Gálfi fél kézzel nyert

Vágólapra másolva!
2003.03.15. 21:06
Címkék
A rendezvény elérte a célját, a Felix-Promotion összes bokszolója javított a rekordján pénteken, a Pólus Centerben megtartott gálán. Így foglalhatjuk össze a legjobban a MegGATTOlhatatlan győzelem fantázianévre hallgató rendezvény legfontosabb történéseit.
Rácz Félix, az istálló első embere már napokkal a bokszest előtt arról beszélt, hogy minden védencének felkészülési állomást jelent a pénteki gála, hiszen többükre is nagyon fontos mérkőzés vár az elkövetkező hónapokban.Igazság szerint a WBO (Bokszvilágszervezet) középsúlyú interkontinentális bajnokára, Gálfi Andrásra már péntek este címvédő meccs várt volna, csakhogy ő a kézsérülése miatt nem vállalta a francia Hissani elleni ütközetet, mindössze a román Alexandru Manea elleni felhozó mérkőzést. Gatto nem bokszolt rosszul, de csak az egyik kezét használta, ami most belefért – Manea egyszer meg is roggyant –, téttel bíró, komolyabb rivális elleni találkozón azonban aligha…A jövőt illetően feltétlenül megnyugtató volt Nagy János produkciója, ő a második menetben kiütötte az egykoron amatőr magyar bajnoki címig jutó Lakatos Károlyt. Takács Zoltán a második menetben zúzta porrá Baranyai Márk védővonalát, a harmadik felvonást nem is kellett elkezdenie, míg Balogh Zoltán és Petrányi Zoltán pontozásos győzelemmel javított a rekordján.
Profigála, Budapest
Eredmények. Kiskönnyűsúly: Nagy János–Lakatos Károly K. O. gy. a 2. m-ben; nagyváltósúly: Balogh Zoltán–Szabó Titusz p. gy. 6 m-ben, Takács Zoltán–Baranyai Márk T. K. O. gy. a 3. m-ben; középsúly: Gálfi András–Alexandru Manea (román) p. gy. 8 m-ben; nehézsúly: Petrányi Zoltán–Kecskés István p. gy. 4 m-ben
A nem jelölt nemzetiségű bokszolók magyarok.
Profigála, Budapest
Eredmények. Kiskönnyűsúly: Nagy János–Lakatos Károly K. O. gy. a 2. m-ben; nagyváltósúly: Balogh Zoltán–Szabó Titusz p. gy. 6 m-ben, Takács Zoltán–Baranyai Márk T. K. O. gy. a 3. m-ben; középsúly: Gálfi András–Alexandru Manea (román) p. gy. 8 m-ben; nehézsúly: Petrányi Zoltán–Kecskés István p. gy. 4 m-ben
A nem jelölt nemzetiségű bokszolók magyarok.
Legfrissebb hírek

Egy 90. perces fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
1 perce

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 perce

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
6 perce

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
6 perce

Semenyo vezérletével látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
7 perce

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
13 perce

Különleges konferenciával, sportolókkal és sztárelőadókkal ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a TF

Egyéb egyéni
13 perce

Férfi vízilabda Eurokupa: fölényes győzelemmel kezdett a Szolnok

Vízilabda
40 perce
Ezek is érdekelhetik