Tízből tíz: a Green Bay Packers még mindig hibátlan

Vágólapra másolva!
2011.11.20. 23:04
null
Vince Young Steve Smithnek adott passza törte meg a TD-csendet New Yorkban (Fotó: Action Images)
Címkék
Továbbra is van százszázalékos csapat a profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL): a Green Bay Packers a 11. fordulóban is győzött, 35–26-re a Tampa Bay Buccaneers ellen, ezzel 10–0-ra javította szezonbeli mérlegét. Valóságos pontözönt hozott a Lions és a Panthers meccse, a Miami Dolphins kiváló védekezéssel 8 ponton tartotta a Buffalót, a Ravens a Bengals, a Raiders a Vikings ellen győzött. A Cleveland pontszegény meccsen verte meg a Jacksonville-t, mely az utolsó pillanatokban fordítási lehetőséghez jutott, de hibázott. A Dallas Cowboys Dan Bailey 39 yardos mezőnygóljával győzött hosszabbításban a Redskins ellen. A 22 óra után kezdődő mérkőzésein a szezont jól kezdő, azóta viszont óriási gödörbe kerülő San Diego Chargers a Chicago Bears otthonában sem tudott kijönni a hullámvölgyből, a Nemzeti főcsoport nyugati divíziójának (NFC West)- csoportmérkőzésein a San Francisco 49ers az Arizona Cardinals kiütésével kilencedik, a Seattle Seahawks a St. Louis Rams felülmúlásával negyedik szezonbeli sikerét aratta, míg az Atlanta Falcons a Tennessee Titans ellen nyert. A vasárnap esti rangadón a Philadelphia Eagles idegenben 17–10-re legyőzte a csoportrivális New York Giantset, így életben tartotta csekély esélyét a rájátszásra.

A VASÁRNAP ESTI MÉRKŐZÉSEN

A Philadelphia Eagles a Chicago Bears és az Arizona Cardinals elleni vesztett mérkőzésekkel a háta mögött érkezett az utolsó szalmaszálat jelentő mérkőzésre a New York Giants otthonába, amely a kettejük első találkozóját 29–16-ra megnyerte.

A vendégeknél ráadásul sérülés miatt kiesett az első számú irányító Michael Vick, valamint a legtöbb elkapott yardot jegyző Jeremy Maclin – utóbbi helyére viszont visszatért az előző mérkőzésen büntetésből nem játszó DeSean Jackson.

Az Eagles szurkolók számára tovább rossz hír, hogy Vince Young korábban egy passzt kísérelt meg a szezon során, akkor inteceptionnel végződött a próbálkozás…

Döcögősen indult a Sasok szekere a mérkőzés elején, saját 40-esükről puntra is kényszerültek, de még így is tovább jutottak, mint az Óriások, akik az első három próbálkozásból 3 yardot haladtak összesen.

Jöhetett hát ismét a Philadelphia, és jött is az első hiba, Young Jacksonnak szánt átadását a szezonban sérülése miatt első mérkőzését játszó elsőkörös újonc Prince Amukamara csípte el, így a Giants következhetett – no sokáig a hazaiak sem jutottak: Eli Manning Victor Cruznak adott 18 yardos átadása után Brandon Jacobsot negatív yardon tartották a védők, majd az irányító átadását Jamar Chaney, az Eagles linebackere húzta le.

A rengeteg indulatot hozó találkozón ezután is inkább a védelmek domináltak (vagy, ha úgy tetszik, a támadók gyengélkedtek), így puntok sorozatát láthatta az első negyedben a nagyérdemű.

A második játékrész elején Jackson 32 yardos elkapással segítette kedvező helyzetbe övéit, a mozdulat végén azonban szerencsétlenül, „fejjel tompította” az esést, így ő is kiesett egy időre a játékból. A támadás végén a hazai 14-esig jutottak a Sasok, Alex Henery 33 yardról könnyedén szerezte meg a találkozó első pontjait (0–3).

Az újabb rövidre zárt Giants-attak után egy még rövidebb vendég következett: Young felpattanó labdáját Kenny Phillips kaparintotta meg (interception), de a hazaiak hiába indulhattak az Eagles 44 yardosáról, 3 próbálkozásból mínusz 12 yardra futotta Manningéktől, így ismétcsak puntra kényszerültek.

A saját kétyardosáról induló Sasok DeSean Jackson 55 yardos elkapásával pillanatok alatt az ellenfél térfelére léptek – volna, ha az elkapó kicsit szerényebb lett volna… Történt ugyanis, hogy még egy szabálytalan sisakrácsérintést is alkalmaztak az elkapón, aki viszont az elkapás után annyit szövegelt, hogy megbüntették, és elvették az egyébként nagyszerű játékot…

Egy 12 yardos LeSean McCoy-futással, és egy 18 yardos Brent Celek elkapással ugyan így is biztatóan indult az újabb vendég támadás, de mindössze egy jó challenge-nek köszönhető, hogy nem került be a harmadik interception Young neve mellé, Jacksonnak szánt átadását centik híján Corey Webster kaparintotta meg, de így megtorpantak a Sasok.

Mivel a Giants továbbra is szenvedett, következett az újabb DeSean Jackson punt utáni visszahordás, ekkor pedig felelevenedhettek a két csapat legutóbbi New York-i találkozóján történtek. Mint ismeretes, akkor az Eagles a negyedik negyed felénél mér 21 pontos hátrányban volt (31–10), de előbb Celek, majd Vick, végül Maclin touchdownja után a vendégek kiegyenlítettek, az utolsó másodpercekben elvégzett puntot pedig Jackson vitte vissza TD-re. Nos, ha hatpontos ezúttal nem is jött össze, az 51 yardos visszahordás után az Eaglesnek mindössze 14 yardot kellett már megtennie, amit a következő játékból meg is tett: épp a szezon előtt a Giantset elhagyó Steve Smith elkapásával 10–0-ra módosult az állás valamivel kevesebb mint másfél perccel a félidő zárása előtt.

Ez az idő azonban bőven elég volt a New Yorknak még egy támadásra, és Eli Manning, Cruz és DJ Ware vezetésével el is jutott a Philadelphia 30-asáig, Lawrence Tynes utolsó másodperces, 48 yardos mezőnygólja után pedig egy TD-re csökkent a különbség (3–10).

A folytatásban a szokásos puntok után a harmadik negyed feléhez érkezve Jackson vezetésével ismét a célzóna közelébe ért az Eagles, ám Young passzát Aaron Ross kapcsolta le (interception), majd a záró játékrészben Manning átadása halt el kis híján Kurt Coleman kezében. Utóbbinál azonban kipattant a labda, a következő playben pedig a menekülő Eli 47 yardos passzt adott Hakeem Nicksnek, így mezőnygóltávolságba ért a Giants.

Ennyivel azonban nem érte be a New York, Manning következő passzából Cruz 24 yardos TD-t szerzett, kiegyenlítve az állást (10–10).

A rendkívül hosszú, 9 perces ellentámadás során összesen hat harmadik kísérletet is megoldott az Eagles és végül Young Riley Coopernek adott 8 yardos passza után ismét TD-t ért el a Philadelphia (10–17).

Volt azonban hátra még két és fél perc a találkozóból, és ahogyan azt már az elmúlt években megtapasztalhattuk, a Giants számára sokszor ennek a fele is bőven elég, hogy megfordítson egy már veszettnek tűnő összecsapást...

Ezúttal sem voltak tőle messze a New York-iak, hiszen Nicks 17, majd Cruz 47 yardos elkapásával másfél perccel a vége előtt az Eagles 21-eséig jutottak, ott azonban Jason Babin sackelte, majd kiverte Eli Manning kezéből a labdát, amelyet csapattársa, Derek Landri kaparintott meg.

