Hertha: „Bíznunk kell magunkban” – Dárdai Pál óva int az idegeskedéstől

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.26. 14:15
null
Dárdai Pál óva int az idegeskedéstől (Fotó: AFP)
Dárdai Pál szerint csapatának, a karanténban lévő Hertha BSC-nek annak ellenére sem csökkentek az esélyei a bennmaradás kiharcolására a német labdarúgó-bajnokságban, hogy a kényszerpihenőjük alatt némely riválisuk jól szerepelt – írja az MTI.

 

„Ha négy pontot szerzünk, akkor már nem leszünk kieső helyen. Nem szabad hagynunk, hogy belénk beszéljék a nyugtalanító dolgokat. Mi vagyunk a berliniek. Bíznunk kell magunkban, itt nincs idegeskedés” – fogalmazott a magyar vezetőedző a hétfői online médiabeszélgetésen.

A fővárosi együttes a klubnál tapasztalt koronavírus-fertőzések miatt – maga Dárdai is megbetegedett – két hete nem játszott mérkőzést, s a 17., kieső helyre csúszott vissza a tabellán, miután az 1. FC Köln és a Mainz hat-hat, az Arminia Bielefeld pedig négy pontot szerzett ez alatt az időszak alatt.

A Hertha pénteken kezdheti újra az edzéseket, majd hétfőn, Mainzban következik az első mérkőzése, azzal együtt 13 nap alatt öt meccs vár a csapatra.

„Mainzban a nulláról a száz százalékra akarunk kapcsolni, de nem úgy, hogy valaki azonnal kidőljön. Hat mérkőzésünk még hátravan” – mondta a 45 éves Dárdai Pál, hangsúlyozva, hogy ha esetleg ki is kapnak hétfőn, az még nem fogja az automatikus kiesésüket jelenteni.

A magyar válogatott volt szövetségi kapitánya negatív teszteredmény esetén szerdán hagyhatja el a lakóhelyét, és mint mondta, nemcsak magán érzi a türelmetlenséget.

„Mindenki várja már, hogy szabadulhasson, mindenki készen áll az edzésre. Egy idő után unalmas, hogy csak nézed a futballt” – fogalmazott a szakember.

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 31 22 5 4 86–40 +46 71
2. RB Leipzig 31 19 7 5 55–25 +30 64
3. Wolfsburg 31 16 9 6 54–32 +22 57
4. Eintracht Frankfurt 31 15 11 5 62–47 +15 56
5. Borussia Dortmund 31 17 4 10 66–42 +24 55
6. Bayer Leverkusen 31 14 8 9 51–35 +16 50
7. Mönchengladbach 31 12 10 9 59–46 +13 46
8. Union Berlin 31 11 13 7 47–38 +9 46
9. Freiburg 30 11 8 11 45–43 +2 41
10. VfB Stuttgart 31 10 9 12 52–51 +1 39
11. Hoffenheim 31 9 9 13 45–50 –5 36
12. Mainz 30 9 7 14 33–49 –16 34
13. Augsburg 31 9 6 16 31–47 –16 33
14. Werder Bremen 31 7 9 15 34–51 –17 30
15. Arminia Bielefeld 31 8 6 17 23–51 –28 30
16. 1. FC Köln 31 7 8 16 32–56 –24 29
17. Hertha 28 6 8 14 34–48 –14 26
18. Schalke 30 2 7 21 18–76 –58 13

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik