
20 YARD – AMIKOR A DETROIT LEGUTÓBB NYERT GREEN BAYBEN, MÉG LÉTEZETT A SZOVJETUNIÓ
A Green Bay az idén is behúzta a Detroit elleni hazai mérkőzését, így már 22 szezonra nyúlik vissza a sorozata. A Lionsnál többször egy csapat sem látogatott egymás után annyiszor másik klubhoz nyert meccs nélkül az NFL történetében. A Detroit legutóbb 1991 decemberében nyert a Lambeau Fielden, amikor a Szovjetunió az utolsó heteit élte – pedig minden évben próbálkozhatott a széria megszakításával.
19 YARD – BRANDON MARSHALL CSAPDÁBA ESETT, DE A TESTBESZÉDE FEJLŐDIK
Brandon Marshall, a Chicago sztárelkapója a New Orleans elleni mérkőzésen öt labdát kapott, ebből négyet le is szedett, de összesen 30 yardot nyert csapatának és egy TD-t ért el. Ezzel szemben a csapat másik elkapója, Alshon Jeffery tíz elkapásból 218 yardot szerzett. A Bears egymás után két mérkőzést elveszített, ezért Marshall úgy érzi, nagy a baj. „Nem megy, sajnos nem megy. A pontjaink nagy részét a védelem szerzi meg, ők fantasztikus munkát végeznek. Hiszek benne, hogy kijövünk a gödörből, ami rajtam is múlik, sokat dolgoztam azon, hogy a testbeszédemen ne látszódjon meg a frusztrációm. Azt hiszem, ezen a téren fejlődök" – mondta Marshall. A Bears csütörtökön a New York Giantset fogadja.
18 YARD – MÁR A KÖZÉPISKOLÁKBAN IS?
A középiskolai bajnokság ugyan nem az NFL, de vitathatatlanul lehet jó mérkőzéseket, illetve nem mindennapi megoldásokat találni itt is. A mögöttünk álló hétvégén két fiatalember is tizenöt perc hírnévre tett szert országszerte az Egyesült Államokban: Cliff Kurker (Needham) több emberen is áthámozta magát egy punt visszahordásánál, Adam O'Malley irányító (Elk Grove) pedig egy sikeres Hail Maryvel megnyerte a mérkőzést csapatának.
17 YARD – NE BOSSZANTSD FEL A COLTS ELKAPÓJÁT!
T. Y. Hilton ihletett állapotban játszott vasárnap a Seahawks elleni győzelem során. A Colts elkapója 140 yarddal és két elkapott TD-vel zárta a 34–28-ra megnyert mérkőzést. A játékos a találkozót követően elmondta, mi okozta a kirobbanó teljesítményét. „Brandon Browner [a Seahawks cornerbackje – a szerk.] azzal piszkált a meccs közben, hogy vékony és kicsi vagyok. Ő nyomta meg a bekapcsoló gombot, miatta pöccentem be, őt kell hibáztatnia a Seahawksnak a teljesítményemért." T. Y. Hilton soron következő ellenfeleinek javasoljuk, ne bosszantsák fel a szunnyadó szörnyeteget mérkőzés közben.
Hiltonnak a 2012-es idény kezdete óta a Seahawks elleni 73 yardos elkapása volt a negyedik 60 yardnál hosszabb TD-je, rajta kívül csak Adrian Peterson büszkélkedhet ezzel a ligában. Reggie Wayne, a Colts másik elkapója sem szégyenkezhet: már zsinórban 69 meccsnél jár legalább három elkapással, ami NFL-rekord.
16 YARD – MATHIS A HATODIK AKTÍV SZÁZADOS
Robert Mathis a Seahawks ellen szerzett 2 sackjével már 101-nél jár, ezzel a jelenleg aktív játékosok közül ő lett a 6., akinek ez sikerült. A még mindig játszók közül egyelőre John Abraham az etalon (122), de őt szorosan követi Jared Allen (120.5), és DeMarcus Ware (115), Julius Peppers (112.5) valamint Dwight Freeney (108) is átlépte már a 100-as határt. A következő valószínűleg Terrell Suggs lehet, aki 91.5-nél jár, mögötte ugyanis Osi Umenyiora (79) van a legközelebb ehhez.
