Matt Ryanék hamarosan új pályán fogadhatják az ellenfeleket (Fotó: Action Images)

 

 

A 70 éves Blank úr 2002-ben vásárolta meg a csapat kilencven százalékát, és két nagy tervet tűzött ki maga elé: Super Bowl-győzelem és egy szupermodern stadion. Fáradozásaival – és lobbimunkájával – utóbbit úgy tűnik, már biztosan megvalósítja, mivel a város megszavazta az új atlantai arénát, mely az 1992-ben átadott Georgia Dome helyére épül majd.

A Nemzeti Sport Online szakmai
együttműködő partnere a Bowl.hu

Az állami támogatás mértéke a 200 millió dollárt is meghaladhatja, a beruházás összértéke körülbelül 1 milliárd dollár. A tervekről egyelőre annyit tudni, hogy a stadion behúzható tetőszerkezetű lesz.

A Miami Dolphins megállapodott lejáró szerződésű elkapójával, az előző szezonban 1083 yardot termelő Brian Hartline-nal, aki a következő öt idény alatt 31 millió dollárt kereshet az együttesnél – ebből az összegből 12.5 millió a garantált tartalom.

A Kansas City Chiefs továbbra sem lazsál. Az együttes igencsak aktív napok után ezúttal nem kis meglepetésre elbocsátotta támadófalemberét, a jobb oldali tackle poszton játszó Eric Winstont, miközben ligaközeli forrás szerint a franchise taggel a csapathoz láncolt Brendan Alberttel hosszú távú szerződést kíván kötni. Előbbi mozgással egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az áprilisi játékosbörzén az 1/1-es választási joggal offensive tackle-t húz az együttes –ezen a poszton Luke Joeckelt és Eric Fishert tartják a két legtehetségesebb játékosnak az idei felhozatalból.

AZ NFL PÉNZÜGYI SZEMMEL
The business of football

A Denver Broncos eközben megpróbál egyezségre jutni védőfalemberével, Elvis Dumervillel. Az előző idényben 11 sacket bemutató defensive end 12 millió dollárt keres a 2013-as szezonban, de ügynöke elmondása szerint nyitott a szerződése átstrukturálására, de az úgynevezett paycutra nem – így a szerződésében lévő összeget máshogy oszthatná el a csapat, viszont a fizetése csökkentésébe nem kíván belemenni. Ha a felek nem tudnak megegyezni, akkor könnyen lehet, hogy a Broncos kénytelen lesz megszabadulni a játékostól, aki a szabadügynökpiacon találhat ez esetben magának új munkáltatót.

Vele ellentétben a Chicago Bears ikonja, Brian Urlacher korábban jelezte, hogy még a fizetéscsökkenésbe is belemenne, hogy sorozatban a 14. szezonját is az együttes kötelékében kezdje meg, de egyelőre még nem született új megállapodás esetükben sem.

A St. Louis Ramst kilenc szezon után elhagyó Steven Jackson elmondása szerint kezdő szerepre vágyik új csapatában, érzése szerint még nem jött el annak az ideje, hogy cserefutó legyen.

A holt szezon történéseiről ide kattintva olvashat, s megtekintheti az edzőváltások és a fontosabb szabadügynökök listáját is.