Az utolsó percben még McCoy futott egy 7, majd egy 60 yardosat, a touchdown azonban már nem jött össze neki, a 2 yardoson hagyta el a játékteret, a végén a vendégek pedig már csak térdeltek, így is megérdemelten nyertek 17–10-re. McCoy egyébiránt az első Eagles-játékos lett, aki az első 10 mérkőzésen átlépte az 1000 futott yardos határt.

NFL, ALAPSZAKASZ
11. FORDULÓ, VASÁRNAP ESTI RANGADÓ
New York Giants–Philadelphia Eagles 10–17 (0–0, 3–10, 0–0, 7–7)

A 22 ÓRÁS MÉRKŐZÉSEKEN

Jogos a San Franciscó-i öröm: megvan az idei 9. siker is (Fotó: Action Images)
Jogos a San Franciscó-i öröm: megvan az idei 9. siker is (Fotó: Action Images)

A San Francisco gyorsan bekezdett a találkozón, Michael Crabtree 38 yardos elkapásával hamar az ellenfél térfelére kerültek a hazaiak, de David Akers 46 yardos mezőnygólját Calais Campbell blokkolta.

Az előző héten remeklő John Skelton ezen a találkozón kevésbé szép arcát mutatta, és egyből Patrick Willist hozta játékba, így ismét a 49ers következhetett. A gyorsan elakadó támadás végén Akers 49 yardról rúghatott kapura, ezúttal azonban mellé lőtt, így továbbra is pont nélkül álltak a 49esek.

Az első negyed felénél megtört Akers rossz sorozata, 22 yardról eredményesnek bizonyult (3–0), majd Willis kikényszerített, Donte Whitner megszerezz fumble-je után 43-ról sem hibázott (6–0).

A kilátástalannak tűnő vendégek ismét csak puntra kényszerültek, az ellentámadás végén azonban Akers 30 yardos próbálkozását Patrick Peterson blokkolta, így hiába játszott óriási fölényben a 49ers, öt mezőnygólkísérlet után is úgy kellett a védőknek pályára lépni, hogy egy touchdownnal fordíthat az ellenfél.

No ettől azért nem kellett tartani, az újabb punt után a hazai támadók megint megpróbálhatták kiköszörülni a csorbát, valamivel több mint két perccel a szünet előtt nem is „kockáztatott” a 49ers, inkább neki ment 4. és 2-re, és Kyle Williams 12 yardos elkapásával a 19-esig jutott, három játékkal később mégis jöhetett Akers, 29-ről azonban ezúttal nem hibázott (9–0).

Megjegyzendő, hogy a hátralévő kevesebb mint egy percben Skeltont kétszer annyit yardot passzolt (24), mint addig összesen, pont azonban természetesen így sem született az utolsó vendégtámadásból.

A második félidő az elsőhöz hasonlóan Crabtree nagy játékaival indult, előbb egy előbb 29, majd egy 15 yardos elkapást mutatott be, és bár az arizonai 27-esnél a hazaiak ismét 4. kísérletre kényszerültek, Frank Gore futása utáni méricskélés számukra hozott kedvező ítéletet, és végül Williams 8 yardos elkapásával touchdownt szereztek (16–0).

Skelton 18 yardos Larry Fitzgeraldnak adott átadása után felbátorodott, ismét a nagyszerű elkapót vette célba, jócskán túlméretezett dobását azonban Donte Whitner kapta el (interception), és vitte 48 yardon keresztül a vendégek 37-eséig. Az újabb hazai TD-hez Alex Smithnek ezúttal nem volt szüksége 4. kísérletre, Vernon Davis 18 yardos elkapásával végleg eldőlni látszott a találkozó (23–0).

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2011-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Három perccel a harmadik negyed zárása előtt sor került a legszebb Cardinals-akcióra, Andre Roberts 45 yardos elkapása után azonban Skelton újabb átadását Dashon Goldson akrobatikus mozdulattal kaparintotta meg (újabb interception).

Hogy mégis a 49ers jöhetett a továbbiakban, arról a speciális egység tett, miután kiverték Patrick Peterson kezéből a labdát, az Arizona 27-esén vissza is szerezték. A támadás végén a szezonban mindössze negyedik alkalommal Smith is eladta a labdát (pedig már csak hét yard hiányzott az újabb TD-hez), Daryl Washington húzta le a levegőből a tojást.

Nem sokkal ezután ütés miatt kizárták Goldsont, majd a Skelton helyére beálló Richard Bartell végre csapattársat is talált, Fitzgerald 23 yardos elkapásával szépített a Cardinals (23–7), és bár az utolsó percekben egy 4. és 10-et is teljesített az irányító, újabb pontot már nem tudott szerezni (a támadás megakadt a 49ers 10-esén), így szezonbeli sikerét aratta a San Francisco. Egy sorozata azonban megszakadt a 49ersnek, bár ezúttal sem engedett futott TD-t, a Cardinals ellen szerezni nem tudott, a szezon során első alkalommal maradtak így pont nélkül a talajon.

Nem indult rosszul a San Diego chicagói látogatása, egy jó védekezés után Nick Novak 28 yardos mezőnygóljával azonban csak hárompontos előnyre tett szert a Chargers, amit az ellentámadás végén (mely során Johnny Knox 31 yardos elkapást is bemutatott) Robbie Gould 42 yardról eltűntetett (3–3).

A kibontakozó puntháború a félidő előtt 7 perccel közeledett a végéhez, Jay Cutler Earl Bennettnek adott 26 yardos passza után már csak 15 yardot kellett megtennie a Bearsnek, és végül Marion Barber egyyardos futásával átvette a vezetést (10–3).

A következő drive-ban az idén nagyon tudása alatt teljesítő Philip Rivers a nagyszerűen játszó Vincent Jacksont hozta előbb egy 32 yardos, majd egy 39 yardos passzal játékba, majd az akció lezárásaként Antonio Gatesnek adott 8 yardos touchdownpasszt (10–10).

Sokáig nem örülhettek azonban a vendégek, hiszen előbb Knox hordta vissza 53 yardon keresztül a labdát, majd Cutler passzolt 34 yardosat Bennetnek, így pillanatok alatt a célzóna közelébe ért a Chicago, és végül Kellen Davis 4 yardos elkapásával 26 másodperccel a szünet előtt ismét vezetett a Bears (17–10).

A Chargers nem gondolta úgy, hogy a hátralévő időt lepörgeti, és majd inkább a folytatásban próbálkozik, Richard Goodman 44 yardos visszahordása után Gates 26 yardos elkapásával villámgyorsan a Bears 37 yardosáig jutott, és Novak az utolsó másodpercben 55 yardról rúghatott kapura – igaz, próbálkozása az alsó kapufáról kifelé pattant.

A hazaiak a folytatásban sem tudtak mit kezdeni Jacksonnal, amit előbb egy 47 yardos elkapással bizonyított (már 143-nál járt), majd egy 5 yardos TD-vel (17–17).

A Chicago egy szerencsés 3. próbálkozás után magabiztosan masírozott a Chargers célterülete felé, Johnny Knox 42 yardos elkapása nagyban segítette ezt, majd Cutler egy yardos futásával ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést (24–17)

Sőt! Mathews labdavesztése után Knox 24 yardos elkapásával már 14 volt a két csapat közötti differencia (31–17), és hiába haladt biztatóan a Chargers, Novak 51 yardos mezőnygóljával csak három egységet tudtak ebből lefarigcsálni (31–20).

Ráadásul a hazaiak ismét feltartóztathatatlannak tűntek, egészen a San Diegó-i 32 yardosig, ahol is az elcsúszót Knox mellett Antoine Cason szerezte meg a labdát, és szalad vele a chicagói 16-osig. Rivers azonban két rossz passz után húzott egy még rosszabbat, és Major Wrighthoz játszott, így az óriási szépítési lehetőség végén még csak pontot sem szerzett a Chargers – kevesebb mint 10 perccel a vége előtt ez pedig végzetes hibának bizonyult.