15 YARD – CJ2K MÉG MINDIG KÉPES MEGVILLANNI
Bár a 2009-ben még 2006 yardot futó, és ezt követően is azért rendre 1000 egység fölött záró Chris Johnson a legutóbbi két meccsén 25 futásból mindössze 38 yardot szerzett, a Kansas City Chiefs elleni mérkőzésen egy passz után csak képes volt megvillanni, 49 yardos TD-je pedig már a 15. legalább 45 yardos pontszerzése volt – ez pedig a legtöbb, amelyet elértek az előző hat szezonban.
14 YARD – HOGYAN ALAKÍTSUNK ÁT EGY BASEBALL-PÁLYÁT AMERIKAIFUTBALL-PÁLYÁRA PÁR ÓRA ALATT?
Így. Oaklandben a helyi baseball-csapat, az Athletics szombati rájátszás-meccse miatt a Raiders vasárnapi, Chargers elleni meccsét pár órával később rendezték meg. Mindehhez persze az is kellett, hogy a két csapat által közösen használt stadion játékterét pár óra alatt át lehessen alakítani MLB-pályáról NFL-pályára. Íme!
13 YARD – WOODSON BEÁLLÍTOTTA NÉVROKONA TD-REKORDJÁT
Az Oakland–San Diego mérkőzés harmadik negyedében Danny Woodhead elejtett labdáját Charles Woodson 25 yardos visszahordással a Chargers célterületére juttatta, ezzel megszerezte karrierje 13. védő TD-jét, s beállította korábbi oaklandi csapattársa, Rod Woodson valamint Darren Sharper NFL-rekordját. A Green Bayjel Super Bowlt nyerő Charles Woodson első TD-jét 1998. október 4-én szerezte az Arizona ellen, a tizenharmadikat 15 évvel és két nappal később. Legenda, akinek biztos helye van a Hírességek Csarnokában.
12 YARD – ÚJABB MÉLYSÉGEKET FEDEZ FEL A GIANTS ÉS ELI MANNING
A New York Giants 1987 óta először kezdett öt vereséggel szezont, s ha a sztrájk sújtotta idényt figyelmen kívül hagyjuk, 1979-ig kell visszamennünk az időben, hogy ilyen rossz rajtra bukkanjunk az Óriások történetében. Az NFL-ben 1954 óta nem fordult elő, hogy egy csapat az első öt meccsén legalább 31 pontot kapjon az ellenfelétől. Az a csúfság azzal a Chicago Cardinalsszal történt meg, amely az ötvenes években összesen 33 meccset nyert meg. Öt meccs után 20 eladott labdánál jár a csapat, ami eggyel kevesebb, mint az előző idény teljes termése. Ami Eli Manninget illeti, a Philadelphia ellen elszenvedett újabb három interceptionjével (mind a 4. negyedben történt) már 12-nél jár, hárommal többnél, mint bárki más a ligában – Carson Palmer és Matt Schaub dobta az ellenfélnek 9-9 alkalommal a labdát.
11 YARD – „RYAN FITZPATRICK PASSZOL KÖZÉPEN RYAN FITZPATRICKNEK”
Jó, jó. Ez azért nem teljesen így történt, de a statisztikába így került be ez a játék. Ryan Fitzpatrick, a Titans irányítója a Chiefs ellen próbálkozott egy passzal, ám egy felugró védőről pont visszapattant a labda a kezébe, ami így érvényes elkapásnak minősült. Íme!
10 YARD – HA OKTÓBER, AKKOR RÓZSASZÍN – DE A SÁRGA ZÁSZLÓK VISSZATÉRNEK
Az NFL-ben az október már évek óta a mellrák elleni küzdelemről és az időben elvégzett szűrések fontosságáról szól. A játékosok a rózsaszín kiegészítők viselésével hívják fel a figyelmet erre, s az idén az 5. játékhéten már a bírók is rózsaszín zászlókat dobáltak a sárga helyett. Csakhogy a tévéközvetítésekben nehéz volt észrevenni azokat, hiszen szinte mindenki rózsaszín cipőt és csuklószorítót viselt, rózsaszín kendőt tűrt a nadrágjába, hogy abba törölközzön. A kommentátorok nagy örömére a következő hétre visszatérnek a sárga zászlók – de a szűrésre buzdító mozgalom még mindig nagyon fontos!
