Kézi Eb: „Szeretnénk több nézőt behozni a csarnokokba”

Vágólapra másolva!
2014.12.10. 14:58
Vetési Iván, a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) elnöke elmondta, eddig pozitív visszajelzéseket kaptak a magyar-horvát közös rendezésű női Európa-bajnokság kapcsán. A szövetség vezetője hozzátette, több nézőt szeretnének behozni a csarnokokba.

„A benyomásaink és a visszajelzések is nagyon pozitívak eddig – idézi a szövetség hivatalos honlapja Vetési Ivánt. – Rengeteg kollégával együtt a szervezőbizottság és a helyi, győri, debreceni és budapesti szervezőbizottságok is éjt-nappallá téve azon vannak, hogy mindenkit, azaz a csapatokat, a szurkolókat és az Európa-bajnokság valamennyi résztvevőjét a lehető legjobban kiszolgáljuk.”

„Szeretnénk még több nézőt behozni a csarnokokba, ez most nagyon fontos feladat. Emellett arra figyelünk nagyon, hogy az első napok után ne kezdjünk el úgymond rutinból dolgozni, azt látva, hogy rendben zajlik a torna. Minden nap új nap, új kihívásokkal, így a jó sportformát a szervezőbizottságnak is tartania kell. Amire szintén nagyon figyelnünk kell, hogy a budapesti végküzdelmeket a lehető legjobban előkészítsük, hiszen a Papp László Sportaréna „belakására” kevés időnk lesz. Ugyanakkor szeretném megköszönni az eddigi munkát, energiát valamennyi kollégámnak, és mindenkinek, aki az Európa-bajnokság sikeréért dolgozik. A csapatnak és nekik is szól most: hajrá, magyarok!” – tette hozzá az elnök.

Legfrissebb hírek

Bukovszky Anna: Csak apróságokon kell javítani

Kézilabda
2025.10.21. 10:36

Klujber Katrin: Nehéz egy világverseny úgy, hogy alig tudsz edzeni

Kézilabda
2025.10.21. 09:52

Vámos Petra: Nagyjából ott tartunk a világbajnokság előtt, ahol kell

Kézilabda
2025.10.21. 06:37

Golovin Vlagyimir: A világbajnokságra már a legjobb formában érkezünk meg

Kézilabda
2025.10.20. 06:57

Stabil magyar védekezés és 11 gólos siker a csehek ellen a női kézilabda Eurokupában

Kézilabda
2025.10.19. 20:33

Golovin Vlagyimir stabilabb védekezést vár a csehek ellen

Kézilabda
2025.10.19. 11:20

Golovin Vlagyimir a törökök legyőzése után: Hiányzott a kapus és a védelem közötti összhang

Kézilabda
2025.10.17. 09:33

Negyvenhárom gólt lőttünk a törököknek a női kézi Eurokupában

Kézilabda
2025.10.16. 20:29
Ezek is érdekelhetik