Álljunk meg egy pillanatra!

Van már edzőnk, néhány játékosunk gőzerővel készül a Copa Amerikára, de egy picit még nézzünk vissza a magunk mögött hagyott szezonra. Nekem ezek voltak a legörömtelibb és legszomorúbb momentumok csapatunk 2010/2011-es szereplését illetően.

Kezdjük a rosszakkal:

2011. április havának második napja. Leonardo irányításával feljövünk két pontra a kuzinok mögé. Milan-Inter derbi, abszolút telt ház. 1-0-ra vezetnek a piros-feketék. Első félidő utolsó percében, Chuchu továbbcsúsztat egy beadást, érkezik Samuel Eto’o. Öt méter, szemben a kapuval, gólt kiáltunk, örülünk, ugrálunk. Mellé. Minden kék-fekete vércsoporttal megáldott ember fogja a fejét. Ebben a pillanatban tudatosult bennem, hogy a szemetesben landolt a scudettónk.

Még el sem sirattuk a bajnoki álmainkat, mikor is egy újabb sokkhatás ér minket. 2011. április 5-ikén Inter-Schalke 04 BL negyeddöntő. Sztankovics meglövi az első percben élete gólját, "biztonság kedvéért" bekapunk két gólt. Milito egyenlít, majd a második félidő elején öt percen belül kihagyunk két ezerszázalékos helyzetet. Jön egy Schalke találat ismét. Összezavarodunk teljesen. A pontot az interes i betűre Andrea Ranocchia teszi fel, aki egy beadást követően mattolja Julio Cesart. Pedig, hogy örültünk a Schalkének a sorsolást követően, bíztunk a címvédésben. Elmaradt.

Jöjjenek az örömteli pillanatok:

2010. december 23-ika. Jóképű Moratti elnökünk, minden interista karácsonyfája alá vitt egy kis ajándékot azzal, hogy szeződést bontott Rafa Benitezzel. Eleget szidtuk már ezen a fórumon Rafát, így én egy dallal szeretném megköszönni „áldásos” tevékenységét.Abban a pillanatban tudtuk, hogy nála csak jobb jöhet.

2011. április 19-ike. Roma-Inter olasz kupa elődöntő. A bajnokság elvesztése és a BL-ből történő dicstelen kiesésünket követően látogattunk az olasz fővárosba. Egy esélyünk maradt, hogy méltán zárjuk le a szezont. Meg kell nyernünk a kupát. Mikor Deki lába elsült, tudtam, hogy meglesz.

FORZA INTER PER SEMPRE!