Bundesliga: 3–0 után szükségtelenül szoros lett a mérkőzés – Orbán

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2022.10.16. 09:47
null
Orbán a lipcseiek harmadik gólját szerezte (Fotó: AFP)
Az RB Leipzig egygólos (3–2-es) győzelmet aratott a Hertha BSC ellen a Bundesliga 10. fordulójában. A lipcsei győzelemből Will Orbán egy góllal vette ki a részét, a magyar válogatott védő szerint háromgólos vezetésük után szükségtelenül szorossá vált a találkozó.

 

Marco Rose dicsérte csapatát a Hertha elleni 3–2-es győzelem alkalmával. A lipcseiek edzője annak ellenére derűlátó volt, hogy csapata elveszítette az irányítást a mérkőzés felett a második félidőben, és majdnem leadta háromgólos előnyét. Szavait az RB Leipzig honlapjáról idézzük:

„Nagyszerű mérkőzés volt. A Hertha nagyon jól játszott, Sandro (Schwarz) nagyon büszke lehet a csapatára, ahogy én is az vagyok az enyémre, és arra, ahogy felülemelkedtek a nehézségeken. Kiharcoltuk a győzelmet, annak ellenére, hogy a Hertha nagyon veszélyes volt az utolsó néhány percben. Tudván, milyen mérkőzéseink következnek, ez a győzelem nagyon fontos volt. Energiát adhat számunkra” – nyilatkozta Rose.

Willi Orbán is nyilatkozott a lefújást követően: „A háromgólos előny után szükségtelenül szoros lett a mérkőzés. A szünetben beszéltünk arról, hogy végig koncentrálnunk kell, de büntető kicsit megváltoztatta a mérkőzés alakulását. Viszont megvédtük az előnyünket, és miénk a három pont, ezzel elégedettek vagyunk. Erősek vagyunk itthon, a szurkolóink előtt, meg kell mutatni, hogy idegenben is jól tudunk teljesíteni.”

BUNDESLIGA 2022–2023
10. FORDULÓ

RB Leipzig–Hertha BSC 3–2(3–0)
Lipcse,
Red Bull Aréna. Vezette: Osmers
RB Leipzig
: Blaswich – Simakan (Henrichs, 61.), Orbán, A. Diallo, Raum (Kampl, 61.) – Forsberg (Poulsen, 72.), X. Schlager, A. Haidara (Halstenberg, 61.), Szoboszlai – Silva (Novoa, 72.), Nkunku. Vezetőedző: Marco Rose
Hertha BSC: Christensen – Kenny, Rogel, Kempf, Plattenhardt (Mittelstädt, a szünetben) – Tousart, Sunjic (Kanga, a szünetben), Serdar (Selke, 83.) – Lukebakio, Jovetics, M. Richter (Ejuke, 59.).Vezetőedző: Sandro Schwarz
Gólszerző:
Forsberg (25.), Raum (30.), Orbán (45.), ill. Lukebakio (62.), Jovetics (64.)

AZ ÁLLÁS
1. Union Berlin 9 6 2 1 16–6 +10 20
2. Freiburg 9 5 3 1 14–8 +6 18
3. Hoffenheim 10 5 2 3 17–10 +7 17
4. Eintracht Frankfurt 10 5 2 3 21–17 +4 17
5. Bayern München 9 4 4 1 25–8 +17 16
6. Mönchengladbach 10 4 4 2 18–14 +4 16
7. Borussia Dortmund 9 5 1 3 13–12 +1 16
8. Werder Bremen 10 4 3 3 20–16 +4 15
9. RB Leipzig 10 4 3 3 17–15 +2 15
10. Mainz 10 4 3 3 11–13 –2 15
11. 1. FC Köln 9 3 4 2 16–15 +1 13
12. Augsburg 9 4 1 4 9–13 –4 13
13. Wolfsburg 10 2 4 4 11–17 –6 10
14. VfB Stuttgart 10 1 5 4 13–15 –2 8
15. Hertha 10 1 5 4 12–15 –3 8
16. Bayer Leverkusen 10 2 2 6 14–21 –7 8
17. Schalke 10 1 3 6 10–24 –14 6
18. Bochum 10 1 1 8 9–27 –18 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik