Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.27. 16:31
Tőzsér Dániel játékos és szakmai igazgató is volt Debrecenben (Fotó: Dömötör Csaba)
Hosszabb interjút adott az m4sport.hu-nak Tőzsér Dániel, aki beszélt a debreceni és a ferencvárosi időszaka mellett a légióséveiről, a válogatottról, valamint elmondta, hogy mivel foglalkozik, mióta távozott Debrecenből.

A 40. születésnapjához közelítő Tőzsér Dániel egy ideje a futball világától távol éli az életét, a volt válogatott labdarúgó legutóbb Debrecenben dolgozott szakmai igazgatóként. A hatalmas lövőerejű exfutballista az m4sport.hu-nak adott interjúban idézte fel pályafutása legfontosabb eseményeit.

„Csak a futball világából tűntem el. Tudatos volt ez a háttérbe vonulás, de nagyon élvezem az életemet így. Aki profi szinten focizott, annak mindig nagy szerelme marad ez a sport. Nem vagyok kivétel én sem, de teljes életet élek a labdarúgás nélkül is. Nincs bennem hiányérzet, nem járok meccsre, tévében néha azért nézek mérkőzést” – mondta Tőzsér, aki 2020 és 2022 között volt szakmai igazgató Debrecenben.

Játékosként az utolsó idényében kiesett a Debrecennel, pedig a hajdúsági együttes néhány évvel korábban még bajnok volt.

Az a DVSC, amely sorozatban nyert a címeket összehasonlíthatatlan azzal az együttessel, amelyben én játszottam. Korábban Debrecenben voltak a legnagyobb fizetések, minden jó NB I-es magyar játékos ott akart szerepelni. Amikor én futballoztam ott, akkor anyagilag már a hátsó régióban volt a klub. Nagyon megszorították a nadrágszíjat, de mindenki megkapta a fizetését. Érezhető volt, hogy nem tudjuk felvenni a versenyt a nagy klubokkal, inkább költséghatékony működés volt előtérben.”

Tőzsér visszautasította azokat a vádakat, amik a kiesés után keltek szárnyra, miszerint szándékosan ejtették ki a csapatot, hogy jöhessen a tulajdonosváltás. Szakmai igazgatóként több nehéz döntést is meghozott. Ilyen volt Kondás Elemér menesztése is, akit Huszti Szabolcs váltott.

„Kondás Elemér egy nehéz időszakban jól dolgozott, de valahogy nem volt jó a viszony a szurkolókkal. Lépni kellett a végső cél érdekében. Sokszor megkapjuk Szabolccsal, hogy mi jó barátok vagyunk. A kapcsolatunk annyi volt, hogy együtt játszottunk a Fradiban két évet és ha összefutottunk, akkor jól elbeszélgetünk. Erős túlzás, hogy az egyik legjobb barátom lett volna. Kedvelem, tisztelem, becsülöm és jó edzőnek tartom.”

Az egykori labdarúgó beszélt a labdarúgók akkori helyzetéről is.

A mostanihoz képest nem voltunk túl szerencsések, de Lipcsei Péter és Sándor Tamás időszakához képest azért nem panaszkodhatunk. Mehettünk külföldre, nem volt már szabályozva, hogy hány légiós lehet egy csapatban. Embere válogatja azt is, hogy kinek van helye most a fociban. A visszavonulás után mindig nagy kérdőjelek jönnek, de erre fel kell készülni, hiszen az nem jó, ha az ember egyik nap még profi, aztán meg semmi…”

Tőzsér Debrecen után a Galatasarayhoz került, onnan a Ferencvárosba vezetett az útja, de a zöld-fehéreknél akkor még nem voltak ideálisak a körülmények.

„Nagyon szerettem a Fradiban játszani. Jó közösség volt, hirtelen berobbantam oda, fiatal voltam. Az első év az még rendben volt, de aztán jöttek az anyagi gondok és ez rányomta a bélyegét a csapat teljesítményére is. Sokszor volt, hogy hosszú beszélgetések után mentünk ki, mert nem teljesítette felénk a vezetőség az ígéretét. Az idősebbeknek ez nehezebb volt, mert mi fiatalok élveztük azt is, hogy ott lehetünk.”

Az UEFA-kupa-menetelés során bevette az akkor a Feyenoordnál védő Babos Gábor hálóját. A Ferencváros kizárása után az AEK Athénhoz került, majd sikeres időszakot töltött a Genknél. 

Mondhatjuk, hogy ez az időszak a pályafutásom csúcsa. Külön büszke vagyok arra, hogy a klub első Szuperkupa-győzelmét az én gólommal értük el. Megismerkedtem Thibaut Courtois-val, Kevin de Bruyne-vel is, akikkel azóta is tartom a kapcsolatot. Két zseniális játékos, a posztjukon a világ legjobbjaik közé tartoznak.”

A válogatottnak is hosszabb ideig tagja volt, ám 2016-ban Bernd Storck nem vitte el az Európa-bajnokságra.

Nem életem legkönnyebb időszaka volt. A második kislányom születése pont egy válogatott edzőtáborra esett. A családom Londonban volt és jeleztem, hogy szeretnék ott lenni. A gyermek születés nekem kétszer adatott meg az életemben, minden másnál fontosabb ez. Megkérdezte a kapitány, hogy akkor is, ha a meccsnapon történik, mondtam, hogy igen, akkor is. Repülőgépet is intéztem magamnak, mentem ahogy lehetett, de lekéstem a szülést. A meccsre már visszaértem, játszottam egy félidőt, majd soha többet nem hívott a kapitány. Nem volt kellemes dolog, mert hosszú idő után jutott ki a válogatott az Európa-bajnokságra. Elég rendszeresen játszottam a selejtezőkben, bíztam benne, hogy mehetek a tornára, fájó pont, hogy nem lehettem ott. Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére.”

Tőzsér jelenleg egy generál kivitelező céget vezet, amely ingatlanokkal foglalkozik.

„Nem görcsölök azon, hogy nagyon szeretnék visszatérni a labdarúgásba. Érdekes szembesülni azzal, hogy szabad hétvégék vannak, lehet menni a családdal nyaralni. Ma már focizni sem járok, de megszerettem a thaibokszot. A sportolót sosem űzöm ki magamból.”

 

 

Legfrissebb hírek

Bese Barnabás a Fradi elleni derbik előtt: itt a lehetőség a pokolból a mennybe jutni

Labdarúgó NB I
26 perce

Pesics összeveszett Varga Barnabással a Ferencváros tizenegyese előtt, Robbie Keane lecserélte – videó

Labdarúgó NB I
55 perce

Örülhet a Puskás AFC, emberhátrányban döntetlent játszott a Ferencváros a Diósgyőr vendégeként

Labdarúgó NB I
1 órája

Álex Vallejo javuló formája sokat érhet a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
9 órája

Válogatott kapussal pótolhatják Hegyi Krisztiánt Debrecenben – NS-infó

Labdarúgó NB I
10 órája

Női vízilabda: története legnagyobb sikereként elődöntős a Ferencváros

Vízilabda
22 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 13:55

Bárány Donát: Kizárólag a győzelem elfogadható Kecskeméten

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 09:42
Ezek is érdekelhetik