Amerikaifutball-Eb: a franciák atomjaira szedték Dániát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.02. 23:15
Az Ausztriában zajló amerikaifutball-Európa-bajnokság B-csoportjának második fordulójában Franciaország 65–0-ra kivégezte Dániát.

A másodosztályból tavaly feljutó dánok számára nem indult túl fényesen a torna, hiszen az első mérkőzésen a házigazda osztrákok ellen 49–7-re kikaptak.

Ezúttal ellen ráadásul még a szépítés sem jött össze a hajrában, a francia siker fő letéteményese Nguendjo Yepmo volt, a 24 éves futó 14 nekiiramodásból 72 yardot és négy touchdownt szerzett.

Ezzel a vereséggel eldőlt, hogy Dánia (a papírformának megfelelően) a bennmaradásért lép pályára a helyosztón az A-csoport harmadik helyén végző csapatával (minden valószínűség szerint Svédország ellen). A másodosztályból tavaly feljutó dánok számára nem indult túl fényesen a torna, hiszen az első mérkőzésen a házigazda osztrákok ellen 49–7-re kikaptak.

Ezúttal ellen ráadásul még a szépítés sem jött össze a hajrában, a francia siker fő letéteményese Nguendjo Yepmo volt, a 24 éves futó 14 nekiiramodásból 72 yardot és négy touchdownt szerzett.

Ezzel a vereséggel eldőlt, hogy Dánia (a papírformának megfelelően) a bennmaradásért lép pályára a helyosztón az A-csoport harmadik helyén végző csapatával (minden valószínűség szerint Svédország ellen).

AMERIKAIFUTBALL-EB (AUSZTRIA)
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Franciaország–Dánia 65–0 (13–0, 28–0, 14–0, 10–0)

SZOMBATI EREDMÉNY
B-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Ausztria–Dánia 49–7
(14–0, 7–0, 21–0, 7–7)
Graz

A csoport állása: 1. Franciaország 1 győzelem/0 vereség (65–0), 2. Ausztria 1/0 (49–7), 3. Dánia 0/2 (7–114)

VASÁRNAPI EREDMÉNY
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ

Finnország–Svédország 16–13 (6–0, 0–6, 10–0, 0–7)
St. Pölten

PÉNTEKI EREDMÉNY

A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Németország–Finnország 47–7
(7–0, 17–0, 16–7, 7–0)
St. Pölten

A csoport állása: 1. Németország 1 győzelem/0 vereség (47–7), 2. Finnország 1/1 (23–60), 3. Svédország 0/1 (13–16)

Legfrissebb hírek

Chase rekordösszegért hosszabbított, Higgins is rengeteg pénzért marad a Bengalsnál

Amerikai sportok
2025.03.17. 19:17

Az NFL-t 2029-ig a Network4 adja, exkluzív közvetítéssel érkezik az 59. Super Bowl

Amerikai sportok
2025.02.04. 15:24

Amerikából jöttem: a védelem nyer Super Bowlt? Felvezető Kovács Sándor „Sankóval”

Amerikai sportok
2025.01.31. 16:18

A Chiefs újabb drámai meccsen nyert a Bills ellen – triplázás kapujában a Kansas City!

Amerikai sportok
2025.01.27. 05:28

Új éra a Chicago Bearsnél: a csoportriválistól érkezik a támadóguru vezetőedzőnek

Amerikai sportok
2025.01.20. 23:25

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

New Yorkban és Karolinában megbukott, majd Minnesotában sokkolta a világot – Sam Darnold története

Amerikai sportok
2025.01.06. 19:33

NFL: a Giants keresztülhúzta a Colts rájátszásról szőtt álmait, hatalmas pofont kapott a Cowboys és a Jets

Amerikai sportok
2024.12.29. 23:30
Ezek is érdekelhetik