A Kansas State Tebow-klónja az Oklahomát is legyűrte

Első évében 486 futott yardig és hat TD-ig jutott, amit 2011-ben megfejelt újabb 1448-yarddal és 27 (!) touchdownnal, amivel a futott QB-hatpontosok NCAA-rekordját is beállította. Az idei szezonban pedig ott folytatta, ahol abbahagyta. A második fordulóban a Vadmacskák 52–13-as elsöprő győzelmét a Miami Hurricanes ellen Klein 22 labdából 84 yardja és három TD-ja koronázta meg, amihez egy passzolt touchdownt is hozzátett, veretlenként vezetve csapatát az Oklahoma Sooners elleni rangadó kapujába.
A Telepesek ellen a vendég Kansas State esélyei előzetesen nem voltak túl biztatóak. Tavalyi ütközetükkor 58–17-es kiütéses vereséget szenvedtek riválisuktól, ráadásul az Oklahoma irányítója, Landry Jones akkor iskolarekordot jelentő 505 yardot passzolt a meccsen. A hazai Sooners edzője, Bob Stoops vezetésével 78 győzelmet és mindössze három vereséget mutatott fel a normani Memorial Stadiumban, rangsorolt ellenféllel szemben otthon pedig még soha nem kaptak ki.
85 276 néző hangorkánjában kezdődött a középnyugati Big 12 konferencia heti rangadója. Az első negyed tapogatózással és puntokkal telt, egyedül Michael Hunicutt Sooners rúgó 28 yardos mezőnygólja törte meg a pontínséget. A második játékrész eseményei aztán a mérkőzés egészét meghatározták: az Oklahoma támadóinak hibasorozata párosult a Kansas State kiválóan felkészített, agresszív védelmével: Landry Jones irányító először a saját végzónája előtt veszítette el a labdát, amit Justin Tugle fumble-ja után Jarell Childs linebacker vitt vissza touchdownra, 7–3-as vezetéshez juttatva a vendégeket. A következő Sooners-támadássorozat végén pedig a Kansas State célvonala előtt egy yarddal vesztette el a labdát Blake Bell futó, ezt Ty Zimmermann, a Wildcats védők vezére kaparta össze. Egy-egy oda-vissza mezőnygól után 10–6-os vendégvezetéssel tértek nagyszünetre a csapatok.
A harmadik negyed védőháborúját a korábbi hibáját javító Blake Bell sikeres hatpontosa törte meg, amit Landry Jones sikeres passzai alapoztak meg vezető elkapója, Kenny Stills, illetve a Shepard/Metoyer tandem irányába. A hazai Sooners ekkor érezhetően átvette a kezdeményezést, de 13–10-es vezetésekor a következő támadásnál Jones a saját térfelén dobott interceptiont, amit a kiválóan helyezkedő DB, Ty Zimmerman csípett el. Az ordas irányítóhibát a rivális Kansas State irányítója Klein touchdown futással büntette, míg a következő Wildcats-drive-ban a passztehetségét is elővette. Tight endjét, Travis Tannahillt és elkapóját, Tramaine Thompsont sikeresen kiszolgálva Klein az Oklahoma vörös zónájába juttatta csapatát, ahonnan John Hubert running back 9 yardos futással 24–13-ra növelte a Kansas State előnyét. Az oklahomai ellentámadásnál Jones újfent labdát ejtett, de a Javonta Boyd kansasi védfrontemberrel vívott küzdelmet megnyerte és visszaszerezte a bőrt. Sterling Shepard Sooners-elkapó 10 yardos TD-elkapása a felzárkózást jelentette, de négy perccel a befejezés előtt Klein meccsvégi drive-ot vezetett és már nem adta ki a kezéből a labdát. A Kansas State 24–19-es vendégsikere az Oklahoma ellen a szépkorú Wildcats-edzőlegenda, Bill Snyder diadalát jelentette egykori tanítványa, Bob Stoops felett. „Iszonyú boldog volt – mesélte róla futója, John Hubert – csodálatos látni, amikor a mester bejön az öltözőbe és az örömtől nem találja a szavakat.”
Az Atlanti-óceáni (ACC) Konferencia kiemelt ütközetén a Florida State Seminoles fogadta hazai pályán a Clemson Tigers csapatát. A két veretlen gárda ütközetének tétje az volt, hogy melyikük menetelhet tovább veretlenül a konferenciabajnoki cím és az esetleges nemzeti nagydöntő felé.
A tallahassee-i Doak Campbell Stadion 83231 fanatikus Seminoles-drukkere a támadógépezetek igazi csatáját láthatta, A két támadóalakulat összesen 1093 yardot szorgoskodott össze, a Clemson csak az első negyedben 168-yardot tett le az asztalra. Tajh Boyd, a Tigrisek irányítója 60 yardos TD-passzal kínálta meg DeAndre Hopkins elkapót, amire a hazaiak futója, Lonnie Pryor még válaszolt és a Florida State sikerrel tartotta a lépést a Clemson kreatív és változatos támadójáték-hívásaival. A hazaiakat az sem demoralizálta őket, hogy a meccs talán legszebb trükkös játékával Sammy Watkins, a Tigrisek zseniális elkapója TD-passzt dobott futótársának, Andre Ellingtonnak, 28–14-es Clemson-előnyt kicsikarva csapatának.
EJ Manuel, a Seminoles irányítója elővette karmesteri pálcáját és lépésről lépésre ledolgozva a hátrányt megfordította a meccset. Rashad Greene és Rodney Smith hatpontos elkapása a 35–31-es fordítást jelentette, James Wilder és Chris Thompson futásai pedig végképp eldöntötték a meccset. A Florida State félidei játékelemzése nagyszerűen sikerült, a nagyszünetig kiválóan muzsikáló Clemson-támadósort a német Björn Werner-vezette védelem sikerrel kapcsolta takaréklángra. Tajh Boydot interceptionbe kergették, míg vele szemben Manuel hiba nélkül hozta le a meccset, 380 yardot és két TD-t passzolt, 102 yardot futott, a Wilder/Thompson futótandemmel bedarálta a Clemson a végére teljesen szétesett védelmét. Brandon Ford összekötő (tight end) meccsvégi touchdownjával 49–37-es Florida State-győzelmet írtak fel az eredményjelzőre, visszaidézve a Seminoles legendás diadalait, amiket még minden idők legeredményesebb edzője, Bobby Bowden irányításával értek el. „Nem tudtuk megállítani a futást – nyilatkozta a lefújáskor Dabo Swinney, a vesztes Clemson vezetőedzője – A hazaiak pillanata a harmadik-negyedik negyed fordulóján jött el és már nem tudtunk visszajönni a meccsbe.”
A játékhét egyik legérdekesebb momentuma volt, hogy a korábbi Arkansas-óriásölő Louisiana-Monroe WarHawks a Baylor elleni meccs első támadására kétirányítós játékokkal készült, alaposan megzavarva a hazai Medvék védelmi sorait (később azért visszaállt a megszokott egy QB-s rend és a Baylor 47–42-re győzött).
| Alabama Crimson Tide (1.)–Florida Atlantic Owls | 40–7 |
| Oregon Ducks (2.)–Arizona Wildcats | 49–0 |
| Auburn Tigers–Louisiana State (LSU) Tigers (3.) | 10–12 |
| Florida State Seminoles (4.)–Clemson Tigers (17.) | 49–37 |
| Georgia Bulldogs (5.)–Vanderbilt Commodores | 48–3 |
| South Carolina Gamecocks (6.)–Missouri Tigers | 31–10 |
| Oklahoma Sooners (16.)–Kansas State Wildcats (7.) | 19–24 |
| West Virginia Mountaineers (9.)–Maryland Terrapins | 31–21 |
| Notre Dame Fighting Irish (10.)–Michigan Wolverines | 13–6 |
| Florida Gators (11.)–Kentucky Wildcats | 38–0 |
| Southern California (USC) Trojans (13.)–California Golden Bears | 27–9 |
| Ohio State Buckeyes (14.)–Alabama-Birmingham (UAB) Blazers | 29–15 |
| Texas Christian (TCU) Horned Frogs (15.)–Virginia Cavaliers | 27–7 |
| California-Los Angeles (UCLA) Bruins–Oregon State Beavers (18.) | 20–27 |
| Florida International Golden Panthers–Louisville Cardinals (19.) | 21–28 |
| Michigan State Spartans (20.)–Eastern Michigan Eagles | 23–7 |
| Mississippi State Bulldogs (21.)–South Alabama Jaguars | 30–10 |
| Nebraska Cornhuskers (22.)–Idaho State Bengals (másodosztályú) | 73–7 |
| Arkansas Razorbacks – Rutgers Scarlet Knights (23.) | 26–35 |
| Boise State Broncos (24.)–Brigham Young (BYU) Cougars | 7–6 |
| Baylor Bears (25.)–Louisiana–Monroe (ULM) WarHawks | 47–42 |
| A hétvége televíziós meccsei: | |
| Washington Huskies–Stanford Cardinal (péntek 17 óra felvételről, ESPN America) | |
| Iowa Hawkeyes–Minnesota Golden Gophers (szombat 18 óra élő, ESPN America) | |
| Michigan State Spartans–Ohio State Buckeyes (szombat 21.30 óra, élő, ESPN America) | |
| Purdue Boilermakers–Marshall Thundering Herd (szombat 22 óra élő, Eurosport 2) | |
| Nebraska Cornhuskers–Wisconsin Badgers (szombatról vasárnapra éjjel 2 óra élő és vasárnap 12 óra felvételről, ESPN America) | |
| Washington State Cougars–Oregon Ducks (vasárnap reggel 5.30 óra élő, ESPN America) | |