A San Diego egy maratoni, 7 és fél perces hazai támadás után még egyszer visszakapta a labdát, Rivers újabb interceptionjével azonban végleg eldőlt a mérkőzés.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő                  partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

St. Louisban a Seattle az egyébként elkapó Sidney Rice 55 yardos passzával kezdett (Mike Williams kapta el a labdát), ám az irányító Tarvaris Jackson első próbálkozásából gyorsan át is adta a lehetőséget a hazaiaknak (Chris Chamberlain jegyezte az interceptiont).

A hazai punt után Jackson újabb passzát Quintin Mikell kaparintotta meg (interception), majd Sam Bradford 30 yardos átadásából Brandon Lloyd szerzett touchdownt (7–0).

A hazaiak aligha gondolták, hogy ez lesz az utolsó pillanat a mérkőzés során, amikor örülhetnek, a második negyedben Sidney Rice elkapóként is megcsillantotta tudását (14 yardos TD-t szerzett – 7–7), majd a Ravens elleni meglepetés győzelem során öt mezőnygólt értékesítő Steven Hauschka 19 yardról rúgott a kapufák közé (7–10).

A mérkőzésen két elveszített fumble-lel és egy interceptionnel záró Bradford vezette hazai csapat a továbbiakban semmiféle veszélyt nem jelentett a vendégekre, akik a második félidőben Marshawn Lynch 3 és Justin Forsett 22 yardos futásával szereztek újabb touchdownokat, és döntötték el végleg a találkozót (7–24).

A rendkívül hullámzóan teljesítő, legutóbb a Carolina Panthers 30–3-ra kiütő Tennessee Titans a szintén 5 győzelemmel és 4 vereséggel álló, a New Orleans Saints elleni rangadót hosszabbításban elbukó Atlanta Falconshoz látogatott, ahol Matt Ryan Tony Gonzaleznek adott 19 yardos TD-passzával gyorsan hátrányba is került (7–0).

A túl oldalon Matt Hasselback átadását Dunta Robinson inteceptálta, a Tennessee védelme azonban legalább mezőnygólon tartotta a hazaiakat – Matt Bryant 19-ről magabiztosan verte a labdát a lécek közé (10–0).

A vendégek ismét hamar átadták a lehetőséget a hazaiaknak, akik egy 33 yardos field goallal tovább növelték előnyüket (13–0), a Tennessee Rob Bironas utolsó másodpercekben eleresztett 46 yardos rúgásával csak kozmetikázni tudott a szünetig (13–3).

A második félidő elején Ryan 43 yardos passzt adott Roddy White-nak, az akció végén pedig Michael Turner futott 4 yardról a célzónába (20–3), mielőtt az újabb hazai támadás Bryant 24 yardos mezőnygóljával ért véget – nem sok jel mutatott arra, hogy lehetnek még itt izgalmak (23–3).

Ráadásul megsérült a Tennessee irányítója, Hasselback helyére az idei elsőkörös választott Jake Locker állt be a 3. negyedben, és harmadik passzából egy 40 yardos Nate Washington-TD-vel szépített a Tennessee (23–10).

Sőt, Turner célzóna előtti labdavesztése után három perccel a találkozó vége előtt Washington 4 yardos elkapásával már 23–17-re módosult az állás, újabb pontokat azonban már egyik csapat sem szerzett, így az Atlanta módosította 6–4-re a mérlegét.

Jordy Nelson az őrjöngő drukkerek körében (Fotó: Reuters)
Jordy Nelson az őrjöngő drukkerek körében (Fotó: Reuters)

A 19 ÓRÁS MÉRKŐZÉSEKEN

A hazai idő szerint kora esti „meccsadag" alighanem legnagyobb érdeklődéssel figyelemmel kísért találkozóján a Buccaneers nem adta meg könnyen magát. Bár a Green Bay B. J. Raji és Tom Crabtree TD-jével 14–0-ra elment, a Tampa Bay felpörgött: előbb Legarrette Blount futott 54 yardos touchdownt, Connor Barth pedig négyre csökkentette a hazai előnyt (14–10).

Jordy Nelson a második negyed végén pontokra váltott egy Aaron Rodgers-passzt, de 21–10 után a vendégek kitették a stoptáblát. A Packers támadójátéka csikorgott, Connor Barth mezőnygólja volt az egyetlen pontot érő megmozdulás a harmadik negyedben. A Buccaneers Mike Williams TD-jével kettőre feljött, majd volt még egy touchdown-váltás, a végén viszont Nelson eldöntötte a találkozót – a hibátlan mérlegű csapat javára.

A Ravensben Joe Flacco 270 yardot passzolt és két TD-t érő átadással kínálta meg társait, a Baltimore 31–24-re győzte le a Cincinnatit, mely 31–14-ről állt fel, és a végén még az egyenlítésért is támadhatott. A Bengals újonc irányítója, Andy Dalton 373 passzolt yarddal zárt, de háromszor eladta a labdát. A meccs legviccesebb pillanataként (a játékvezetőnek aligha volt az) a bíró egyszer emberkupac alá szorult – azért sértetlenül kiszállt az őt letarolók alól...

PECHES VOLT A BÍRÓ

A Lions a szerény öt TD-passzt kiosztó Matthew Stafford vezérletével verte meg a Carolinát, pedig már 24–7-re is égett a meccsen. A Lions innen 35–27-re fordított, de öt perccel a vége előtt Cam Newton touchdownja és egy kétpontos játék után újra egál volt. A döntést a hajrában egy Stafford–Pettigrew összjáték, majd egy Kevin Smith-touchdown hozta meg. A Stats Llc. statisztikai kimutatása szerint 1950 óta a Lions az első csapat az NFL-ben, amely három mérkőzést nyer meg ugyanabban a szezonban, miután egy-egy meccsen legalább 17 ponttal vesztésre állt!

Az Oakland Raiders a Minnesota hibáit kihasználva győzött a Vikings otthonában 27–21-re. A meccs legijesztőbb pillanatai Darrius Heyward-Bey nevéhez fűződnek, aki egy ütközés után mozdulatlanul a földön maradt – nyaksérüléssel szállították el a pályáról.

A Jacksonville akár győzhetett is volna a Cleveland ellen, de Blaine Gabbert utolsó pillanatos, a célzónába irányított passza nem volt pontos – a Browns megtartotta minimális, 14–10-es előnyét.

NFL 2011, ALAPSZAKASZ
11. FORDULÓ
2011.11.18 2:20 Denver Broncos–New York Jets 17–13
2011.11.20 19:00 Baltimore Ravens–Cincinnati Bengals 31–24
2011.11.20 19:00 Washinton Redskins–Dallas Cowboys 24–27 – h.u.
2011.11.20 19:00 Miami Dolphins–Buffalo Bills 35–8
2011.11.20 19:00 Green Bay Packers–Tampa Bay Buccaneers 35–26
2011.11.20 19:00 Minnesota Vikings–Oakland Raiders 21–27
2011.11.20 19:00 Cleveland Browns–Jacksonville Jaguars 14–10
2011.11.20 19:00 Detroit Lions–Carolina Panthers 49–35
2011.11.20 22:05 San Francisco 49ers–Arizona Cardinals 23–7
2011.11.20 22:05 St. Louis Rams–Seattle Seahawks 7–24
2011.11.20 22:15 Atlanta Falcons–Tennessee Titans 23–17
2011.11.20 22:15 Chicago Bears–San Diego Chargers 31–20
2011.11.21 2:20 New York Giants–Philadelphia Eagles 10–17
2011.11.22 2:30 New England Patriots–Kansas City Chiefs
Szabadnapos: Houston, Indianapolis, New Orleans, Pittsburgh
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik