NFL: doppingvétség miatt négy meccsről eltiltották Welkert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.03. 13:22
Négy mérkőzésről eltiltották Wes Welkert, az NFL-ben szereplő Denver Broncos elkapóját, mert megsértette a teljesítményfokozók használatára vonatkozó tilalmat. Jim Irsay, az Indianapolis Colts tulajdonosa hat mérkőzésre szóló eltiltást kapott, miután beismerte, hogy erősen benyugtatózva vezetett.

Welkert május elején a Kentucky Derby után ellenőrizték, amelyen gyanúsan jó hangulatban vett részt nézőként. A minta pozitív lett, de Welker szerint meghamisították, mert sohasem használna amfetaminokat. A tárgyaláson nem tudta bebizonyítani az igazát, így eltiltással sújtották.

Welker, aki a legutóbbi hét szezonban 745 passzt kapott el, 53-mal többet, mint bárki más, a négy meccs alatt 1.88 millió dollártól esik el.

Ugyanakkor az elkapó augusztus vége óta agyrázkódással küszködik, az október 6-ig szóló eltiltás alatt teljesen felépülhet, így százszázalékos állapotban térhet vissza a csapathoz.

A Denver az Indianapolis ellen kezdi meg a bajnokságot hétfő hajnalban, a Colts is elveszítette egyik fontos emberét: Jim Irsay tulajdonos elismerte, hogy erős nyugtatók és fájdalomcsillapítók hatása alatt vezetett, amiért félmillió dolláros pénzbírságot és hat meccsre szóló eltiltást kapott. A vezető október 9-ig nem jelenhet meg a Colts központjában, nem látogathat mérkőzéseket, nem nyilatkozhat és a közösségi oldalakon sem publikálhat.

Legfrissebb hírek

Maye és Vrabel döntögeti Brady és Belichick New England-i rekordjait

Amerikai sportok
2025.10.21. 15:26

Az utolsó negyedben 33 pontot szerezve, utolsó másodperces mezőnygóllal nyert a Broncos – videók

Amerikai sportok
2025.10.20. 05:12

Hiába figyelmezetette a Cowboyst a korábbi futója, foghatják a fejüket Dallasban

Amerikai sportok
2025.10.14. 14:49

NFL: a Broncos két TD-s hátrányból felállva elvette a címvédő Eagles veretlenségét

Amerikai sportok
2025.10.05. 23:12

NFL: először nyert a Miami, de megsérült a legjobb elkapója

Amerikai sportok
2025.09.30. 10:42

New Yorkban szerezte meg első győzelmét a Kansas City Chiefs – videók

Amerikai sportok
2025.09.22. 05:31

A Chiefs nem tudott hazai pályán visszavágni az Eaglesnek az elvesztett Super Bowl miatt

Amerikai sportok
2025.09.15. 05:15

A vártnál simábban húzta be a csoportrangadót a Packers; kínkeservesen nyert a 49ers

Amerikai sportok
2025.09.08. 01:30
Ezek is érdekelhetik