Bundesliga: patinás klubhoz kerülhet Dárdai Márton

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.10. 12:09
null
Dárdai Márton a Hamburghoz kerülhet kölcsönbe (Fotó: Getty Images)
Mindenképpen szeretne új középső védővel erősíteni a német másodosztályban szereplő Hamburger SV, amely kinézte magának a Hertha BSC-nél mellőzött 20 éves Dárdai Mártont – írja a Bildre hivatkozva a Kicker.

Mint a portál hangsúlyozza, a horvát Mario Vuskovic eltiltását tölti, míg Tim Leibold távozhat a csapattól és a Sporting Kansas City MLS-csapatához írhat alá hamarosan, ezért a Hamburg mindenképp szeretné mélyíteni keretét belső védő poszton.

A Bild úgy tudja, a kiszemeltek között van a két játékos pótlására a Herthánál mellőzött Dárdai Márton. A német korosztályos válogatott védőt azonban nem engedné el végleg a berlini klub, s a jelek szerint csak kölcsönbe engedné el a korábbi magyar szövetségi kapitány, Dárdai Pál fiát, azok után, hogy Linus Gechtert már kölcsönadta a Braunschweignek.

Dárdai Márton azonban elégedetlen a fővárosiaknál kapott játékperceivel, hiszen a most zajló idényben hét bajnokin mindössze 177 percet töltött a pályán.

A portál megjegyezte, Dárdai Márton egyébként illene a Hamburg profiljába, hiszen a kikötővárosiaknak jelenleg csak két – egyaránt ballábas – védőjük van: Sebastian Schonlau és Jonas David. Őket a jobblábas Dárdai jól kiegészítheti.

A Hamburger Morgenpost ugyanakkor arról számolt be, hogy a Herthával 2025-ig érvényes szerződéssel rendelkező Dárdai Hamburgba kerülésére nincs esély, egyrészt azért, mert a Hertha télen már semmilyen körülmények között sem akar újabb védőt veszíteni, másrészt azért, mert a HSV csak az idény második felére szerezné meg a védőt.

A Hamburg féltávnál, 17 forduló után 11 győzelemmel, egy döntetlennel és öt vereséggel a német másodosztály második, feljutást érő helyén áll.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik