Futballanatómia - a felkar, a váll és a mellkas

2375853 23758532375853 2375853
Vágólapra másolva!
2011.03.23. 21:03
Címkék
Mindössze egy hét különbséggel szerzett nagyon hasonló gólt Ibrahimovic a Bari ellen és Pazzini a Lecce ellen. Lényeges különbség, hogy míg...

Mindössze egy hét különbséggel szerzett nagyon hasonló gólt Ibrahimovic a Bari ellen és Pazzini a Lecce ellen. Lényeges különbség, hogy míg Ibra találatát Brighi játékvezető kezezés miatt érvénytelenítette, addig Pazzo gólja három pontot ért az Internek. Akét gól kapcsán kisebb flame gerjedt a különböző foci fórumokon (többek közt az NST-n is), a Milan-szimpatizáns kommentelők ugyanis nehezen viselték, hogy a történtek következtében a pélónak arra a végére kerültek, ahol hét helyett már csak két pont az előnyük a címvédővel szemben. Mi azonban most elejét vesszük a további alaptalan hőbörgésnek, bebizonyítjuk, hogy mindkét esetben helyes ítélet született, és rámutatunk arra, hogy ha nem így történt volna, akkor is a pirosfeketék az utolsók, akiknek meg kellene szólalnia.Mindössze egy hét különbséggel szerzett nagyon hasonló gólt Ibrahimovic a Bari ellen és Pazzini a Lecce ellen. Lényeges különbség, hogy míg Ibra találatát Brighi játékvezető kezezés miatt érvénytelenítette, addig Pazzo gólja három pontot ért az Internek. Akét gól kapcsán kisebb flame gerjedt a különböző foci fórumokon (többek közt az NST-n is), a Milan-szimpatizáns kommentelők ugyanis nehezen viselték, hogy a történtek következtében a pélónak arra a végére kerültek, ahol hét helyett már csak két pont az előnyük a címvédővel szemben. Mi azonban most elejét vesszük a további alaptalan hőbörgésnek, bebizonyítjuk, hogy mindkét esetben helyes ítélet született, és rámutatunk arra, hogy ha nem így történt volna, akkor is a pirosfeketék az utolsók, akiknek meg kellene szólalnia.

1. 29. forduló, Milan-Bari 60' - Gattuso labdáját Ibrahimovic szabálytalanul, felkarralszelídítimeg, majd a Bari kapujába vágja, de hiába: a gól érvénytelen. A svéd a mezének a labdakezelés következtében átrendeződött varrásmintája szemrevételeztetésével próbálja igazát bizonyítani - eredménytelenül.

2. 30. forduló, Inter-Lecce 52' - Pandev labdáját Pazzini szabályosan, mellel szelídíti meg, majd a Lecce kapujába helyezi - a gól érvényes. Az olasz dolga végeztével büszkén mutogatja a hazai közönségnek, hogy már táskák nőttek a szemei alá a sok edzéstől, de megérte.

3. Mindez kikockázva

A felső sorban a labdaérintés pillanata látható mindkét esetben két különböző kameraállásból. Jól látható, hogy Pazzini a mellkasa és a válla találkozásánál érinti a labdát, míg Ibra egyértelműen a bicepszét használja labdakezelésre. Az alsó sorban az figyelhető meg, hogy a közvetítés közben többször is megismételt lassítás szögéből valóban kezezésnek tűnhet az eset. Itt legfeljebb a labda tovább pattanásának iránya (utolsó kocka) lehet árulkodó, Pazzini felkarjáról ugyanis aligha pattanhatott volna előrefelé a labda. Ne felejtsük el azonban, hogy a partjelző ennél sokkal kedvezőbb szögből, szemből láthatta a zseniális labdakezelést, így helyesen lent tartotta a zászlóját.

És végül a pirosfeketék kollektívan szelektív emlékezetéről:

4. 26. forduló, Chievo-Milan 26' - Ibrahimovic visszafejelt labdáját Robinho szabálytalanul, könyökhajlattal tartja maga előtt, majd fordulatból a Chievo kapujába gurítja - a gól érvényes. A brazil sportszerűen széttárja kezeit, hogy mindenki lássa, melyik testrészét használta az akció során, de senki nem hisz neki. A Milan végül 2:1-re legyőzi a Chievót.

Legfrissebb hírek

Váradi Benedek: Magunknak is bizonyítani akartunk

Kosárlabda
24 perce

Vadnai Jonatán: Kitisztult fejjel kellett folytatnom

Egyéb egyéni
46 perce

Kiütötték a Santost, a volt szövetségi kapitány vigasztalta a síró Neymart

Minden más foci
1 órája

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
1 órája

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
7 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
8 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik