Gyász: elhunyt a Tennessee tavasszal kitett NFL-rekordere

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.21. 12:29
Autóbalesetben elhunyt Rob Bironas 36 éves NFL-játékos, aki 2005-től a tavalyi idényig a Tennessee Titans rúgója volt.

Bironas 2002 és 2005 között a Green Baynél, a Tampa Baynél és a Pittsburghnél is szerencsét próbált, de az első csapatba egyik klubnál sem verekedte be magát. A Titansnél viszont kilenc szezonon át kihagyhatatlan volt, 144 mérkőzésen 239 mezőnygólt szerzett, a legtávolabbit 60 yardról (2006-ban a Colts ellen szerezte, ez volt az egyike a 11, meccset eldöntő hárompontosának). Ő az egyetlen az NFL történetében, aki egymás után tíz meccsen legalább 40 yardról betalált.

A 2008-ban a Pro Bowlon is szerepet kapó rúgó tavaly tavasszal kétéves szerződést írt alá, az idén mégis kitették, a Kansas Cityből érkező Ryan Succop lett az utódja. Bironas (aki a nyáron feleségül vette Terry Bradshaw, a Pittsburgh legendás irányítója lányát) azóta is azon dolgozott, hogy visszakerüljön a ligába, a héten Detroitban volt próbajátékon.

A rendőrség jelentése szerint a szombat éjszakai nashville-i baleset más autót nem érintett, csak Bironasét, aki nagy sebességnél veszítette el az uralmát az autója felett, s az útról lesodródva több fának is nekicsapódott.

Legfrissebb hírek

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
2025.07.18. 14:48

Lezuhant és meghalt Felix Baumgartner, a rekorder extrémsportoló

Egyéb egyéni
2025.07.17. 20:27

Gyász: elhunyt a női kézilabda-válogatott egykori kapitánya, Szabó István

Kézilabda
2025.07.17. 16:57

Gyász: 114 évesen elhunyt a világ legidősebb maratoni futója, a „Turbános Tornádó”

Egyéb egyéni
2025.07.17. 14:17
Ezek is érdekelhetik