Ki taszítja le az AFC-trónjáról a Patriotsot?

Vágólapra másolva!
2012.09.06. 18:30
null
Az AFC főcsoport döntőjét Tom Brady 1 yardos bevetődése döntötte el (Fotó: Action Images)
Címkék
A Dallas Cowboys New York-i bajnokverésével elkezdődött a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság 2012-es szezonja. Szerdán körbejártuk a Nemzeti főcsoport (NFC) csapatainak háza táját, ezúttal pedig az Amerikai konferencia (AFC) együtteseit tekintjük át.

 

AZ NFC CSAPATAIRÓL SZÓLÓ BEHARANGOZÓNKAT IDE KATTINTVA ÉRHETI EL!

A holt szezon történéseit összegyűjtő cikkünket ide kattintva érheti el!

Kezdjük most is a keleti csoporttal, már csak azért is, mert itt található a másik nagydöntős, a New England Patriots! Nagy meglepetés nincs, amíg Tom Brady irányítja a Hazafiakat, addig ez a gárda minden szezonnak a bajnoki cím esélyességével vág neki. A liga történetének egyik legjobb irányítója kora ellenére (augusztusban már a 35-öt töltötte be) nem látszik visszaesni, az előző idényben minden idők második legtöbb passzolt yardját szerezte egy szezon alatt, pechére 5235 egységénél épp 2011-ben volt az egyetlen jobb (Drew Brees 5476).

A passzjáték kiemelkedő szereplői közül a két tight end Rob Gronkowski (1327 yard, 17 elkapott, egy futott TD) és Aaron Hernandez (910 yard, 7 TD) is új szerződést kapott, Wes Welkert (1569 yard, 9 TD) viszont csak franchise taggel látta el a klub, így nem tennénk sok pénzt rá, hogy az elkapó 2013-as szezont is a Hazafiaknál kezdi. Volt viszont gond a mélységi játékkal az előző idényben, ennek orvoslására érkezett Brandon Lloyd, aki a 2010-es idényben 1448 yarddal vezette a ligát, éppen a New England régi-új támadókoordinátora, Josh McDaniels keze alatt, aki aztán a St. Louis Ramsnél is együtt dolgozott az elkapóval. Egyes hangok már Randy Moss 23 TD-s idényrekordjának megdöntését emlegették vele kapcsolatban, ezzel azonban várjunk még... Érkezett még a 2007-es rekorddöntögető csapatból Jabar Gaffney és Donté Stallworth is az elkapósorba, hogy utóbbi a papírformának megfelelően, előbbi igencsak nagy meglepetésre elhulljon a keretszűkítésnél. A futójátékból távozott BenJarvus Green-Ellis, a négyéves pályafutása során labdát még nem vesztő (!) játékos a Cincinnati Bengalshoz szerződött. Helyét a tavalyi újoncok, Steven Ridley és Shane Vereen veszi át, előbbinek azonban nem árt kicsit labdabiztosabbnak lennie, utóbbinak pedig kicsit tovább egészségesnek maradni. Az előző idényben a mélységi és a futójáték viszonylagos gyengesége kis túlzással eltörpült a gyenge védelem mellett, bár a pontokat tekintve (átlagosan 21.4 elszenvedett ponttal a 15. volt a rangsorban) sokkal jobb képet festett a levegőben (293.9) és összesítésben (411.1) is a második legtöbb yardot engedő egység.

A drafton jött is az erősítés, szinte kizárólag ebbe a csapategységbe, Chandler Jones és Jake Bequette kiegészülve a szabadügynökpiacon érkező Trevor Scott-tal illetve a már tavaly is a csapatnál lévő Rob Ninkovichcsal megoldani látszik a pass rush kérdését, a linebackersorba Jerod Mayo és Brandon Spikes mellé egy harmadik egyetemi elitjátékos, Donta Hightower érkezett, Tavon Wilson és a szintén szabadügynökként szerződtetett Steve Gregory pedig a safetyegységet javíthatja. A cornerbackrészleg a nagyreményű, rendőrségi ügye miatt egészen a 7. körig csúszó Alfonzo Dennarddal sem mutat túl fényes képet, de megfelelő nyomás mellett ez a gyengeség azért palástolható valamelyest. Hogy mégsem dőlhetnek hátra nyugodtan a szurkolók, az a támadófalban beálló változásoknak „köszönhető": az előző idény egyik legjobb belsőfalembere, Brian Waters könnyen elképzelhető, hogy nem folytatja pályafutását, a Brady vakoldalát gyakorlatilag a kezdetektől védő Matt Light viszont már biztosan nem, ő már be is jelentette visszavonulását. Logan Mankins súlyos sérülésből épült fel, míg Sebastian Vollmer is gyakrabban volt maródi az elmúlt időszakban, mint egészséges. Na azért túlságosan aggódnia sem kell Bradynek,a szezonra várhatóan utóbbi is teljes értékű lesz (Mankins gond nélkül visszatért), így pedig kiegészülve a tavalyi elsőkörös Nate Solderrel és Dan Connollyval valamint Ryan Wendellel, már nem mutat vészes összképet ez az egység sem. Egy sérülés azonban mindent boríthat...

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

A Hazafiak szurkolói azonban így is sokkal jobb helyzetben vannak, mint a csoport bármelyik tagja – könnyen elképzelhető, hogy a liga leggyengébb négyesét alkotja idén az AFC East.

A tavalyi második New York Jets nagybevásárlást folytató politikája kipukkadni látszik a Mark Sanchez-lufival együtt, akinek a helyzetét megkönnyítendő (...) a csapat biztos ami biztos beszerezte Tim Tebow-t is. A passzjáték eddig egyiküknek sem ment kiemelkedően az NFL-ben, de valahogy majdcsak megoldják ők ketten, gondolhatja Rex Ryan. Apropó a főedző. Amíg ő az együttesnél van, addig személy garancia a védelemre, ide érkezett a falba 2011-hez hasonlóan egy nagyon tehetséges defensive end (Muhammad Wilkerson után Quinton Coples), Mike DeVito megbízhatóan teljesít ugyanitt, középen pedig a liga egyik legjobb futás elleni nose tackle-je, a nevével ellentétben koránt sem gyenge Sione Pouha teszi igencsak masszívvá a defensive line-t. Szükség is lesz a jó játékra, mert a pass rush-t nem igen erősítette meg Ryan, bár lehet, hogy csak ennyire bízik a korábbi elsőkörös Aaron Maybin berobbanásában. A linebackersorban David Harris személyében így is akad ligaelit játékos, de Bart Scott és Calvin Pace is korrekt kiegészítőnek mondható. Mondjuk minek is megfelelő pass rush, ha egyszer nálunk játszik a liga legjobb cornerbackje? Tehetik fel a kérdés a Jets szurkolói, hiszen Darrelle Revis egy az egyben bárkit képes levenni a pályáról, mellette pedig ott van még Antonio Cromartie és a 2010-es elsőkörös Kyle Wilson is. A safetysorba érkezett LaRon Landry még akár kiemelkedő is lehet, itt azonban véget is értek a pozitívumok. A támadósor ugyanis kész katasztrófa. Nick Mangold és D'Brickashaw Ferguson révén két kiváló támadófalember van ebben az egységben, és Dustin Keller is jól teljesít TE-poszton, de ezzel gyakorlatilag ki is fogytunk a dicsérni valókból. A fal jobb oldalára a borzalmas Wayne Hunter helyére a csak szörnyű Justin Smith érkezett cserének az eddig két év alatt összesen egy kezdő mérkőzésig jutó Austin Howard mögé, Santonio Holmes két kifakadás között azért értékelhető játékot is tud mutatni, és Stephen Hillben is van fantázia, de neki várhatóan még sok idő kell, mire kiforrott játékosként beszélhetünk róla. Sebaj, ott a futójáték még! Igen ám, de a 2009-ben mérkőzésenként megtett 172.2 yarddal még ligaelső futójáték 2010-ben 148.4 egységet átlagolva már csak a negyedik volt, míg tavaly 105.8-cal már csak a 22.

Ott van még a tavaly csoportharmadikként záró Miami Dolphins, amely a Hard Knocks kamerái kereszttüzében nem mutatott túl pozitív képet, Chad Ochocincótól rövid távon megváltak a Delfinek, akik azóta gőzerővel kajtattak elkapó után, ami érthető a veretesnek nem mondható, Davon Bess, Legedu Naanee kezdő párossal, ráadásul a napokban még az egyik kezdő cornerbacket, Vontae Davist is elcserélték az Indianapolis Coltshoz. A védelem így is erősnek mondható, különösen Cameron Wake játékát lesz élmény nézni a szurkolóknak, a túloldalon pedig Reggie Bush folytathatja feltámadását, de az irányítókérdés itt is nagy probléma. A korábbi elkapóvá quarterbackké avanzsáló Ryan Tannehillnek egybehangzó vélemények szerint legalább egy szezon tanulóidő kellene a mélyvízbe dobás előtt, de David Garrard sérülése és kivágása után Matt Moore ellen megnyerte a kezdőért folytatott küzdelmet, így a Houston Texans kiváló védelme ellen ő vezetheti csapatát. Sok jóra azért nem számítunk tőle egyelőre.

Hogy ne csak negatívumokról legyen szó ebben a négyesben, arról a Buffalo Bills gondoskodott. A Bölények előbb 2016-ig hosszabbítottak elkapójukkal, Stevie Johnsonnal, majd alaposan felturbózták a Dolphinshoz és a Patriotshoz hasonlóan 4–3-as felállásra visszatérő védelmet Mario Williamsszel és a pont a Hazafiaknál ismét megára találó Mark Andersonnal, mielőtt a 2011-es bajnokságot nagyszerűen kezdő, de később megsérülő Fred Jackson futóval is megállapodtak. A védelemben a két újonnan érkező defensive end között a Marcell Dareus, Kyle Williams kifejezetten erős defensive tackle-páros takaríthat bőszen, a linebackersorban pedig Nick Barnett és Kelvin Sheppard emelkedhet ki. A cornerbackrészlegbe érkezett a draft első körében Stephon Gilmore, aki a tavalyi 2/2-es Aaron Williamsszel alkothat erős kettőst, míg a safetyegységnél a George Wilson, Jairus Byrd kettős átlagon felülinek mondható. Minden szép és jó is lehetne tehát, még a támadófalba is érkezett erősítés Cordy Glenn személyében, aki az Eric Wood, Andy Levitre kettőssel kiegészülve hosszú távra megoldhatja a fal vakoldalát, de nagyon sok fog múlni az irányító játékán. Ryan Fitzpatrick jó kezdés után átlagos szezont zárt, Tarvaris Jackson megszerzése pedig kellő kritika az egységnek.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2012-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Térjünk át az északi divízióra, ahol a Baltimore Ravenst az előző kiírásban egy nüánszok választották el a Super Bowl-részvételtől (Lee Evans kezében ott volt már gyakorlatilag a győztes TD a New England otthonában, majd Billy Cundiff NFL-szinten könnyűnek mondható 32 yardos mezőnygólkísérletet rúgott mellé). A támadósorban ezúttal is Ray Rice futásaitól kell az ellenfeleknek rettegniük, egészen 2016-ig, hiszen eddig hosszabbított a kiváló running back a holt idény során, de Matt Birk center is aláírt még három évre a csapatnál. A védelemben az előző idény legjobb defenzív játékosának választott Terrell Suggs súlyos sérülést szenvedett, amely miatt a szezon nagy részét ki kell hagynia, viszont megállapodtak a szezon egyik legjobb cornerbackjével, Lardarius Webb-bel a hosszabbításról, ő 2017-ig kötelezte el magát. Ráadásul az ütközőgép Bernanrd Pollard is új kontraktus alá kanyarította nevét (2015-ig), Courtney Upshaw révén pedig egyetemi sztár érkezett az eddig sem kutyaütő linebackersorba, amelynek helyzetét megkönnyíti a liga egyik legfajsúlyosabb védőfala, a Haloti Ngata, Terrence Cody, Arthur Jones kezdőhármas négy híján 1000 fontot, azaz több mint 450 kilót nyom. Pernell McPhee (és Ngata) ráadásul az irányítók földrevitelében is jeleskedik hat (illetve 5.5) sacket hozott össze az előző idényben. Kell-e említeni az NFL-lel kicsit is jártasoknak Ray Lewis és Ed Reed nevét, a két öregedő klasszis továbbra is posztja (linebacker, safety) legszűkebb elitébe tartozik. A védelem még Suggs nélkül is erős tehát, ha pedig ő is visszatér (legkorábban a 6. hét után), akkor pedig aztán végképp. A támadóknál Rice mellett Joe Flaccónak is illene most már egy kiemelkedő szezont összehoznia, erre az Anquan Boldin, Torrey Smith elkapópáros és az Ed Dickson, Dennis Pitta tight end duó minden segítséget megad majd az irányítónak.

Ebben a csoportban van az AFC legutóbbi Super Bowl-győztese, a Pittsburgh Steelers is, amely a játékosbörzén igyekezett megerősíteni évek óta nem kiemelkedő támadófalát, de David DeCastro rögtön súlyos sérülést szenvedett az előszezonban, míg Mike Adams egyelőre többet ártott az irányítóknak, mint használt. Mike Wallace hosszú huzavona végül elfogadta a korlátozott szabadügynöktendert, Antonio Brown viszont egyből elfogadta a Wallace által korábban elutasított ötéves ajánlatot. A két kiváló elkapó mögött Emmanuel Sanders és Jerricho Cotchery, valamint Heath Miller tight end segítheti Ben Roethlisberger helyzetét, Rashard Mendenhallra viszont sérülése miatt jó ideig nem számíthatnak az acélvárosban, míg Hines Ward szögre akasztotta sisakját. Ha AFC North, akkor brutális védelem, a Casey Hampton, Brett Keisel, Ziggy Hood fémjelezte fal mögött a liga egyik legjobb irányítósiettető párosa található a LaMarr Woodley, James Harrison kettős jóvoltából, középen pedig Lawrence Timmons nyújt átlagon felülit, ahogyan a secondaryban a tavalyi Denver elleni rájátszásmérkőzésen betliző, azt leszámítva nagyszerűen teljesítő Ike Taylor valamint a ligaelit safety, Troy Polamalu.

Ebből a négyesből az előző idényben még egy csapat, a Cincinnati Bengals is bejutott a rájátszásba, ott azonban a Houston Texans nem adott sok esélyt a Bengáli tigriseknek. Ahogyan azt már fentebb említettük, BenJervus Green-Ellis érkezett a futórészlegbe a nem marasztalt Cedric Benson helyére, mellette még az előző idény egyik legjobb újoncteljesítményét bemutató A.J. Green (15 mérkőzés 1057 elkapott yard, 7 TD), valamint a 2010-es elsőkörös Jermaine Gresham veheti le a terhet a másodéves Andy Dalton válláról. Elkapó posztra érkezett Mohamed Sanu és Marvin Jones a draftról, de valószínűbb Brandon Tate vagy Armon Binns kezdése Green párjaként. A támadófal két szélén egyaránt kiváló tackle-ök segítik a támadósor munkáját Andrew Whitworth és Andre Smith személyében, de a fal belseje igencsak foghíjassá vált Travelle Wharton és Kyle Cook megsérülésével, így az újonnan igazolt, 10. idényére készülő Jeff Faine lehet a center az idei elsőkörös Kevin Zeitler és a tavaly negyedikkörös Clint Boling pedig a két kezdő guard. A védőfal itt is nagyszerű, Carlos Dunlap, Domata Peko, Geno Atkins és Michael Johnson egyaránt kiváló játékos, de a fal közepére érkezett még két nagyon magasra várt újonc Devon Still és Brandon Thompson is, a linebackersorba a motiváció problémáit talán maga mögöt tudó Vontaze Burfict is erősítés lehet, a cornerbackosztagba pedig Dre Kirkpatrick az első, Shaun Prater az ötödik körben érkezett a sérülésből lábadozó Leon Hall dolgát megkönnyítendő. Az egyik safetyposztot Reggie Nelson révén biztosította a Bengals, a nagyszerű teljesítményt nyújtó free safety mellett várhatóan az ütközőgép Taylor Mays kezd.

