mindenki azt hitte, Roy mással mérkőzik majd. Aztán Corrie nyert Németországban, így már megfelel neki. Újra meg akarjuk rázni a világot!” – fogalmazott Jones menedzsere, Murad Muhammad.Az amerikai sztár március elsején történelmet írt azzal, hogy a Las Vegasban rendezett 12 menetes mérkőzésen elhódította a WBA nehézsúlyú bajnoki övét a Puerto Ricó-i származású John Ruíztól, hiszen a sportág történetében korábban mindössze egyszer fordult elő, hogy valaki egyszerre legyen félnehézsúlyban és nehézsúlyban is világbajnok. A 49 proficsatájából 48-szor (közte 38 K. O.-T. K. O.) diadalmaskodó Jones amúgy pontozással győzött. Sanders eddig 41-szer lépett kötelek közé a hivatásosok táborában, 39-szer nyert, ebből 29-szer kiütéssel.
Legfrissebb hírek

A spanyolokkal elődöntőzik a női pólóválogatott a vizes vb-n

Vizes vb 2025
13 perce

Közel a megegyezés? A Fradinál már várják a kiszemelt középpályást – sajtóhír

Labdarúgó NB I
27 perce

Magyar arany- és ezüstérem a tatai paratriatlon világkupán

Egyéb egyéni
32 perce

Cseh Sándor: Mindent kiadtak magukból a játékosok

Vizes vb 2025
40 perce

Kispesten újra nagyobbat álmodhatnak – NB II-es felvezetés, 8. rész

Labdarúgó NB II
41 perce

Brazília: lenyűgözte a sztárszörföst Neymar batmobilja

Minden más foci
44 perce

Németh Hunor édesapja elégedetlen fia helyzetével – Esterházy Mátyás is reagált

Légiósok
1 órája

Vizes vb: kínai arany a női szinkronúszóknál

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik