WTCC: Panis távozik a Zengő Motorsporttól, Szabó Zsolt veszi át a helyét

Változik a Zengő Motorsport pilótapárosa a túraautó-világbajnokság (WTCC) 2017-es szezonjának hátralévő versenyhétvégéire. Az eddig az ETCC-ben versenytő fiatal magyar pilóta, Szabó Zsolt léphet feljebb, mivel Aurélien Panis más sorozatban folytatja pályafutását.

WTCC: Visszatértem! A Nürburgring óta jó úton járok – Michelisz

Michelisz Norbert a Portugáliában aratott győzelmével ismét harcban áll a túraautó-vb első helyéért, és ő is úgy érzi, visszatért a csatába.

WTCC: rajt-cél győzelmet aratott Michelisz a portugáliai főfutamon

A pole pozícióból indulva nyerte meg a főfutamot Michelisz Norbert, a Honda gyári csapatának pilótája Vila Realban, a WTCC portugáliai versenyhétvégéjén. A magyar pilóta egy pillanatra sem engedte ki a kezéből a vezető helyet, így állhatott fel a dobogóra a második Thed Björk és a harmadik Tiago Monteiro mellett.

WTCC: Bennanié az első verseny Portugáliában, Michelisz több pozíciót javított

Mehdi Bennani nyerte a túraautó-világbajnokság (WTCC) portugáliai versenyhétvégéjének első futamát. A marokkói pilóta már a futam elején az élre állt, onnan pedig már nem vehették el a tőle a győzelmet. A második helyen a hazai pályán versenyző Tiago Monteiro végzett, a harmadik Thed Björk lett. Michelisz a tizedik pozícióból a hetedikig tudott előre jönni. 

WTCC: Micheliszé a pole pozíció Portugáliában!

Michelisz Norbert szerezte meg a pole pozíciót Vila Realban, a túraautó-világbajnokság (WTCC) portugáliai állomásának időmérőjén. A Honda gyári csapatának magyar versenyzője új pályacsúccsal végzett az első helyen. Mögüle Rob Huff és Thed Björk rajtolhat a holnapi főfutamon, melyet Nagy Dániel a 16. pozícióból kezdhet meg a Zengő Motorsporttal.

WTCC: Michelisz a második a délutáni edzésen Portugáliában

A túraautó-világbajnokság portugáliai versenyhétvégéjének második szabadedzésén Michelisz Norbert a második legjobb idővel zárt, miután az edzés vége felé Rob Huff 27 ezredmásodperccel gyorsabb időt autózva megelőzte a Honda pilótáját, aki továbbra is szűk hat tizeddel volt gyorsabb csapattársánál Tiago Monteirónál. A mezőny másik magyar versenyzője Nagy Dániel a Zengő Motorsport Hondájával a 14. csapattársa, Aurélien Panis a 16. időt autózta.

WTCC: Michelisz az élen a bizarr balesetet hozó első edzésen – videó

A túraautó-világbajnokság portugáliai futamának első szabadedzésén Michelisz Norbert bizonyult a leggyorsabb, majdnem hat tizedmásodperccel megelőzve csapattársát, a szintén Hondával versenyző hazai kedvencet, Tiago Monteirót, valamint a Volvóban ülő Thed Björköt.

WTCC: Michelisz második lett a legendás német pályán

Michelisz Norbert az élről indulva a második helyen ért célba a túraautó-világbajnokság (WTCC) nürburgringi állomásának második versenyén. A gyári Honda magyar pilótája az első versenyen a hetedik lett. Nagy Dániel a második futamon kicsúszott a pályáról, és a korlátnak ütközött.

WTCC: Michelisz hetedik lett az első futamon

Michelisz Norbert hetedikként ért célba a túraautó-világbajnokság (WTCC) Német Nagydíjának első futamán.

DTM: Michelisz rajthoz áll a Hungaroringen a betétfutamon

Michelisz Norbert vendégpilótaként versenyez a TCR-sorozatban, a DTM felvonultatja a világ legjobb túraautóit, és kísérő eseményekben sem lesz hiány a német túraautó-bajnokság hungaroringi hétvégéjén, június 16-18-án.

WTCC: Michelisz a végén odalépett – pole pozíció!

Michelisz Norbert megszerezte a pole pozíciót a szombati főversenyre a túraautó-világbajnokság (WTCC) németországi versenyhétvégéjén. A magyar pilóta volt a leggyorsabb a pénteken kora délután rendezett időmérőn a Nürburgringen.

WTCC: így állítanak emléket Haydennek Micheliszék – fotó

A technikai sportok képviselői közül rengetegen megemlékeztek a múlt heti tragikus balesete után hétfőn elhunyt korábbi motoros világbajnokról, Nicky Haydenről. A túraautó-világbajnokságban (WTCC) szereplő Honda csapatánál is megtették ezt.

WTCC: Michelisz száguldott, épphogy megúszta a balesetet

Michelisz Norbert volt a leggyorsabb a túraautó-világbajnokság (WTCC) Német Nagydíjának első szabadedzésén csütörtök este. A biztató kezdés azonban kicsit sem volt zökkenőmentes...

WTCC: „Bármit megteszünk, hogy Norbit felvidítsuk”

Michelisz Norbert a WTCC hungaroringi versenyhétvégéjén csalódott volt amiatt, hogy nem ajándékozhatta meg a magyar szurkolókat legalább egy dobogós helyezéssel. Ez azonban a népszerűségén mit sem változtat, az érte szorítók továbbra is bíznak benne, sőt, az NSO TV kameráján keresztül üzentek kedvencüknek, illetve Zengő Motorsportot irányító Zengő Zoltánnak is. 

WTCC: Michelisz negyedik a hungaroringi főversenyen

A peches első futam után sikerült a javítás a hazai közönség előtt versenyző Michelisz Norbertnek a túraautó-világbajnokság (WTCC) főversenyén a Hungaroringen. Az első helyet a marokkói Mehdi Bennani szerezte meg a Citroënnel.

WTCC: Micheliszért fél körig izgulhattunk az első futamon

Michelisz Norbert a túraautó-vb első hungaroringi versenyén az 5. helyről rajtolva az első körben feljött a 3. pozícióba, de többször is koccant Thed Björkkel, megsérült az autója, így gyakorlatilag fél kör után véget ért a versenye. Az első futóművénél megsérülő Hondát később megjavították, Norbi többkörös hátrányban már a második futamra tesztelgette a Civicet. A főversenyen a hatodik pozícióból rajtolva a negyedik helyet szerezte meg. 

WTCC: Michelisz hatodik lett a hungaroringi időmérőn

Michelisz Norbert a 6. helyen zárta a túraautó-világbajnokság magyarországi hétvégéjének időmérő edzését, így vasárnap az első futamot az 5., a másodikat a 6. helyről kezdheti. A 2. szabadedzést a 9. helyen záró Nagy Dániel a Zengő Motorsport Hondájával a 16. helyen végzett, így onnan kezdi meg a vasárnapi futamokat. Az elsőt 12.35-kor, a másodikat 13.45-kor.

WTCC: a Honda megjavult, a 2. edzésen Michelisz zárt az élen

Michelisz Norbert Hondáját a túraautó-vb magyarországi állomásának 2. szabadedzésére megjavították, a magyar versenyző pedig meg is hálálta azt az esős Hungaroringen: az élen zárta a 45 perces tréninget.

WTCC: nehezen indult a magyarok hétvégéje a Hungaroringen

Nem indult tökéletesen a túraautó-világbajnokság magyar versenyzőinek versenyhétvégéje a Hungaroringen, a WTCC első szabadedzésén a 16 pilótából Michelisz Norbert a 15., Nagy Dániel a 16. helyen zárt. Mindketten műszaki hibával bajlódtak.