Mosley újra a szorítóban

Vágólapra másolva!
2003.02.07. 21:44
Címkék
Csaknem hét hónappal a Vernon Forresttől elszenvedett második vereségét követően visszatér a szorítóba "Sugar Shane Mosley (382), a váltósúly hajdani első számú alakja.
Az amerikai ökölvívó (akiről nem árt tudni, hogy a legutóbbi három vereségét Forresttől szenvedte el, az elsőt az amatőrök között, a másodikat és a harmadikat a profiknál) a Las Vegas-i Mandalay Bay Casinóban a mexikói Raúl Márquezzel (33–2) méri össze az erejét, és elképzelhető, hogy a párharc győztese legközelebb Oscar De La Hoyával, a nagyváltósúly jelenlegi uralkodójával találkozik.Az mindenesetre máris biztató a visszatérő öklöző számára, hogy hosszú idő után újra képes volt hozni a súlyát. Igaz, ebben közrejátszott az is, hogy ezúttal nem könnyűsúlyban vagy váltósúlyban kell küzdenie, hanem nagyváltósúlyban… "Azt hiszem, ez az igazi súlycsoportom – jelentette ki Mosley. – Nem érzem magam túlsúlyosnak vagy nehéznek, sokkal inkább könnyűnek és kiegyensúlyozottnak. Azt hiszem, Márquez is ugyanolyan izgatott, mint én. De remélem, elfogadja a valóságot, és megérti, hogy jobban teszi, ha visszamegy Texasba.”
Legfrissebb hírek

A magyar férfi jégkorong-válogatott benevezett a Nemzetek Európai Kupájába

Jégkorong
4 perce

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
37 perce

Marozsán nagyot küzdött, de kikapott az ötödik kiemelttől Sanghajban

Tenisz
54 perce

Gyász: elhunyt a legendás sportújságíró és riporter, Kopeczky Lajos

Egyéb egyéni
1 órája

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
1 órája

A férfi puskacsapat az aranyért, a női a bronzéremért lőhet Isztambulban a sportlövő BL-ben

Egyéb egyéni
1 órája

Jégkorong: Szongoth Döme szezon közben váltott és igazolt Kanadába

Utánpótlássport
1 órája

Edzői mentorprogramot indít a Magyar Úszószövetség

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik