Vágóhídra viszik a válogatott csapatunkat!

Kilencven éve, január 16-án zárt ülést tartott a magyar labdarúgás profi ligája. A téma igencsak forró volt: futballunk első világbajnoki részvétele, pontosabban a vétója. A sajtót is csak az összejövetel után informálták, de a ki-bejáró képviselők folyamatosan tájékoztatták a kint rekedteket: „Csuda nagy tűz van! Az összes egyesületek állást foglaltak: ne menjünk ki a világbajnokságra! (…) Annyira túlzsúfoltnak tartják a tavaszi műsort, hogy a világbajnokságra már csak fáradt, agyonstrapált magyar válogatott kerülhetne ki.”

A liga úgy vélte, Olaszországban újabb „egyiptomi csapás” érheti válogatottunkat (az 1924-es párizsi olimpián szaladt bele csapatunk egy 3:0-s megmagyarázhatatlan pofonba az Egyiptom elleni nyolcaddöntőben) – ez végül szerencsére nem következett be, pedig a sors felkínálta a lehetőséget, hiszen a nyolc közé jutásért éppen az egyiptomiak ellen kezdtük a végig kieséses rendszerben lebonyolított tornát, ám ezúttal 4:2-re nyertünk. Ám februárban még attól tartottak, hogy nagy lesz a blama. „Vágóhídra viszik a válogatott csapatunkat!” – hangoztatták. (Végül az osztrákok elleni 1:2-vel búcsúztunk, hivatalosan a 6. helyen végeztünk.)

A profik januári aggodalma persze annyiban érthető volt, hogy már jó előre féltek a válogatott esetleges kudarca miatti kritikák özönétől. „Mi nem akarunk kimenni a világbajnokságra, mi nem akarunk semmiféle üzletet a világbajnoksággal kapcsolatban, de nem is vállaljuk a felelősséget a világbajnoksággal kapcsolatban. Mi egyszerűen már most leszavazzuk a világbajnokságot…”  – beszélt a nevükben a Nemzeti Sport. És le is szavazták, valamennyi, magát képviseltető klub a vb-részvétel ellen foglalt állást.

Voltak persze józanabb hangok, amelyek szerint egy világbajnokság annál azért komolyabb ügy, mintsem egy ligaszavazással le lehetne söpörni az asztalról, főleg mert Mussolini Olaszországa volt a házigazda, amellyel 1934-ben éppen kitüntetetten jó volt a kétoldalú viszony.

Az ülés közben Frankfurtból bejelentkezett dr. Fodor Henrik, a szövetség főtikára, s jelezte, hogy „a január 21-re tervezett párizsi, majd a január 24-i rotterdami mérkőzés után a hollandok január 25-én este Amszterdamban is akarnak velünk játszani”. Erre annak ellenére felzúdultak az ülésen részt vevők, hogy a hollandok kitűnő anyagi kondíciókat kínáltak, és egyenesen megtiltották a válogatottnak, hogy öt napon belül háromszor is pályára lépjen.

Ha már lúd, legyen kövér, a mindenre nemet mondó profi liga a február 11-i „tavaszi” bajnoki rajtot is gyorsan megvétózta, mondván: „Rosszak a pályák, télvíz idején nem visszük ki játékosainkat a pályákra, télen nem játszatunk a játékosainkkal bajnoki meccseket.”   Már ekkor sejthető volt, hogy a tavaszra ütemezett számtalan válogatott felkészülési meccs, no meg a vb előtti közös munka miatt május 6-ra belőtt bajnoki zárás miatt a témában még az MLSZ-nek is lesz egy-két szava…

A szövetségben nem véletlenül idegeskedtek, hiszen a maguk részéről Nádas Ödönnel, a válogatóbizottság elnökével, kvázi a szövetségi kapitánnyal már 1933 decemberében precíz féléves tervet hagyattak jóvá a magyar labdarúgás első vb-szereplését előkészítendő.

Usetty Béla MLSZ-elnöknek (1932 és 1939 között állt a magyar labdarúgás élén, majd az FTC első embere lett) egyebek mellett olyan égető témákkal is foglalkoznia kellett, mint hogy kellenek-e a válogatott meccsek után a drága bankettek… („A bankettet a legszerényebb formában meg kell tartanunk, mert szegénységi bizonyítvány volna az a külfölddel szemben, ha nem adnák vissza nekik azt, amit tőlük kaptunk…”)

Ha már kétségeinek adott hangot a PLASZ, és kezdett ráégni a vb-indulás az MLSZ-re, a szövetség elnöke felment a létező legmagasabb helyre: a miniszterelnökhöz. Sikerrel is járt, hiszen Gömbös Gyula megígérte neki, hogy a kormány „minden rendelkezésre álló eszközzel lehetővé teszi azt, hogy a magyar válogatott csapat ott legyen a világbajnokságokon. Lehetővé teszi, mert így kívánják a nemzeti és egyben a külpolitikai érdekek is.”  Ha valaki azt hitte volna, ezzel minden akadály elhárult, tévedett: az OTT (Országos Testnevelési Tanács) ugyanis, mint minden segélykérelem esetében, a kérvényező MLSZ-t is felszólította, hogy zárszámadását, illetve költségvetését mutassa be a Tanácsnak, az MLSZ azonban ennek a felszólításnak hetekig nem tett eleget.

Végül aztán minden jóra fordult – már ami a vb-részvételt illeti, mert az MLSZ működésével kapcsolatos kritikák változatlan hévvel uralták a széles nyilvánosságot. A Nemzeti Sport ez utóbbi ügyben kormánybiztos bevetését sürgette, mondván, hogy  „csak ő vághatja ketté az érdekszálaknak azt az össze-vissza bogozott gordiusi csomóját, ami ma megköti a futball adminisztrációjának kezét-lábát”. (A lap a jövőbe látott: igaz, csak több mint öt évvel később, de 1939 nyarán meg is érkezett a sportág élére Gidófalvy Pál kormánybiztos.)

Az 1934-es olaszországi labdarúgó-világbajnokságra viszont gyorsan zöld utat kapott a válogatott. És ha már eldőlt, hogy utazunk, rögtön megnőtt az étvágy is. A Nemzeti Sport például azonnal elődöntőt vizionált…

„A világbajnoki küzdelemben az utolsó négy közé való bejutás olyan világraszóló siker lenne, amelynek gyümölcseit élvezné nemcsak profi, hanem amatőr labdarúgásunk, de nemcsak labdarúgósportunk, hanem az egész magyar sport is. Ilyen siker jelentené külföldön a magyar futball új nagy elismerését, a túrameccsek jobb anyagi feltételeit. Belföldön jelentené a bizalom újrakelését, a közönség érdeklődésének növekedését, több nézőt, több bevételt, prosperitást. De nemcsak a profiknak, hanem az amatőröknek is, mert az OTT is több pénzt kapna a testnevelési adóból, és hasznát látná ennek a fellendülésnek az FTC ökölvívó-szakosztályától az újpesti pálya utolsó pereceséig, a MÁV-tól a kis masszőrig mindenki. A sport szeretetéből fakadó őszinte örömmel üdvözli tehát mindenki a labdarúgás barátainak hétfői döntését: ki kell mennünk a világbajnokságra, de csak jól felkészülten szabad oda kimennünk!”

Ennek érdekében természetesen bizottságot állítottak fel („Ez már úgy látszik kiirthatatlan gyengénk marad…”), benne a profi szövetség, a BLSZ és a vidék képviselői, főtitkárok, szövetségi kapitány és pénztáros. „Elnökét az MLSZ elnöksége jelöli ki a maga kebeléből” – végül az Újpest nagy tekintélyű első embere, Aschner Lipót kapta meg a felkérést, amit némi hezitálás után el is fogadott. Más kérdés, hogy alig egy hét múlva már az esetleges visszalépéséről szóltak a hírek, az OTT-től ugyanis még mindig hiába várta az MLSZ a vb-részvételre kért 30 ezer pengős gyorssegélyt… De mint ebben a témában minden, ez is megoldódott, és csapatunk ott lehetett a FIFA május 27-én kezdődő első európai világbajnokságán.

A Nemzeti Sport pedig szavazást indított – képzelhetjük az éppen a „Két vagy három kapus vigyek?” témakörében vívódó Nádas Ödön szövetségi kapitány fejét, amint arról olvasott, hogy a lap olvasói melyik 22 játékost szeretnék Olaszországban tudni…