A Honvéd képtelen otthon megverni a Vasast

Nem hozott gólt a Budapest Honvéd és a Vasas mérkőzése a labdarúgó NB I 16. fordulójában. A kevés helyzetet hozó találkozón Polényi Gábor kapufája, illetve Végh Zoltán bravúrja jelentette a legfontosabb feljegyeznivalót, ami azt jelenti, hogy a Honvéd immár sorozatban a hatodik bajnoki szezonban képtelen nyerni hazai pályán az angyalföldiek ellen.

Vasas: Ferenczi szerint nem anyagi okok állnak a nagy vereség mögött

Ferenczi István, a Vasas csatára a klub hivatalos honlapjának elmondta, az angyalföldi csapat nem tartozik a játékosainak, így nem ennek tulajdonítható a ZTE elleni 6–0-s vereség. A támadó úgy véli, a hétvégén bizonyítani fognak.

Hrepka repül, Benunesz szabadlistán, kétmilliós büntetés

A Vasas labdarúgócsapata hivatalos honlapján közölte: felbontja Hrepka Ádám 2010. december 31-ig szóló kölcsönszerződését, szabadlistára teszi Karim Benuneszt, valamint kétmillió forintos összbüntetést szab ki a csapatra a szerdai megalázó, hazai pályán a ZTE-től elszenvedett 6–0-s vereség után.

Magyar Kupa: Ami ma történt, az méltatlan a Vasas-mezhez - Komjáti

Csalódottan és rendkívül dühösen értékelte a Zalaegerszeg elleni megsemmisítő vereséget (0–6 az Illovszky-stadionban) Komjáti András, a Vasas labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Hatos! A ZTE elgázolta a Vasast a Fáy utcában

Egy mérkőzés is elég volt a Zalaegerszegnek, hogy eldöntse a továbbjutást a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében: a ZTE 6–0-ra kiütötte a Vasast a Fáy utcában a három gólt szerző Simon Attila vezérletével.

Ligakupa: a Paks a Vasas ellen megszerezte első győzelmét

A Paks megszerezte első győzelmét a labdarúgó Ligakupában, miután 2–0-ra legyőzte a Vasast a sorozat csoportkörének harmadik fordulójában.

Vasas: kész Ferenczi maszkja, a csatár ma játszhat a Ligakupában

Elkészült a maszkja Ferenczi Istvánnak, a Vasas támadójának, és a játékos tagja is a szerdai paksi labdarúgó Ligakupa-mérkőzésre utazó angyalföldi keretnek.

Ferenczi számára véget ért az őszi idény

Nem a legtipikusabb futballistasérülést szenvedett Ferenczi István: a Vasas labdarúgója a pénteki edzésen ütközött csapattársával, Lázok Jánossal, és három helyen eltörött az arccsontja, sőt már túl is van a műtéten. A harminchárom esztendős támadónak nem ez az első ilyen sérülése – nagy valószínűséggel befejeződött számára az őszi idény.

Vasas: Nincs szándékunkban feladni az önállóságot - Markovits László

A mai Népszabadságban megjelent írás által keltett szurkolói ijedtségre reagált Markovits László ügyvezető elnök a klub hivatalos honlapján.

Kiegyenlített mezőny, 218 gól - mérlegen az NB I

Az elmúlt hétvégén lejátszották az elmaradt mérkőzéseket a labdarúgó NB I-ben, így a tabellán végre valamennyi csapat neve után ugyanannyi meccs szerepel. Kiegyenesedett a táblázat, s ez alkalmat ad arra, hogy elemezgessük a kilenc forduló után kialakult helyzetet. Sőt, megnéztük, hogy az utóbbi években hogyan festett a tabella az egyes szezonok ugyanilyen szakaszában, így – statisztikailag – össze tudjuk hasonlítani a most folyó bajnokságot a korábbiakkal.  

Vasas: Arnaut és Benunesz nem léphet pályára a Szolnok ellen

A Vasas labdarúgócsapatában az elmúlt napokban többen is sérüléssel bajlódtak, közülük tegnap a legtöbben már együtt gyakorolhattak társaikkal, ám a szerb Goran Arnautnak és az algériai Karim Benunesznek valószínűleg ki kell hagynia az együttes szombati, Szolnok elleni bajnokiját.

Vasas: Tóth András mellett Szijjártó István segíti Komjáti munkáját

Markovits László ügyvezető elnök és Vancsa Miklós ügyvezető a mai napon megállapodott Szijjártó Istvánnal, aki a jövőben Komjáti András vezetőedző munkáját pályaedzőként fogja (Tóth András mellett) segíteni – írja a vasassc.hu.

Vasas: még mindig sok a sérült, Hrepka korán abbahagyta az edzést

Még mindig sok a sérült a Vasas labdarúgócsapatánál: a maródiak közül csak Csedomir Pavicsevics és Szasa Dobrics tudta végigdolgozni az angyalföldiek hétfői edzését, Hrepka Ádám 40 perc után jelezte, hogy kiszáll a tréningről – adta hírül a labdarugas.vasassc.hu.

Vízbe száll az Eger és a Szeged az Euroligában

Már a főtáblára jutás a tét az első számú európai férfivízilabda-klubsorozat, az Euroliga 2. selejtezőkörében, amelyben két magyar alakulat, az Eger és a Szeged is medencébe száll a hétvégén.

Vasas: Akkor fizetünk prémiumot, ha a csapat nyolc között van - Vancsa

Komjáti András lett a Vasas labdarúgócsapatának új vezetőedzője, de a piros-kékeknél a jövőre nézve más változásokat is bejelentettek a klubvezetők a csütörtöki sajtótájékoztatón. Vancsa Miklós ügyvezető a prémiumrendszer átdolgozásainak részleteit fejtette ki.

Vasas: Komjáti András veheti át Giovanni Dellacasa helyét

A Vasas labdarúgócsapatának vezetői tegnap jelentették be, hogy megköszönték a csapat olasz vezetőedzőjének, Giovanni Dellacasának a munkáját, és ma már be is mutatják az utódját. A Nemzeti Sport információi szerint Komjáti András veheti át a szakmai munka irányítását.

Edzőt váltott a Vasas, távozik Dellacasa

A Vasas Futball Kft. vezetősége, valamint Giovanni Dellacasa vezetőedző a mai napon közös megegyezéssel a szerződés megszüntetése mellett döntöttek – tudatta az angyalföldi klub hivatalos közleményében.

Vasas: Dellacasával közös megegyezéssel szerződést bontott a klub

A Vasas labdarúgócsapatának vezetősége, valamint Giovanni Dellacasa vezetőedző a mai napon közös megegyezéssel a szerződés megszüntetése mellett döntött – olvasható a piros-kékek hivatalos honlapján.

Vasas: edzőváltást is hozhat a csütörtöki szurkolói ankét

Egymást követő négy bajnoki mérkőzését veszítette el az élvonalban szereplő Vasas labdarúgócsapata, amely a jó rajt után a 13. helyre csúszott vissza a tabellán. A piros-kékeknél csütörtökön szurkolói ankétot tartanak, ahol fontos bejelentésre is sor kerül.

Ferenczi István: Szégyen, ahogy játszunk

A Vasas gyengén szerepelt a labdarúgó NB I legutóbbi három fordulójában: a szezont jól kezdő angyalföldiek gyakorlatilag megadták magukat az MTK-nak, a Ferencvárosnak és a Debrecennek, az ellenfeleknek még a közepes teljesítmény is elég volt győzelemhez. Ferenczi István szerint a játékosok mentalitásával van probléma.


Kézilabda Eb: Tudta-e?