Amerikaifutball-Eb: utolsó perces döntés, Svédország maradt benn

Vágólapra másolva!
2014.06.07. 00:08
Az Ausztriában zajló amerikaifutball-Európa-bajnokság ötödik helyéért vívott helyosztóján Svédország óriási küzdelemben 24–17-re legyőzte Dániát, így bennmaradt az élvonalban.

Mindkét csapat két vereséggel zárta a csoportot, de míg a svédek a finnek és a címvédő németek ellen is szoros mérkőzésen maradtak alul (13–16, 40–52), addig a tavaly feljutó dánok két nagyon sima zakót kaptak az előző kiírás ezüstérmeseként záró Franciaország (0–65) és a házigazda Ausztria (7–49) ellen.

Ezek alapján viszonylag sima svéd sikerre lehetett számítani, de hiába szerzett Fredrik Eklund 11 yardos elkapásával touchdownt, a félidő során már csak egy-egy mezőnygól esett (9–3).

A fordulást követően jött a svéd hidegzuhany, Lars Hyrsting játékával és a sikeres jutalomrúgással fordítottak a dánok (9–10), Marco Rysgaard 45 yardos rohanása után pedig már 17–9-re vezettek!

A záró felvonásban Amat Jobe 12 yardos elkapásával és a sikeres kétpontos kísérlettel a svédek kiegyenlítettek ugyan (17–17), de a dánok kevesebb mint négy perccel a vége előtt az ellenfél 11 yardosánál jártak már. Egy rossz játék miatt végül csak 34 yardról próbálhattak meg mezőnygólt szerezni, de Andersen mellé lőtt, Anders Hermodsson Per Lindelöfnek adott 30 yardos átadása (ez már a harmadik TD-passza volt a mérkőzésen) után pedig az utolsó percben fordítottak a svédek, így kiharcolva a bennmaradást (24–17).

A bronzmérkőzésen holnap 14 órától Finnország és Franciaország csap össze, a döntőben pedig Ausztria Németországgal találkozik.svédek a finnek és a címvédő németek ellen is szoros mérkőzésen maradtak alul (13–16, 40–52), addig a tavaly feljutó dánok két nagyon sima zakót kaptak az előző kiírás ezüstérmeseként záró Franciaország (0–65) és a házigazda Ausztria (7–49) ellen.

Ezek alapján viszonylag sima svéd sikerre lehetett számítani, de hiába szerzett Fredrik Eklund 11 yardos elkapásával touchdownt, a félidő során már csak egy-egy mezőnygól esett (9–3).

A fordulást követően jött a svéd hidegzuhany, Lars Hyrsting játékával és a sikeres jutalomrúgással fordítottak a dánok (9–10), Marco Rysgaard 45 yardos rohanása után pedig már 17–9-re vezettek!

A záró felvonásban Amat Jobe 12 yardos elkapásával és a sikeres kétpontos kísérlettel a svédek kiegyenlítettek ugyan (17–17), de a dánok kevesebb mint négy perccel a vége előtt az ellenfél 11 yardosánál jártak már. Egy rossz játék miatt végül csak 34 yardról próbálhattak meg mezőnygólt szerezni, de Andersen mellé lőtt, Anders Hermodsson Per Lindelöfnek adott 30 yardos átadása (ez már a harmadik TD-passza volt a mérkőzésen) után pedig az utolsó percben fordítottak a svédek, így kiharcolva a bennmaradást (24–17).

A bronzmérkőzésen holnap 14 órától Finnország és Franciaország csap össze, a döntőben pedig Ausztria Németországgal találkozik.

AMERIKAIFUTBALL-EB (AUSZTRIA)
Az. 5. helyért

Svédország–Dánia 24–17 (6–0, 3–3, 0–14, 15–0)
Bécs

A 3. helyért
Finnország–Franciaország június 7., 14.00
Bécs

A döntő
Németország–Ausztria június 7., 19.00
Bécs

VÉGEREDMÉNY
1.
Ausztria/Németország
2. Ausztria/Németország
3. Finnország/Franciaország
4. Finnország/Franciaország
5. Svédország
6. Dánia (kiesett)

A CSOPORTMÉRKŐZÉSEKEN

A-CSOPORT
KEDDI EREDMÉNY
3. FORDULÓ
Németország–Svédország 52–40
(14–0, 14–12, 7–14, 17–14)
St. Pölten

VASÁRNAPI EREDMÉNY
2. FORDULÓ
Finnország–Svédország 16–13
(6–0, 0–6, 10–0, 0–7)
St. Pölten

PÉNTEKI EREDMÉNY

1. FORDULÓ
Németország–Finnország 47–7
(7–0, 17–0, 16–7, 7–0)
St. Pölten

A csoport végeredménye:
1. Németország 2 győzelem/0 vereség (99–47), 2. Finnország 1/1 (23–60), 3. Svédország 0/2 (53–68)

B-CSOPORT
SZERDAI EREDMÉNY
3. FORDULÓ

Ausztria–Franciaország 28–9 (14–0, 0–3, 14–0, 0–6)

HÉTFŐI EREDMÉNY
2. FORDULÓ
Franciaország–Dánia 65–0
(13–0, 28–0, 14–0, 10–0)

SZOMBATI EREDMÉNY
1. FORDULÓ
Ausztria–Dánia 49–7
(14–0, 7–0, 21–0, 7–7)
Graz

A csoport állása:
1. Ausztria 2/0 (77–16), 2. Franciaország 1 győzelem/1 vereség (74–28), 3. Dánia 0/2 (7–114)

Legfrissebb hírek

Chase rekordösszegért hosszabbított, Higgins is rengeteg pénzért marad a Bengalsnál

Amerikai sportok
2025.03.17. 19:17

Az NFL-t 2029-ig a Network4 adja, exkluzív közvetítéssel érkezik az 59. Super Bowl

Amerikai sportok
2025.02.04. 15:24

Amerikából jöttem: a védelem nyer Super Bowlt? Felvezető Kovács Sándor „Sankóval”

Amerikai sportok
2025.01.31. 16:18

A Chiefs újabb drámai meccsen nyert a Bills ellen – triplázás kapujában a Kansas City!

Amerikai sportok
2025.01.27. 05:28

Új éra a Chicago Bearsnél: a csoportriválistól érkezik a támadóguru vezetőedzőnek

Amerikai sportok
2025.01.20. 23:25

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

New Yorkban és Karolinában megbukott, majd Minnesotában sokkolta a világot – Sam Darnold története

Amerikai sportok
2025.01.06. 19:33

NFL: a Giants keresztülhúzta a Colts rájátszásról szőtt álmait, hatalmas pofont kapott a Cowboys és a Jets

Amerikai sportok
2024.12.29. 23:30
Ezek is érdekelhetik