NFL: Brady rekordja, Rodgers a top 10-ben, Gates az etalon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.20. 16:20
null
Legendák egymás között – Tom Brady és Drew Brees közül előbbi örülhetett a meccs végén (Fotó: masslive.com)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2. fordulójában új csúcsot állított fel Tom Brady és Antonio Gates is, betört a top 10-be Aaron Rodgers és Philip Riversnek sem kell már ehhez sok. Sosem látott pocsék Giants-rajt, új Chiefs-sztár, rekordok, érdekességek, tippek, jóslatok.

SOHASEM LÁTOTT POCSÉK GIANTS-RAJT
Bár a kiváló védelem miatt néhányan a szezon meglepetéscsapatának várták a Giantset, a támadósor eddig minden képzeletet alulmúl. A Cowboystól 19–3-ra, a Lionstól 24–10-re kapott ki a New York-i csapat, amely a története során először indította a szezont két, legalább 14 pontos vereséggel. Ugyanakkor érdekesség, hogy a 2007-es szezonban Super Bowlt nyerő – a döntőben az addig mind a 18 meccsét megnyerő Patriotsot megállító – gárda is nagyon kikapott az első két meccsén, a Dallastól tíz (35–45), a Packerstől 22 ponttal (13–35). Mindkét gárdát megverték aztán a rájátszás során, idegenben…

ÚJ SZTÁR SZÜLETETT KANSAS CITYBEN
Kareem Hunt nagyszerűen rajtolt az NFL-ben, a Chiefs futója a New England elleni remeklése után a Philadelphia ellen két touchdownt szerzett. Ő lett a liga negyedik játékosa, aki az első két meccsén legalább öt TD-t jegyez, és az ötödik, aki az első két meccsén egyaránt szerez legalább 50 yardos hatpontost.

Hunt a második fordulóban sem lazsált



BREES–BRADY: SOSEM LÁTOTT LEGENDÁS CSATA, REKORDOKKAL
A New England parádés kezdésének is köszönhetően 36–20-ra legyőzte a hajrában kozmetikázó New Orleanst. Ez volt az első meccs az NFL történetében, amikor két, legalább 10 Pro Bowl-meghívót kapó irányító vezette egymás ellen csapatát, Tom Bradyt 12-szer, Drew Breest 10-szer választották be eddig a gálameccsre.

Brady emellett új rekordot állított fel: ő lett az első 40 év feletti irányító, aki egy meccsen legalább 447 yardot passzol – a korábbi csúcsot Brett Favre tartotta 2010-ből, ő az Arizona Cardinals ellen 446-ig jutott. Ez volt a 73. meccse továbbá, amelyen legalább három TD-passzt adott, de az első, hogy az első negyedben eljutott eddig a mennyiségig.

Csupán két játékos áll még Bradynél is jobban a három touchdownos meccseket illetően, közülük az egyik épp Drew Brees, aki pedig az első NFC-ben szereplő játékos lett, aki Bill Belichick New Englandje ellen kétszer is eljut legalább 350 passzolt yardig – 2009-ben 371 yardot és 5 TD-t passzolt a Saints 38–17-es sikere során, most pedig 356-ig jutott végül.

TÖRTÉNELMI STEELERS-TOUCHDOWN
JuJu Smith-Schuster négyyardos TD-t szerzett a Vikings ellen. A Steelers 20 éves újonca a liga második legfiatalabb elkapott TD-vel rendelkező játékosa, Arnie Herber hatvan nappal volt fiatalabb nála, amikor TD-t jegyzett – még 1930-ban...

ELLIOTTOT FELFALTA A BRONCOS
Zeke Elliott kilenc kísérletből csupán nyolc yardig jutott a Denver védelmével szemben. Az elmúlt negyven évben csupán három futókirálynak volt a következő idényében olyan meccse, amelyen a futásonkénti átlaga nem érte el az egy yardot.

MÁSNAPOSSÁG? UGYAN
Megszokott, hogy a vesztes Super Bowlokat követően az úgynevezett „másnaposság” következik be, a csapat alaposan visszaesik a következő idényre, és az sem ritka, hogy a rájátszásról is lemarad. Az Atlanta egyelőre nem áll rosszul, a Packers kiütésével 2–0 a mérlege, a 2000-es években csupán a negyedik csapat, amely vesztes Super Bowlt követően így kezd. Érdekesség viszont, hogy a 2006-os Seattle, a 2008-as New England és a 2014-es Denver sem jutott újra Super Bowlba, sőt, a Bradyt első meccsén elveszítő Patriots a rájátszásról is lemaradt.

A Panthers védelme megfojtotta a Bills támadósorát (Fotó: The Charlotte Observer)
A Panthers védelme megfojtotta a Bills támadósorát (Fotó: The Charlotte Observer)


ÁTHATOLHATATLAN PANTHERS-VÉDELEM, DE A RAVENSÉ SEM KUTYA
A Párducok védelme még nem találkozott igazán nagy kihívással az igaz, viszont így is kiemelendő, hogy a gárda a 49ers és a Bills ellen is csupán három pontot engedett – az elmúlt 70 évben csak három másik együttes volt arra képes, hogy az első két meccsen egyaránt legfeljebb 3 pontot enged. A Ravens a Bengals nullázása után 24–10-re nyert a Browns ellen, a Baltimore védelme pedig mindkét meccsen öt labdaszerzést mutatott be.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2017-es idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

RIVERS A TOP 10 KAPUJÁBAN, RODGERS BE IS LÉPETT
Philip Rivers 331 yardot passzolt a Miami ellen, ezzel karrierje során már 46 356-nál tart, így feljött az örökranglista 11. helyére, megelőzve Vinny Testaverde-t (46 233). A következő célpont, és ezzel együtt a top 10 sincs már messze, Fran Tarkenton 47 003-mal végzett.

Aaron Rodgers viszont már el is érte a top 10-et, méghozzá a passzolt touchdownok számában. A Green Bay Packers irányítója két TD-passzig jutott a Falcons ellen, ezzel pedig már 300-nál jár összességében, így beérte a 10. helyen álló John Elwayt. A listát Peyton Manning vezeti 539-cel, az aktív játékosok közül Brees (468) a harmadik, Brady (459) a negyedik, Eli Manning (321) a hetedik, Rivers (318) a nyolcadik, Ben Roethlisberger (305) pedig a kilencedik.

WITTEN: 12 000, GATES: 1.!
Jason Witten 97 yardot és egy TD-t szerzett a Denver ellen, előbbivel már 12 044-nél jár, poszttársa, Antonio Gates pedig a Miami ellen a 112. TD-elkapását jegyezte, ezzel Tony Gonzalezt (111) leszakítva immár egyedül vezeti posztja örökranglistáját.

AZ ELŐZŐ HÉT LEGJEI

Passzolt yardok: Tom Brady (New England) 447
Futott yard: Carlos Hyde (San Francisco) 124
Elkapott yard: J. J. Nelson (Arizona) 120

A kategóriák első helyezettjei
Passzolt yardok:
Tom Brady (New England) 714
Futott yard: Kareem Hunt (Kansas City) 229
Elkapott yard: Antonio Brown (Pittsburgh) 244
Szerelések: Jatavis Brown (LA Chargers) 26
Sackek:Calais Campbell (Jacksonville), Demarcus Lawrence (Dallas) 4
Interceptionök:Brandon Carr (Baltimore), Lardarius Webb (Baltimore) 2

A Falcons támadósora ezúttal is túl nagy falat volt a Packersnek (Fotó: nfl.com)
A Falcons támadósora ezúttal is túl nagy falat volt a Packersnek (Fotó: nfl.com)


BÁTOR JÓSKA

Az előző fordulóra Bátor Jóska azt tippelte, hogy az első fordulóban a Chiefs ellen 537 yardot engedő – a második legrosszabb mutató a héten 470 volt – Patriots-védelem a New Orleans otthonában legalább 200 yardot javul, és maximum 337 yardon tartja Drew Breeséket. A „szemét időben” kiengedő védelem végül 429-et engedett, de ez sem veszélyeztette a Patriots sikerét. További tipp volt, hogy az első fordulóban tíz sackkel záró Jaguars legfeljebb egyet jegyez a Titans ellen (ez bejött, pont egy volt), a Bengals–Texanson viszont elmaradt a várt sackeső, tíz helyett „csupán”. Az NFC-döntő (44–21) „visszavágóján” ismét nyert a Falcons, és valóban szorosabb lett a vége (34–23), de igazából egy pillanatig nem forgott veszélyben az Atlanta sikere a Packers ellen. Kettő telibe, kettő mellé.

Erre a hétre Tom Brady megtorpanását tippeli Bátor Jóska, a ligát 357 yardos átlagával vezető irányító a Texans ellen a célpontok hiánya miatt 270 alatt zár. A Colts és a Browns, valamint a Rams és a 49ers összecsapásán sem születik 40 pontnál több, az eddig csupán átlagban 196.5 yardot engedő Panthers-védelem pedig egy százassal csökkenti a Saints támadóinak eddigi teljesítményét (386.5).

TIPPELDE

A Texans sikerére mindössze egy tipp érkezett, így a héten ez volt a tippelőink körében a legváratlanabb győzelem, bár nem sokon múlt a Colts meglepetése sem. A második fordulóban ismét Borbély Lászlóé volt a legtöbb hibátlan tipp, ezzel nőtt az előnye az összetettben.

NFL 2017
2. FORDULÓ
2017. 9. 15., 2.25 Cincinnati Bengals–Houston Texans 9–13
2017. 9. 17., 19.00 Baltimore Ravens–Cleveland Browns 24–10
2017. 9. 17., 19.00 Carolina Panthers–Buffalo Bills 9–3
2017. 9. 17., 19.00 Indianapolis Colts–Arizona Cardinals 13–16 – h. u.
2017. 9. 17., 19.00 Jacksonville Jaguars–Tennessee Titans 16–37
2017. 9. 17., 19.00 Kansas City Chiefs–Philadelphia Eagles 27–20
2017. 9. 17., 19.00 New Orleans Saints–New England Patriots 20–36
2017. 9. 17., 19.00 Pittsburgh Steelers–Minnesota Vikings 26–9
2017. 9. 17., 19.00 Tampa Bay Buccaneers–Chicago Bears 29–7
2017. 9. 17., 22.05 Los Angeles Chargers–Miami Dolphins 17–19
2017. 9. 17., 22.05 Oakland Raiders–New York Jets 45–20
2017. 9. 17., 22.25 Denver Broncos–Dallas Cowboys 42–17
2017. 9. 17., 22.25 Los Angeles Rams–Washington Redskins 20–27
2017. 9. 17., 22.25 Seattle Seahawks–San Francisco 49ers 12–9
2017. 9. 18., 2.30 Atlanta Falcons–Green Bay Packers 34–23
2017. 9. 19., 2.30 New York Giants–Detroit Lions 24–10
3. FORDULÓ
2017. 9. 22., 2.25 San Francisco 49ers–Los Angeles Rams
2017. 9. 24., 15.30 Jacksonville Jaguars–Baltimore Ravens*
2017. 9. 24., 19.00 Buffalo Bills–Denver Broncos
2017. 9. 24., 19.00 Carolina Panthers–New Orleans Saints
2017. 9. 24., 19.00 Chicago Bears–Pittsburgh Steelers
2017. 9. 24., 19.00 Detroit Lions–Atlanta Falcons
2017. 9. 24., 19.00 Indianapolis Colts–Cleveland Browns
2017. 9. 24., 19.00 Minnesota Vikings–Tampa Bay Buccaneers
2017. 9. 24., 19.00 New England Patriots–Houston Texans
2017. 9. 24., 19.00 New York Jets–Miami Dolphins
2017. 9. 24., 19.00 Philadelphia Eagles–New York Giants
2017. 9. 24., 22.05 Tennessee Titans–Seattle Seahawks
2017. 9. 24., 22.25 Green Bay Packers–Cincinnati Bengals
2017. 9. 24., 22.25 Los Angeles Chargers–Kansas City Chiefs
2017. 9. 25., 2.30 Washington Redskins–Oakland Raiders
2017. 9. 26., 2.30 Arizona Cardinals–Dallas Cowboys
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik