NFL: St. Louis több mint egymilliárd dollárt követel

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.13. 12:07
null
A drukkerek tiltakozása ellenére Los Angelesbe költözött a Rams (Fotó: 101ESPN)
Több mint egymilliárd dolláros kártérítést követel St. Louis, amiért tavaly elköltözött a városból a Rams profi amerikaifutball-csapat.

 

A Missouri állambeli város már benyújtotta a helyi bírósághoz a keresetét, amelyben a ligától (NFL), valamint az összes NFL-csapat tulajdonosától követel kártalanítást.

„A Rams és a többi NFL-klub, valamint azok tulajdonosai megsértették az áthelyezésre vonatkozó szabályokat, szerződésszegés történt” – áll az 52 oldalas peranyagban, melyben az is szerepel, hogy milyen gazdasági károkat okozott a felperesek számára a klub elköltözése.

Az NFL szóvivője, Brian McCarthy úgy reagált, hogy a beadványnak „nincs törvényes alapja”.

Az utóbbi időben nem a Rams az egyedüli költöző klub, ugyanis idén a Chargers tette át a székhelyét San Diegóból szintén Los Angelesbe, ahol közösen használja majd a 2019-re elkészülő új stadiont a Ramsszel. Márciusban pedig az NFL tulajdonosi tanácsa azt szavazta meg, hogy a Raiders Oaklandből Las Vegasba költözhet.

A váltással azonban meg kell várni, amíg az 1.9 milliárd dolláros új aréna felépül. A Raiders ezért a 2017-es és a 2018-as szezonban biztosan, a 2019-esben pedig valószínűleg még Oaklandben marad.

Legfrissebb hírek

NFL-rájátszás: kiharcolta a továbbjutást az Eagles, az utolsó percekben dőlt el a Bills–Ravens szuperrangadó

Amerikai sportok
2025.01.20. 05:16

A Billsnél az elkapósor, a Lionsnál a sérülések, de mi lehet a Kansas City gyenge pontja?

Amerikai sportok
2025.01.18. 10:30

NFL: nagyon simán verte a Minnesotát a Rams és utolsóként jutott főcsoport-elődöntőbe

Amerikai sportok
2025.01.14. 07:48

NFL: nem tudják megtartani a hétfői rájátszásmeccset Los Angelesben

Amerikai sportok
2025.01.10. 09:09

NFL: a Rams a Cardinals megverésével nagy lépést tett a csoportgyőzelem felé

Amerikai sportok
2024.12.29. 09:37

NFL: az idény talán legunalmasabb meccsén nyert a Rams a 49ers otthonában

Amerikai sportok
2024.12.13. 08:58

Továbbra is rettenetesek a New York-i csapatok az NFL-ben

Amerikai sportok
2024.12.10. 14:38

NFL: utolsó másodperces mezőnygóllal nyert a Chiefs, őrületes meccset játszott a Rams és a Bills

Amerikai sportok
2024.12.09. 08:02
Ezek is érdekelhetik