A kvartett negyedik tagja a Cleveland Brownsnál a tudatos építkezést felváltotta a mindent egy lapra feltevés. Másképp nehezen lenne magyarázható, hogy 1/4-ről draftcetli beáldozásával 1/3-ra feljöttek a kétségkívül kiváló (egyébiránt azóta kisebb sérülést összeszedő), futóért, Trent Richardsonért (ezt a posztot ennyire magasan azért nem szokták választani, csak, ha tényleg korszakos tehetségről van szó, Richardson korábbi társa, Mark Ingram tavaly például még 1/28-nál is elérhető volt), a másik elsőkörösükkel egy 28 éves (!) irányítót húztak (akinek aligha van legalább 10 évre esélye, mint ahogy az egy ilyen előkelő helyen kiválasztott játékos esetében azért elvárás szokott lenni) Brandon Weeden személyében, egy 2013-as (vélhetően igencsak jó pozícióban lévő) 2. körös választási jogot pedig a supplemental drafton áldoztak a rendkívül jó fizikai paraméterekkel és kezekkel rendelkező, de egy éve eltiltása miatt pályát sem látó, mindössze egyszezonnyi egyetemi pályafutással rendelkező Josh Gordonra.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat végez az NFL 2012-es szezonjában a legrosszabb mérleggel, kié lesz az 1/1?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A falba érkezett Mitchell Schwartz, míg a túloldalon Joe Thomas a liga legjobbja a saját posztján, középen pedig Alex Mack is átlagon felülinek számít, tight endben pedig Ben Watson is jó célpontnak számít, így mindent megtettek, hogy a romokban heverő támadósorba életet vigyenek, és ne csak Joshua Cribbsnek kelljen egyedül mindent megoldani. A védelemre itt sem lehet panasz, bár a védőfal közepét sérülések tépázták, míg az előző idény második legtöbb szerelését (158) bemutató D'Qwell Jackson 2016-ig hosszabbított. Joe Haden révén egy elit cornerback is játszik a Barnáknál, T. J. Ward pedig ha hozni tudja újoncszezonja számait, nem okoz majd csalódást.

A déli csoportban a Houston Texans Mario Williams, Matt Schaub, Andre Johnson kisebb-nagyobb kiválása ellenére egészen a főcsoport elődöntőjéig menetelt. A kezdőirányító visszatért, Foster 2016-ig hosszabbított, a center Chris Myers 2015-ig, a vakoldali tackle Duane Brown 2017-ig írt alá, ugyanakkor Eric Winstont így nem tudták már megtartani a houstoniak, a nagyszerű jobb oldali tackle a Kansas City Chiefshez szerződött. A futójátékkel vélhetően nem lesz sok gond, Foster mögött Ben Tate is összehozott 942 yardot 2011-ben, az már nagyobb kérdés, hogy ki segíti Andre Johnson dolgát, Kevin Walter, DeVier Posey, Keshawn Martin és Lestar Jean is szóba jöhet ezen a poszton, míg Owen Daniels egészségesen nagy pluszt tud adni a tight end-szekciónak. A védelembe érkezett Whitney Mercilus az első körben, aki Connor Barwinnal és Brooks Reeddel karöltve megfelelő pass rusht tud generálni, a védőfalban J. J. Watt, a linebackereknél Brian Cushing, a cornerbackeknél pedig Johnathan Joseph révén pedig igazán elit erők is a csapat rendelkezésére állnak.

A Tennessee Titans egész csendes holt szezont zárt, ha nem számoljuk Kenny Britt sokadik rendőrségi ügyét, amelyet követően az idénynyitót kihagyni kényszerül, helyette/mellette Kendall Wright áll az immáron egyértelmű kezdővé avanzsáló Jake Locker rendelkezésére. A futójáték Chris Johnsonon múlik, ha ő ismét jó formában lesz, a 2000 yard talán nem is, de egy 1000 feletti mindenképpen kinéz neki, amihez a David Steward, Michael Roos fémjelezte fal is nagy segítségére lehet. A védelembe érkezett Kamerion Wimbley a pass rusher-osztagot erősítendő, a linebackersorban Colin McCarthy robbanthat nagyot, míg a secondaryben Michael Griffin (2016) és Jason McCourty (2017) is új szerződést kapott jó játékának köszönhetően.

A Jacksonville Jaguars háza táján rendeződni látszanak az ügyek, a sztrájkoló Maurice Jones-Drew végre ismét edzésre jelentkezett, szükség is lesz az előző idény legtöbb futott yardját szállító izomgolyóra a támadásoknál. Mellette Rashad Jennings nehezítheti az ellenfelek helyzetét talajon, míg az előző szezonban kiábrándító formát mutató Blaine Gabbert is fejlődni látszik, amihez nagy segítség lehet az elsőkörös Justin Blackmon is – már amennyiben végleg megkomolyodik a nagy tehetségű elkapó, és nem fog részegen vezetni. A védelem továbbra is erős, ráadásul a védőfal szélére érkezett a drafton Andre Branch, a linebackersort pedig Paul Posluszny vezetheti ezúttal is.

Elérkeztünk nem csak a csoport, de az egész NFL előző szezonjának legrosszabb csapatához, az Indianapolis Coltshoz. A Csikók Peyton Manning sérülése miatt talán idő előtt feladták minden vérmesebb reményüket, de arra talán csak a legelvakultabb Andrew Luck-fanatikusok számítottak, hogy az első győzelmét csak a 14. mérkőzését aratja az Indianapolis Colts. A 2–14-es mérleggel elsőként választó Colts természetesen behúzta az elmúlt 14 év legnagyobb irányítótehetségének tartott Luckot miután kivágták a fél csapatot (Manning mellett a teljesség igénye nélkül Melvin Bullitt, Joseph Addai, Gary Brackett, Dallas Clark és Pierre Garcon sem maradt), majd ellátták célpontokkal is: maradásra bírták Reggie Wayne-t (2014), megszerezték Donnie Averyt a szabadügynökpiacról, az irányító kedvenc stanfordi játszópajtását, a tight end Coby Fleenert, a hozzá hasonló poszton játszó Dwayne Allent, az elkapó T. Y. Hiltont és LaVon Brazillt a draftról. Hosszabbítottak Robert Mathisszel (2015), akinek a 3–4-re való átállás klasszisokkal jobban megy, mint Dwight Freeneynek, de egyelőre ő is megkapja a lehetőséget, a cornerbacksorba Jerraud Power mellé érkezett a már említett Vontae Davis, a safetyk között pedig Antoine Bethea lesz gyakran foglalkoztatva. Ha a fal meg tudja óvni Luckot, akár jó szezonja is lehet a Coltsnak, az újabb playoff azonban még nem idei álom a csapat számára – illetve egyelőre maximum pont az.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik, az előző szezonban csoportgyőztes csapatnak van a legnagyobb esélye arra, hogy lemarad ebben az idényben a playoffról?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Utolsóként az AFC nyugati csoportját vesszük górcső alá. Nehéz lenne nem kiegyenlítettnek nevezni azt a négyest, ahol az első és az utolsó között mindössze egy győzelem jelentette a különbséget, márpedig az előző idényben itt ez fordult elő, amelynek végül a Tim Tebow vezetette Denver Broncos örülhetett. Tebow-ék bejutottak a rájátszásba, ott legyőzték a favorit Pittsburgh Steelerst, és végül csak a későbbi döntős Patriots állította meg a Musztángokat. A parádés eredmény után a vezetés lépésekre szánta el magát, és gyorsan elcserélte a mérkőzések sorát megfordító irányító a Jetshez, hogy megszerezzék a félig rokkant Peyton Manninget – vélheti az egyik tábor, míg a másik szerint a passzolás művészetéhez barbár Tebow-val összejött főcsoportelődöntő után egy igazi sztárirányítóval nagyobb célokat is kitűzhet a Broncos. Hogy melyik félnek lesz igaza, az a jövő zenéje, az viszont biztos, hogy Demaryius Thomas és Eric Decker is mutatott be szép dolgokat elkapóposzton, és a nagy fizetésre vágyó Ryan Clady is képes rá, hogy Manning vakoldalát megfelelően védje. Az előző idényben Tebow hathatós közbenjárására ligaelitté (164.5 yardos átlaguk mögött a második Texans 153-as átlaggal zárt) váló futójátékban ismét Willis McGahee jelenheti a veszélyt, míg a védelemben az Elvis Dumervill, Von Miller kettős kergetheti őrületbe az ellenfél passzolóit – ketten összesen 21 sacket mutattak be tavaly –, de Champ Bailey sem esett vissza látványosan az évek során cornerbackposzton. A linebackeregységből nagyon fog hiányozni a hat mérkőzésről eltiltott D. J. Williams, akinek visszatérésével tovább javulhat az egység.

A hármas holtverseny második helyén végző San Diego Chargers Philip Riversben bízhat leginkább, illetve abban, hogy a decemberre hagyományosan félelmetessé váló gépezet valamivel korábban, mondjuk október magasságában felébred már idén... Vincent Jackson elvesztése fájó pont lehet a csapatnak, de csak akkor, ha a helyére érkező Robert Meachem nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Mellette az égimeszelő Malcom Floyd és Antonio Gates is sok kellemetlen pillanatot okozhat az emberének, de Ryan Mathews futótól is szép szezon várható, amint képes lesz egészséges maradni. A támadófalból David Dielman vonult vissza, míg a védőfalból Luis Castillónak köszönték meg (kétszer is) korábbi szolgálatait. Előbbi egységban sikerült 2015-ig maradásra bírni a sérülékeny, de nagyszerű képességű Jared Gaithert, de a fullback Le'Ron McClain is hasznos szolgálatokat tehet a csapatnak. A drafton a védelemre feküdtek rá a Chargersnél, Melvin Ingram a linebackersorba, Kendall Reyes a védőfalba hozhat javulást, előbbi szekcióba ráadásul a San Diegó-iak megszerezték a korábbi baltimore-i Jarret Johnsont is, illetve Donald Butler igazi vezéregyéniséggé kezdte kinőni magát.

Legkevesebb esélye talán az Oakland Raidersnek van ebből a csoportból véleményem szerint, Darren McFadden egészségesen nagyszerű mérkőzéseket hozhat, de kérdés, hogy ez az állapot ebben a szezonban meddig áll majd fenn, az elkapósorban is vannak tehetséges (és főleg piszokgyors) játékosok, Darrius Heyward-Beyből lehet, hogy a végén valóban első számú célpont lesz, és Denarius Moore és Jacoby Ford is képes egy szempillantás alatt köddé válni, de a tavaly borsos áron megszerzett Carson Palmernek sokkal jobban kell idén vigyáznia a labdára. A védelemben Richard Seymout és Thomas Kelly szépen fog rombolni, és talán Roland McClainnek is összejön egy olyan szezon, amire a kiválasztása predesztinálja (1/8 volt 2010-ben), de a secondaryben Tyvon Branchet leszámítva nem találhatunk kiemelkedő játékost.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik, az előző szezonban csoportnegyedikként végző csapatnak van a legnagyobb esélye arra , hogy ebben a szezonban bejut a rájátszásba?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Végül, de nem utolsó sorban következzék a Kansas City Chiefs. Ez a csapat már gyakorlatilag azzal óriásit erősödött, hogy eltelt 9 hónap az előző mérkőzés óta, ugyanis nagyon komoly kulcsjátékosok estek ki az előző idényben a Főnökök részéről. A kiváló futó Jamaal Charles villámgyors megiramodásait ráadásul remekül kiegészítendő érkezett az erőfutó Peyton Hillis, Dwyane Bowe nagy nehezen csak aláírta a franchise taget, így ő is csatlakozott az amúgy sem gyenge Jon Baldwin, Steve Breaston, Dexter McCluster (na, neki a helye mondjuk mindig változik), Devon Wylie elkapósorba, Kevin Boss érkezett a tight end-részlegbe megkönnyítendő a sokat sérült Tony Moeaki helyzetét, az említett Eric Winston pedig a fal nagyjából egyetlen lyukas posztját (jobb oldali tackle) is helyre tette. A védelembe érkezett a draft első körében a felmérők sztárja, a 157 kilósan is 5 másodperc alatti 40 yardot teljesítő Dontari Poe, aki egyelőre nem kezd még azért az együttesben, a két defensive end, Tyson Jackson és Glenn Dorsey ugyanakkor egyaránt a liga legszűkebb elitjét képviselik a futás megállításában. A linebackereknél Derrick Johnson továbbra is hihetetlen magas szinten játszik, az egy mérkőzésről eltiltott Tamba Halitól minden rivális irányító rosszat álmodik, a túloldalon pedig Justin Houston is megvillantotta már tehetségét. Elment egy kiemelkedő cornerback (Brandon Carr a Dallasban szerepelt ma hajnalban, nem is rosszul, sőt...), de érkezett egy másik Stanford Routt személyében, Brandon Flowers továbbra is kiváló, Javier Arenas pedig nickelben erős. Visszatért a liga egyik legjobb fiatal safetyje, Eric Berry is sérülést követően, ráadásul Abram Elam révén megfelelő helyettes is van a két safety posztra. Adódhat a kérdés, hogy akkor hogyhogy nem a Chiefs az egyik, ha nem a legnagyobb esélyes a bajnoki címre... A nem kiemelkedő nose tackle posztot illetve egy-két kisebb lyukat még el lehet palástolni, de napjainkban talán a legfontosabb, hogy kiemelkedő irányítóval rendelkezzen egy csapat. Matt Casselre azonban sok mindent lehet, mondani, csak ezt nem, hogy neki összejön-e a képességbeli áttörés (az akarattal nincs gond), esetleg a már többször beégő Brady Quinn vagy a második évét kezdő Ricky Stanzi lesz-e a megoldás, az a jövő zenéje, ahogy az is, hogy elbírja-e ez a csapat, hogy ilyen gyengén áll ezen a téren, és eljut-e a rájátszásig.

NFL 2012, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2012. 09. 06. 2:30 New York Giants–Dallas Cowboys 17–24
2012. 09. 09. 19:00 Chicago Bears–Indianapolis Colts
2012. 09. 09. 19:00 Minnesota Vikings–Jacksonville Jaguars
2012. 09. 09. 19:00 New York Jets–Buffalo Bills
2012. 09. 09. 19:00 Houston Texans–Miami Dolphins
2012. 09. 09. 19:00 Tennessee Titans–New England Patriots
2012. 09. 09. 19:00 Detroit Lions–St. Louis Rams
2012. 09. 09. 19:00 New Orleans Saints–Washington Redskins
2012. 09. 09. 19:00 Cleveland Browns–Philadelphia Eagles
2012. 09. 09. 19:00 Kansas City Chiefs–Atlanta Falcons
2012. 09. 09. 22:15 Green Bay Packers–San Francisco 49ers
2012. 09. 09. 22:15 Arizona Cardinals–Seattle Seahawks
2012. 09. 09. 22:15 Tampa Bay Buccaneers–Carolina Panthers
2012. 09. 10. 2:20 Denver Broncos–Pittsburgh Steelers
2012. 09. 11. 1:00 Baltimore Ravens–Cincinnati Bengals
2012. 09. 11. 4:15 Oakland Raiders–San Diego Chargers

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik