A Komló döntetlenekkel vívta ki, hogy kupadöntőt játszhasson a Ferencvárossal

Nem volt előzmény nélküli, hogy a Komló 1974-ben a Magyar Népköztársasági Kupa (MNK) döntőjébe jutott: az együttes a kupasorozat 1970-es fináléjában az Újpesti Dózsával játszott, s 3–2-es vereséget szenvedett. Az MNK történetében 1971-ben nem hirdettek kupagyőztest – a naptári éves rendszerről az őszi-tavaszi idényre átállás miatt szüneteltek a kupaküzdelmek –, a Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK) 1971–1972-es kiírásában a Komló képviselte a magyar színeket (az MNK-győztes Újpest megnyerte a bajnokságot is, így a BEK-ben indult). Más kérdés, hogy már az első fordulóban a Crvena zvezda megállította a Bányászt, amely ugyan a visszavágón 2–1-re győzött Belgrádban, de az első mérkőzésen 7–2-re kikapott… A Komló stabil első osztályú csapatnak számított, 1969-ben 12. lett, 1970 tavaszán az A-csoportban az utolsó előtti, 7. helyen végzett, a „váltás” után 1971-ben a kiesést épphogy elkerülve 14., ám egy évvel később a 8. helyre futott be.

Ám az 1972–1973-as évadban az együttes az utolsó helyen végezve (16.) búcsúzott az első osztálytól, mégis, a következő idény közben NB I/B-s alakulatként a kupában menetelt. Alsóbb osztályú klubként az NB I-es együttesekkel szemben a döntetlen is elegendő volt a továbbjutásához, a főtáblán a Videoton (1–1), a Haladás (0–0) elleni meccs volt ilyen, a negyeddöntőben 3–0-ra megverte az Egyetértést, az elődöntőben a szomszédvár Pécs következett hazai pályán, a másik ágon a Ferencváros a Csepelt fogadta.

A Komló az elődöntő előtt bajnokin hazai pályán mérkőzött 2–2-re a Diósgyőrrel úgy, hogy a 85. percig 2–0-ra vezetett… A Pécs otthon verte meg 1–0-ra a Salgótarjánt, dr. Dunai János tréner – aki megnézte a Komló meccsét –figyelmeztetett, hogy egy döntetlennel csapata kieshet. Mintha megérezte volna… A komlóiak vezetőedzője, Lantos Mihály nem tagadta, a döntőbe várja fiait. A kökönyösi sporttelepre a hétköznap ellenére 8 000 néző ment ki, míg a Népstadionba (FTC–Csepel) csupán 6 000. A Népsport nem véletlenül hozta fel a Wembley-t, ahová a FA-kupa döntője előtt már hónapokkal nem lehet jegyet kapni.

A Komló–Pécs elődöntőben (0–0) a színvonal nem verdeste az eget, a második félidőben fél óráig helyzetbe sem kerültek a felek, a hazai kapura csupán egy lövés ment. Idővel Dunai kihívta az oldalvonal mellé középső védőjét, Kocsis Istvánt, akinek azt az ukázt adta, menjen fel a csatársorba, hátha… Ám ez sem hozott eredményt, a Komló a negyedik első osztályú együttest is búcsúztatta. A Népsport találóan írta: „Lantos Mihály fiai a mérkőzés 90 percéből 80-at támadtak és bemutatták, hogyan kell a legeredményesebben döntetlenre játszani… Játékuk átgondolt, szervezett és nagyon taktikus volt. (…) A gól nélküli döntetlen a PMSC számára volt hízelgő, hiszen a hazaiak végigtámadták a mérkőzést! Támadtak, és tulajdonképpen így védekeztek…”

Lantos Mihály szerint: „Jó mérkőzés volt! Nagyon lelkesen és okosan küzdöttek a fiúk. Mindenkivel elégedett vagyok.” Dunai János elismerte: „Hatalmas küzdelmet, nagy taktikai csatát hozott a megyei rangadó. Az első félidőben kihagytunk néhány helyzetet. Szünet után a Komló játszott jobban.” Ez utóbbi megállapítás különösen annak fényében érdekes, hogy a Pécsben olyan ismert futballisták, köztük válogatottak vagy későbbi válogatottak is pályára lépek, mint Rapp Imre, Kocsis, Maurer László, Tóth József, Konrád János, Kardos József vagy éppen Zombori Sándor. Míg a továbbjutó oldalán talán csak id. Dárdai Pál volt ismertebb. A szurkolók a vállukon vitték az öltözőbe kedvenceiket, ellenben a pécsiek lehajtott fejjel, szégyenkezve kullogtak az öltözőbe.

A Népsport a másik elődöntőhöz, a Ferencváros–Csepel (2–1) mérkőzéshez képest azt írta a Komlóiról, hogy – bezzeg… A Fradi meccsén csak a Magyar István sérülése miatt a a 6. percben beálló Nyilasi Tibor kapott dicséretet, mondván, Magyar, Eipel Ferenc és Kelemen Gusztáv után újabb fiatal bontogatja szárnyait. Igaz, a tudósítás utáni értékelésben a lap szigorúbban fogalmazott: „Jól bánik a labdával, de lassú…” 

Az elődöntő meccseinek hangulatáról a Képes Sport nem véletlenül jegyezte meg: „Úgy látszik, vidéken nagyobb a Magyar Népköztársasági Kupa becsülete, mint a fővárosban.” Mi több: „Két patinás múltú együttesünk úgy játszott a Népstadionban, mint két csapat valahonnan az NB III-ból – edzőmérkőzésen.” A baranyai rangadó sem hozott sokkal magasabb színvonalú játékot: „Komlón is csak a hazaiak lelkesedését lehet dicsérni, azt viszont maradéktalanul. Nagyszerű küzdőszellemmel, okos játékkal harcolták ki a döntőbe jutást jelentő döntetlent.” A feddésnek nem kevés pedagógiai felhangja volt: „Az MNK februári küzdelemsorozatát általában érdekes, izgalmas mérkőzések jellemezték, sőt helyenként színvonalas játék is. Akkor úgy látszott, hogy a csapatok végre mindent megtesznek a sikeres kupaszereplés érdekében és az MNK-t egyenrangúnak tartják a bajnoksággal. Szeretnénk hinni, hogy a döntőbe jutott két együttes vezetői és játékosai valóban így gondolkoznak. Arra is gondolhatnak – függetlenül az MNK elnyerésének dicsőségétől –, hogy a kupagyőztes részt vehet a Kupagyőztesek Európa Kupájának legközelebbi küzdelemsorozatán. Ez pedig nem csekély erkölcsi (és anyagi) sikert jelenthet.” A cikkíró azért optimistán zárta írását: „Bízzunk benne, hogy jó mérkőzést hoz az idei döntő, és megadja a kupának azt a rangot, amely ezt a világszerte oly népszerű és az adott napra történő felkészítést jutalmazó küzdelemsorozatot, no meg a díszes kivitelű ezüst serleget méltán megilleti.”

Az 1974. május elsejei finálé előtt mindkét edző csapata játékerejének ismeretében nyilatkozott. Dalnoki Jenő, a zöld-fehérek mestere: „Az első pillanattól kezdve az volt a célunk, hogy elnyerjük a kupát. A miénk is lesz. Ott akarunk lenni az 1974–75. évi KEK küzdelmeiben.” Lantos a realitás talaján állt: „Az FTC egy osztállyal feljebb játszik, a Népstadion évek óta szinte a saját pályája, nem vitás, hogy esélyes! Azért nem adjuk fel, megpróbáljuk… Amit eddig a csapat az idei MNK-ban elért, már bravúr!”

A finálén sem volt több néző a Népstadionban, mint az elődöntőn. Azt láthatták, hogy az első félidőben óriási meglepetésre 1–0-ra vezetett a Komló, egy jobb oldali beadás után Eipel szerencsétlenül lépett a labdába, amely a lábáról a saját kapujába pattant. Mucha József csupán a 70. percben egyenlített, Magyar beadását értékesítve, ahogyan fogalmazott: „Sikerült a kapuson átemelnem”. Nem sokkal később Magyar révén már a Fradi vezetett, a végeredményt az utolsó percben Kelemen állította be. Az értékelés Mucha, Magyar és Kű Lajos teljesítményét emelte ki, a másik oldalon Erdősi István védéseit. Dalnoki Jenő elégedetten mondta: „A II. félidő teljesítménye alapján joggal mondhatom, hogy megérdemelten nyertük meg a kupát”. Lantos Mihály sportszerű volt: „Elsősorban a Ferencvárosnak szeretnék gratulálni az elvitathatatlan győzelemhez. De ugyanígy gratulálok saját játékosaimnak is a becsületes, lelkes és jó játékért. Fiatal csapatunk, azt hiszem, nem vallott szégyent.”

Az NB I/B-ben 1974-ben a Komló a harmadik helyen végzett, a Diósgyőr és a Békéscsaba került fel az élvonalba. Az utolsó forduló előtt – már az MNK-döntő után – a 44 pontos Békéscsaba a Kossuth KFSE-hez utazott Szentendrére, a 43 ponttal álló Bányász Dunaújvárosban játszott. A Csaba 10 ezer néző (!) előtt 2–0-ra nyert, a Komló félidei 1–0-s vezetést követően 2–1-re kikapott. Ilyen közel azóta sem állt ahhoz, hogy ismét a legmagasabb osztályban szerepeljen…

Ám, ami addig történt, Moldova György után szabadon: „Tisztelet Komlónak.”