Toldi Gézát durvának tartották

A korabeli sajtó szerint lehetetlen időpontban (január 14.) Frankfurtban játszott német–magyar (3:1) válogatott labdarúgó-mérkőzésen a mieink három klasszisa, Sárosi György, Avar István és Korányi Lajos nem lépett pályára, a balszélső Titkos Pál pedig hamar megsérült.

A szokatlan időpont és a balszerencsés vereség is közrejátszott abban, hogy felhorgadtak a viták, kellett-e nekünk ez a mérkőzés, egyáltalán a téli túra. A Nemzeti Sport Kenyeres Árpád főtitkárt faggatta a részletekről. Kenyeres szerint az egy évvel korábbi tapasztalatok azt mutatták, amellett, hogy úgymond gyakorol az együttes, a túra egyúttal a közösséget is összekovácsolja, ezért határoztak úgy 1933 őszén, hogy 1934 elején a válogatott útra kel. Kenyeres ugyanakkor elismerte, a túra mérkőzéseiért kapott pénzről a szövetség eleve lemondott azért, hogy a profi klubjaink részesedjenek az összegből.

A párizsi mérkőzés előtt legjobbjaink megnézték a Racing Club B-csapatának mérkőzését a Nemzeti SC ellen, A Nemzeti Sport szerint „a Nemzeti szégyenletes játék után 1:0-ra kikapott”. Hozzátette: „A közönség a végén már hangosan kacagott: kinevette a Nemzeti csapatát.” Balog Miksa a magyar csapat menedzsere elkeseredetten jelentette ki: „Szégyellem magamat ez után a játék után pénzt felvenni.”

Válogatottunknak – amelynek összeállítása a frankfurtihoz képest annyiban változott, hogy Polgár Gyula helyén Teleki Pál, Titkos helyén pedig P. Szabó Gábor kezdett – nem kellett szégyellnie magát Párizs válogatottja ellen. Még úgy sem, hogy a francia együttesben három magyar is helyet kapott: a kapus Mayer Ferenc előtt Berkessy Elemér játszott középfedezetet, a jobbösszekötő posztján pedig Sas Károly lépett pályára, aki a Red Starban, majd a francia bajnok Olympique Marseille-ben is játszott, s karrierjét az argentin Boca Juniorsban fejezte be. Berkessy 1932 és 1934 között volt a Racing Paris futballistája, Mayer az MTK-ban nevelkedett, majd lett a Cercle Athlétique Paris kapusa, végig Franciaországban védett.

A magyar csapat már az első félidőben berámolt három gólt, a legnagyobb izgalmat az váltotta ki, hogy Toldi Gézát az első félidő után Jacques Mairesse megütötte. Tény, a védő mutatta a lábát, hogy a Fradi-csatár nemegyszer megrúgta őt, mire Toldi a védőre panaszkodott, s odáig fajultak a dolgok, hogy a Red Star labdarúgója a tettlegesen próbált elégtételt venni. Noha a játékvezető Louis Baert hivatalosan nem vett tudomást az esetről, végül kezet fogatott az ellenfelekkel.

Válogatottunkból elsősorban Teleki Pál emelhető ki mesteri, kifogástalan irányítójátékáért, no meg góljáért és a kétgólos Vincze Jenő, aki „vérbeli futballista erényeket vonultatott fel”. A három magyar és a jobbszélső Alfred Aston tűnt ki Párizs válogatottjából. Ennek ellenére „a francia együttes nem bizonyult a magyar csapat méltó ellenfelének. (…) Hogy végeredményben csak három gól esett, abban Mayer és – a szerencse járt a franciák kezére” . A Bocskai csatára Teleki Pál megjegyezte: „Nagyon szép volt a játék. Megérdemeltünk volna több gólt is.”   Az újpesti Sternberg László szerint „lelkesen játszott a csapat minden tagja”. A párizsiak kapusa, Mayer ezt mondta: „A kétgólos magyar győzelem szabályos.”  Victor Mestre, a Racing menedzsere is tárgyilagosan fogalmazott: „A magyarok megérdemelték győzelmüket. Technikásabbak, gyorsabbak voltak a párizsi csapatnál.”  Az ellenfél gólszerzője, Robert Mercier részben dohogott: „Szokatlanul kemény volt a magyarok játéka. Kis szerencsével döntetlent érhettünk volna el.”  Berkessy Elemér elismerése:  „Dolgoztunk ugyancsak, de Telekiéknek ma nagyon ment a játék.”   Fábián Pál – a francia fővárosból ő tudósította a Nemzeti Sportot – edző: „Egészében véve meg lehetünk elégedve a fiúk teljesítményével, küzdőszellemével, mert győzelmükkel, a győzelem stílusával jó szolgálatot tettek a magyar futballnak.” 

Athur Turner, a Tottenham igazgatója csodálkozásának adott hangot: „Igazi meglepetésemre szolgált ez a mérkőzés. A magyarok játéka meglepően jó. Nincs semmi különbség köztük és az osztrákok közt!”   Az angol szakember ezzel nyilvánvalóan a Wundermannschaftra utalt.

A Nemzeti Sport 1934. január 23-i számában vezércikkében arról értekezik, hogy az európai erőviszonyok kiegyenlítődnek: „Végül is ne legyintsünk a franciák felett aratott diadalon és ne mondjuk, hogy »ah, a franciák, hát már azok feletti győzelmen is örülni kell!«. Örüljünk egész nyugodtan azon, hogy megvertük a franciákat!”

Válogatottunk a párizsival megegyező összeállításban kezdett Rotterdamban, s noha a hazaiak már a 2. percben vezetést szereztek, Toldi Géza kivégezte a hollandokat.  „A stílusok harcát a nagyobb játékkultúra döntötte el.”      Fábián Pál nem véletlenül emelte ki: „A magyar csapatban ezúttal nem volt gyenge pont.”  Noha Toldi  „góljai mind szép, megjátszott gólok voltak” , Fábián Teleki játékát emelte ki: „Valóban feje volt a belső hármasnak, amelyet pompásan menedzselt. Időnként tűzijátékszerű kombinációk elindítója volt.”     Vincze Jenő is dicséretet kapott: „Ezen a meccsen volt a legjobb e rövid túra alatt. Telekit nagyszerűen érti, akcióit jól tudja folytatni.” A holland válogatóbizottság elnöke, Dirk Lotsy dicsérte a mieinket: „Nagyon tetszett a magyarok okos taktikája és technikailag magasan képzett játéka.”

A holland sajtó nemcsak a magyar győzelemről írt, szóvá tette Toldi Géza kemény játékát is. A Nieuwe Rotterdamsche Courant szerint „érthetetlen, hogy egyesek a magyar játékosok közül nem tudták, hogy miként kell viselkedniök”.      A Telegraaf így vélte: „A magyar csapat teljes klasszissal volt jobb ennél az együttesnél és csak azt lehet sajnálni, hogy egyes játékosok, elsősorban Toldi, kellemetlen viselkedésükkel elrontották a csapatról szerzett jó benyomást.” Az Algemeen Handelsblad leszögezte: „Nagy kár, hogy egyes játékosok, főként Toldi, durvaságaikkal sokat rontottak azon a jó benyomáson, amit a magyar csapat játéka keltett. A De Maasbode is kitért a Fradi csatárára: „Egyes magyar játékosok, köztük éppen a különben remekül játszó Toldi, durvaságokat engedtek meg maguknak, ami rontotta az általános benyomást.”

Fábián Pál védelmébe vette a játékost: „Toldi a világon semmi egyebet nem cselekedett, mint amit itthon bajnoki mérkőzéseken szokott. Kemény, férfias játék ez, nem tagadom, olykor talán túlmegy a megengedett határokon is, de semmi esetre sem mondható példátlannak, hiszen sok külföldi játékost láttunk, akik Toldi kilengéseit felülmúlták.”  S ugyan a Nemzeti Sport felvetette, vizsgálják ki, Toldi durva volt-e Rotterdamban vagy sem, emlékeztetett az 1930-ban az Üllői úton 6:2-es magyar–hollandra, amelyen Henk Breitner keménykedett, amire Toldi a meccs után így reagált: „Durvák a hollandok, kétszer is alaposan leterítettek.”

EMLÉKEZTETŐ
Párizs–Budapest 1:3 (0:3)
1934. január 21., Párizs
Stade Parc des Princes, 25 ezer néző, vezette: Baert (belga)
Párizs: Mayer (Hiden, 21.) – Mairesse, Andoire – Bertrand, Berkessy, Delfour – Aston, Sas, Mercier, Jordan, Galey
Budapest: Háda – Sternberg, Bíró – Seres, Szűcs, Szalay – Fenyvesi, Vincze, Teleki, Toldi, P. Szabó
Edző: Fábián Pál
Gólok: Mercier (65.), illetveVincze (5., 20), Teleki (10.)

Holland szövetségi válogatott–Magyar profi válogatott 1:5 (1:2)
1934. január 24. Rotterdam
Sparta-stadion, 10 ezer néző, vezette: Swillen (belga)
Holland szövetségi válogatott: Halla – Weber, Plenter – Vrauwdeunt, Van Heel, Breitner –De Jong, Bonsema, Bakhuya, Drok, Van Wijngaarden
Magyar profi válogatott: Háda – Sternberg, Bíró (Polgár, 76.) – Seres, Szűcs, Szalay – Fenyvesi, Vincze, Teleki, Toldi, P. Szabó
Vezetőedző: Fábián Pál
Gólok: Bakhuya (2.), illetve Toldi (12., 22., 55., 82.), Vincze (70.)