9 YARD – JIMMY GRAHAM GONZÓI MAGASSÁGOKBAN
A New Orleans Saints kiváló tight endje, Jimmy Graham sorozatban negyedik meccsén jutott 100 yard fölé, ezzel pedig Tony Gonzalez után a második lett a posztján, akinek ez sikerült. A fent említett úriember egyébiránt szezonbeli legjobbját (149 yard) pont az ellen a New England ellen szerezte, amely ezúttal Grahamet próbálja megállítani...
8 YARD –PARÁDÉS MEZEK A PRO BOWL-RA
Az új szabályokhoz új mez is dukál: a Nike új szerelésében vonulnak majd ki a 2014-es Pro Bowl-meccsre azok a játékosok, akiket erre érdemesnek szavaztak.

7 YARD – STAFFORD A LEGGYORSABB 14000 FELETTI
A Detroit Lions irányítója, Matthew Stafford még a Chicago Bears elleni 242 yardjával átlépte a 14000 passzolt yardos határt (14069), ezzel ő lett az első irányító, akinek ez az első 50 mérkőzése előtt összejött. Ráadásul ez még csak a 49. találkozója volt, a mostani 262-vel pedig már 14331-nél jár.
6 YARD – TANNEHILLT KÉPTELEN MEGVÉDENI A MIAMI TÁMADÓFAL, MÁR 24-SZER SACKELTÉK
Ryan Tannehill, a Miami irányítója a Baltimore elleni mérkőzésen hat sackelést szenvedett el, amivel az idény során már 24-nél jár, magasan vezeti a ligát ebben a cseppet sem kellemes tekintetben – hattal előzi meg a második legtöbbször passz előtt földre vitt Geno Smitht, és nyolccal a clevelandi Brandon Weedent, aki velük ellentétben nem öt, hanem három meccset játszott. Tannehill, annak ellenére, hogy képtelen megvédeni őt a fala, három győzelemre vezette a Dolphinst, és a Baltimore ellen sem múlt sokon, hogy nyerjen.
5 YARD – SZOROS VÉGJÁTÉKOK – REKORD AZ ELSŐ ÖT FORDULÓBAN
Az ötödik fordulóban 14 mérkőzésből 11-en is hét ponton belül álltak a csapatok a negyedik negyedben, ebben a szezonban pedig már 54 ilyen összecsapás volt, ami rekordnak számít – eddig az első öt héten 53 volt a csúcs (1999).
4 YARD – SCHAUB AZ ELSŐ, AKI EGYMÁS UTÁN NÉGY PICK-SIX-ET DOBOTT
A Houston Texans irányítója, Matt Schaub sorozatban negyedik meccsén dobott interceptiont úgy, hogy abból az ellenfél rögvest TD-t szerzett (pick-six), amire még nem volt példa az NFL történelmében. Érdekesség, hogy Schaub 2011-ben és 2012-ben sem dobott pick-sixet, rajta kívül csak Aaron Rodgers volt erre képes ebben az időszakban a legalább 700 yarddal rendelkező irányítók közül. Egyes hírek szerint az elégedetlen Texans-drukkerek egy kis csoportja meglátogatta Schaubot a házánál, s kérdőre vonták vasárnapi zakót követően.

3 YARD – A BLOKKOK MÉRKŐZÉSE; LUCK ÉS WILSON EGYÜTT ÍRT TÖRTÉNELMET
Több, mint húsz éve, 1989-ben fordult elő olyan, hogy egy mérkőzésen blokkolt puntból és blokkolt mezőnygólból is született pont. Most a Colts és a Seahawks megismételte, ami 1989-ben a Houston Oilers–Buffalo Bills meccsen történt. Delano Howell (Colts) 61 yardról futott vissza a labdával egy blokkolt mezőnygól-kísérlet során, mindezt nem sokkal Jermaine Kearse blokkolt puntja után, amiért két pontot kapott a Seahawks.
Ez a meccs egyébként más szempontból is különleges volt. Az NFL-ben még sosem fordult elő, hogy két legalább tíz győzelemmel rendelkező, másodéves irányító mérje össze egymással tudását. Andrew Luck és Russel Wilson mérlege (a hétvégi Colts-siker után) már egyaránt 15–6 az NFL-ben az alapszakaszt figyelembe véve. Sőt, olyan se volt még, hogy két olyan másodéves QB mérkőzik meg egymással, akik első évükben kezdők voltak legalább egy rájátszás-mérkőzésen.
2 YARD – PONTSZEGÉNY PATRIOTS, A NEW ENGLAND ÉS BRADY SOROZATA IS MEGSZAKADT
Az elmúlt években félelmetes támadójátékáról híres New England Patriots igencsak szenved a szezonban a sérülések és az elkapók elejtett labdái miatt, de Tom Brady irányító sem önmagát idézi eddig. A Hazafiak védelme pedig igencsak kitesz magáért, eddig átlagban csak 14 pontot engedélyeztek az ellenfeleknek, most a Cincinnati ellen csak 13-at, de ez sem volt elég a győzelemhez. Érdekesség, hogy a 2001-es Jets elleni óta ez volt a 64. olyan meccse a New Englandnek, amikor a csapat 13, vagy annál kevesebb pontot kapott, de ez volt az első, amelyet elvesztett! További fájó hír a csapat szurkolói számára, hogy megszakadt Brady 52 mérkőzéses sorozata, hiszen ezúttal nem adott TD-passzt, pedig a hétvégén pont az ellen a Saints ellen állíthatta volna be az 54-es rekordot, amelynek irányítója, Drew Brees, tartja a csúcsot.
A védelem javára írandó még, hogy a Bengals irányítója, Andy Dalton passzát a vörös zónában megszerezték, márpedig arra, hogy a Cincinnati játékosa itt eladja a labdát eddig még egyszer sem volt példa.
1 YARD – MANNING, A BŰVÉSZ; WELKER 5/5; DENVER 50+
Mint egy tökéletes bűvésztrükk – jellemezhetnénk a Denver Broncos egyik legfurfangosabb pontszerzését a Dallas Cowboys elleni győzelem során. Csupán egy yardot kellett megtennie a Denvernek a touchdownért, a teljes dallasi védelem pedig nem meglepő módon minden erejével a betörni készülő Knowshon Morenóra koncentrált. Hiába. A 37 éves Peyton Manning köszönte szépen, s elegánsan bekocogott a pálya szélén a Cowboys célterületére – a labdával a kezében. Manning öt éve nem futott hatpontost az NFL-ben.
Ha már Manning: a Dallas ellen szezonbeli 20. TD-passzát is megdobta, ezzel ő az első, aki adott szezon első öt meccsén legalább 20-ig jut ebben a kategóriában. 2007-ben Tom Brady 22, 2004-ben pedig maga Peyton Manning 24 TD-átadást jegyzett öt meccs alatt, de nem az idény első öt fordulójában. Mindemellett Manningnek megszakadt egy nagy sorozata is: 24 touchdownt passzolt egyetlen interception nélkül a Dallas elleni meccsig, amelyen azonban egyszer eladta a labdát, így egyelőre nem sikerült megdöntenie Tom Brady 27-es rekordját, de a második helyet magabiztosan őrzi a témában.
Még mindig nincs vége! Manningnek csupán három pontos passz kellett volna a Denver-rekord beállításához az eladások nélkül megtett sikeres passzok terén (Jake Plummer 229, 2005). A nyáron a New England Patriotstól megszerzett Wes Welker pedig mindössze a negyedik elkapó a liga történetében, aki új csapatában első öt meccsén egyaránt szerzett touchdownt. A Denver pedig 1950 óta az első együttes, amely egy szezonon belül két egymást követő mérkőzésen legalább 50 pontot tudott szerezni. 1950-ben az LA Rams és a Giants hajtotta végre a bravúrt. Nem mellesleg Manning megelőzte Dan Marinót is.
TD – BÁTOR JÓSKA
Egy hete azt jósoltuk, hogy az öt veretlen csapatból legfeljebb kettő marad az 5. hét végére, de amíg a Seattle és a New England kikapott, a New Orleans, a Kansas City és a Denver behúzta a maga meccsét – utóbbi bajlódott leginkább. A 6. héten az Atlantában bravúrt arató Geno Smith rapszodikus teljesítményére alapozva a Pittsburgh első győzelmét sejtjük. Egyéniben a Dallas–Washington meccset pécéztük ki, DeMarco Murray és Alfred Morris is 100 futott yard fölé jut.
AZ 5. FORDULÓ LEGJEI | |||
A legtöbb passzolt yard: | Tony Romo (Dallas) | –Denver | 506 |
A legtöbb futott yard: | Jamaal Charles (Kansas City) | –Tennesse | 108 |
A legtöbb elkapott yard: | Alshon Jeffery (Chicago) | –New Orleans | 218 |
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI | ||
A legtöbb passzolt yard: | 1884 | Peyton Manning (Denver) |
A legtöbb futott yard: | 514 | LeSean McCoy (Philadelphia) |
A legtöbb elkapott yard: | 593 | Jimmy Graham (New Orleans) |
A legtöbb szerelés: | 51 | Lance Briggs (Chicago) |
A legtöbb sack: | 9.5 | Robert Mathis (Indianapolis) |
A legtöbb interception: | 4 | Aqib Talib (New England), Kiko Alonso (Buffalo), Alterraun Verner (Tennessee) |
5. FORDULÓ | |||
2013.10.04 | 2:25 | Cleveland Browns–Buffalo Bills | 37–24 |
2013.10.06 | 19:00 | Chicago Bears–New Orleans Saints | 18–26 |
2013.10.06 | 19:00 | Cincinnati Bengals–New England Patriots | 13–6 |
2013.10.06 | 19:00 | St. Louis Rams–Jacksonville Jaguars | 34–20 |
2013.10.06 | 19:00 | Miami Dolphins–Baltimore Ravens | 23–26 |
2013.10.06 | 19:00 | New York Giants–Philadelphia Eagles | 21–36 |
2013.10.06 | 19:00 | Green Bay Packers–Detroit Lions | 22–9 |
2013.10.06 | 19:00 | Tennessee Titans–Kansas City Chiefs | 17–26 |
2013.10.06 | 19:00 | Indianapolis Colts–Seattle Seahawks | 34–28 |
2013.10.06 | 22:05 | Arizona Cardinals–Carolina Panthers | 22–6 |
2013.10.06 | 22:25 | Dallas Cowboys–Denver Broncos | 48–51 |
2013.10.07 | 2:30 | San Francisco 49ers–Houston Texans | 34–3 |
2013.10.07 | 5:35 | Oakland Raiders–San Diego Chargers | 27–17 |
2013.10.08 | 2:30 | Atlanta Falcons–New York Jets | 28–30 |
Szabadnapos: Minnesota Vikings, Pittsburgh Steelers, Tampa Bay Buccaneers, Washington Redskins | |||
6. FORDULÓ | |||
2013.10.11 | 2:25 | Chicago Bears–New York Giants | |
2013.10.13 | 19:00 | Buffalo Bills–Cincinnati Bengals | |
2013.10.13 | 19:00 | Cleveland Browns–Detroit Lions | |
2013.10.13 | 19:00 | Kansas City Chiefs–Oakland Raiders | |
2013.10.13 | 19:00 | Minnesota Vikings–Carolina Panthers | |
2013.10.13 | 19:00 | Tampa Bay Buccaneers–Philadelphia Eagles | |
2013.10.13 | 19:00 | Baltimore Ravens–Green Bay Packers | |
2013.10.13 | 19:00 | Houston Texans–St. Louis Rams | |
2013.10.13 | 19:00 | New York Jets–Pittsburgh Steelers | |
2013.10.13 | 22:05 | Denver Broncos–Jacksonville Jaguars | |
2013.10.13 | 22:05 | Seattle Seahawks–Tennessee Titans | |
2013.10.13 | 22:25 | New England Patriots–New Orleans Saints | |
2013.10.13 | 22:25 | San Francisco 49ers–Arizona Cardinals | |
2013.10.14 | 2:30 | Dallas Cowboys–Washington Redskins | |
2013.10.15 | 2:30 | San Diego Chargers–Indianapolis Colts | |
Szabadnapos: Atlanta Falcons, Miami Dolphins |