Bayern München: Wintertransfer, Sommer-time?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2023.01.12. 18:10
null
Előttem az... (Fotó: AFP)
Idén sem ússzuk meg az átigazolási időszakot, mondhatni szerencsére, hiszen ha megnézzük kis hazánk és a nagyvilág híreit, még mindig a transzferhírek azok, amelyek nem keserítenek el vagy bosszantanak fel bennünket. A mínuszok helyett a százmillió eurók röpködnek a topligákban, a Premier League és a Serie A után folytassuk szokásunk szerint a Bundesligával!

 

Onnan is a BAYERN MÜNCHENNEL, amely a terveknek megfelelően áll: vezeti a Bundesligát, hatból hatszor nyert a Bajnokok Ligájában, menetel a hazai kupában. A nyáron ugyan el kellett engednie Robert Lewandowskit, de jó pénzt kapott érte, miként a Tanguy Nianzou, Marc Roca, Chris Richards, Omar Richards, Joshua Zirkzee ötösért is. Noha Niklas Süle ingyen hagyta ott a bajorokat, Matthijs de Ligt, Sadio Mané, Mathys Tel, Ryan Gravenberch és Nusszair Mazraui érkezése feledtette ezt.

Ugyanakkor De Ligt még nem alapember, a középső középpályás Gravenberchnek is szoknia kell a BuLi ritmusát, míg a 17 éves támadó, Tel eleve a jövő embere, bár a bajnokságban 163 perc alatt három gólt szerzett. A Lewandowski távozása miatti „muszájék”, Mané helytállt a pontvadászatokban, húsz fellépésen 13 kanadai pontot szerzett 1410 játékperc alatt; 12-szer balszélsőként, 11-szer középcsatárként pályára lépve.

Nagyon jól teljesít a nemsokára a 34. évébe lépő Eric Maxim Choupo-Moting, akinek 852 percnyi játéklehetőség is elég volt 11 gólra és 3 gólpasszra, a vele egyidős Thomas Müller 10 kanadai pontnál tart jóval több mérkőzésen, és csak négyszer játszott a szélen, nem középen. Két csatár neve vetődött fel a Bayernnél a télen a német lapok szerint: a szenzációsan játszó Marcus Thuramé, akinek a szerződése fél évig sem szól már a Mönchengladbachhal, és honfitársáé, a szintén francia Randal Kolo Muanié, akit a nyáron ingyen szerzett meg az Eintracht Frankfurt. Azóta a támadó ötször játszott már a válogatottban, pályára lépett a világbajnoki döntőben is, és klubjában 22 mérkőzésen 19 kanadai pontot szorgoskodott össze, 1700 percet sem játszva.

Thuram aláírásáért nagyjából Európa összes topklubja sorban áll, Kolo Muaniról nyilatkozva pedig a Frankfurt sportigazgatója, Markus Krösche leszögezte, hogy a télen semmiképpen nem adják el őt, még 100 millió euróért sem! Lelke rajta.

Szeretné a Bayern is kihasználni az olasz csapatok megingott anyagi helyzetét, Rafael Leaóért a Calciomercato szerint odaadnák Kingsley Comant is, ugyanakkor a Milan ragaszkodik a legtöbbre értékelt játékosához, új szerződést ajánl neki, amely évi hétmillió euróról szól. Nettóban, mert anyagilag megingani tudni kell...

A másik milánói kiszemelt az interes jobb oldali mindenes, Denzel Dumfries – Nusszair Mazraui a katari világbajnokság alatt elkapta a koronavírust, és azóta szívproblémákkal küzd.

A Média Foot bedobta a liverpooli Roberto Firmino nevét, és jobban belegondolva nem elképzelhetetlen a brazil támadó távozása: jövőre már 32 éves, a szerződése nemsokára lejár, és éveken át játszott Németországban, a Hoffenheimben. A Bild szerint nem fog a télen Münchenbe költözni.

Mivel Manuel Neuer ebben az idényben már nem lép pályára, sőt egyesek szerint a nyári felkészülésre sem épül fel, kell egy új kapus Sven Ulreich elé vagy mögé. A bajorok harmadik számú kapusa, Alexander Nübel nem hajlandó visszatérni kölcsönből Monacóból, mondván, „ennek nincs értelme”, de egyébként is csak bizonyos feltételekkel, kikötésekkel játszana újra a Bayernben. Ezzel alighanem végleg betette maga mögött a kaput, holott élete nagy lehetőségét ragadhatta volna meg.

Ulreichet nem győzik dicsérni a vezetők, de dolgoznak is a háttérben, illetve nem is annyira a háttérben, mert a Bild, a német Sky és a Sport1 megtudta, hogy 4-5 millió eurót ajánlottak a Mönchengladbachnak a 80-szoros svájci válogatott Yann Sommerért – akinek a nyáron lejár a szerződése...

 

A szakírók szerint a Bayern szorult helyzete miatt a Borussia 8-10 millió eurót kér a 34 éves kapusért, akinek már az utódját is kinézték a svájci Jonas Omlin (Montpellier) személyében. Több müncheni alapember is kiállt Sommer szerződtetése mellett, Nübelről ellenben alaposan leszedik a keresztvizet. Sommer maga kérte a vezetőitől, hogy engedjék el, de kosarat kapott; nagyjából ez történne a jelek szerint Thuram ügyében is.

Kacsa a német sajtó szerint, hogy a Bayern megvenné Dominik Livakovicot,de a horvát kapus mellett a bosnyák Vladan Kovacevic (Raków Czestochowa, az ügynöke, a neves Franjo Vranjkovic szerint egy angol csapat leigazolná a lengyel liga legértékesebb játékosát, és azonnal kölcsönadná Münchenbe), a sevillai Jaszin Bunu, a leedsi Illan Meslier, a benficás Odisszeasz Vlahodimosz és a frankfurti Kevin Trapp, sőt Keylor Navas és Emiliano Martínez neve is felmerült.

Thuram és Sommer cipőjében jár a lipcsei középpályás, az osztrák Konrad Laimer, akivel már a nyáron is szemezett a Bayern, és fordítva. Fabrizio Romano szerint az idény végeztével Laimer mindenképpen Münchenbe igazol, erről már megegyeztek a felek. Max Eberl, a Leipzig sportigazgatója gyakorlatilag elismerte ezt, de közbeszúrt egy érdekes félmondatot, miszerint az egyik legfőbb céljuk az, hogy átigazolási bevételeket hozzanak a klubnak. Bayern-célpont Dani Olmo is a hírek szerint, ami nem lenne csoda – ellenben itt meg a Lipcse jár olyan cipőben, mint a Gladbach, azaz nem akarja semmiképpen sem a nagy riválist erősíteni...

Florian Wirtz édesapja bejelentette, hogy a Leverkusen őstehetsége 2024 nyaráig egészen biztosan nem hagyja el a Bayert.

Megkezdődtek a tárgyalások Benjamin Pavard és Hasan Salihamidzic Bayern-főnök között, a francia védőért a Barcelona érdeklődik, és a játékos megkérte a Kicker szerint az ügynökét, hogy keressen neki új csapatot. A védő szerződése jövőre jár le, és Pavard egyébként éppen kezd magára találni, ráadásul a védelem közepén és jobb oldalán is bevethető (ez jól jön most, Mazraui betegsége és Lucas Hernandez súlyos sérülése idején).

Kisebb sérüléssel bajlódik éppen Malo Gusto, az Olympique Lyon 19 éves tehetsége, akit figyel a Bayern, miként a monacói Axel Disasit és a mönchengladbachi Manu Konét is.

Kiszemelt még a Benfica 18 éves középpályása, Cher Ndour is, a Celtic 17 éves üstököse, valamint a karmester Rocco Vata (igen, a volt celtices és cottbusi Rudi Vata fia); a nagy nyári célpont a neves újságíró, Florian Plettenberg szerint Harry Kane.

Ha csatárt vesz a télen a Bayern, az sokak szerint Niclas Füllkrug lesz:ő nemsokára harmincesztendős, és a Werder Brement könnyű meggyőzni a váltásról. Maga Füllkrug nemrégiben ügynökséget váltott, s ez a cég viszi Serge Gnabry és Sadio Mané, de Laimer ügyeit is... A Bréma ráadásul nagyon rossz anyagi helyzetben van, tízmillió euró alatti összegért elengedné a játékost, akivel a nyáron hosszabbított 2025-ig (a futballista akkor lemondott fizetése 15 százalékáról, igaz, így is 2.5 milliót kap bruttóban; az ősszel éppen ennyire büntette a klubot a német szövetség a licenckövetelmények megsértéséért).

Eric Maxim Choupo-Moting kétszer ennyit keres Münchenben.

 

Egy játékost máris igazolt az FCB: ebben az idényben a harmadik érkező Amszterdamból a rutinos Daley Blind, aki ugyan nemsokára krisztusi korba lép, ám a védelem közepén és bal oldalán, valamint védekező középpályásként is bevethető. Egyelőre fél évre írt alá, egyes lapok szerint van egy egyéves hosszabbítási opciója is.

Lothar Matthäus és Louis van Gaal szerint is zseniális döntés volt leigazolni őt.

Zárjunk a legmeglepőbb pletykával: egy francia orgánum szerint a Bayern egy utolsó nagy kalandra csábítja a Milan 36 éves támadóját, Olivier Giroud-t.

Akinek szintén csak hónapok vannak hátra a szerződéséből, de szerintünk ezt már kitalálták.

A BUNDESLIGA ÁTIGAZOLÁSAI, 2023 TELE

AUGSBURG
Érkezett:
Arne Engels (Club NXT, 100 000 euró), Dion Beljo (Osijek, 3 000 000), David Colina (Hajduk Split, 650 000), Irvin Cardona (Brest, 500 000)
Kölcsönbe: Kelvin Yeboah (Genoa)
Kölcsönből vissza: Sergio Córdova (Real Salt Lake City)
Távozott: Florian Niederlechner (Hertha, 500 000)
Kölcsönbe: Raphael Framberger (Sandhausen)

BAYER LEVERKUSEN
Érkezett: Noah Mbamba (FC Bruges, 100 000 euró)

Távozott:
Kölcsönbe: Paulinho (Atlético Mineiro)

BAYERN MÜNCHEN
Érkezett:
Daley Blind (Ajax, ingyen), Arijon Ibrahimovic (Bayern München U19), Yann Sommer (Mönchengladbach, 8 000 000)
Távozott:

BOCHUM
Érkezett: Moritz Broschinski (Borussia Dortmund II, 135 000)

Kölcsönbe: Keven Schlotterbeck (Freiburg), Pierre Kunde (Olympiakosz)
Távozott: Tarsis Bonga (Eintracht Braunschweig)
Kölcsönbe: Jannes Horn (Nürnberg), Tim Oermann (Wolfsberg)

BORUSSIA DORTMUND
Érkezett:
Simon Walde (Mönchengladbach U19), Julian Ryerson (Union Berlin, 5 000 000)
Távozott:

BORUSSIA MÖNCHENGLADBACH
Érkezett: Jonas Omlin (Montpellier, 9 000 000), Simon Walde (Mönchengladbach U19)

Távozott: Yann Sommer (Bayern München, 8 000 000)
Kölcsönbe: Rocco Reitz (St. Truiden)

EINTRACHT FRANKFURT
Érkezett:
Paxten Aaronson (Philadelphia Union, 4 000 000), Simon Simoni (Dinamo Tirana, 600 000)
Távozott:
Kölcsönbe: Jérome Onguéné (RB Salzburg)

FREIBURG
Érkezett:
Kenneth Schmidt (Freiburg II)
Távozott:
Kölcsönbe: Keven Schlotterbeck (Bochum), Kevin Schade (Brentford, 1 000 000), Hugo Siquet (Cercle Bruges)

HERTHA BSC
Érkezett: Florian Niederlechner (Augsburg, 500 000)
Kölcsönből vissza: Fredrik Björkan (Feyenoord), Santiago Ascacíbar (Cremonese)
Távozott: Li Dong Dzsun (Csonbuk Hyundai Motors, 700 000), Vladimir Darida (Arisz Szaloniki, ingyen), Davie Selke (1. FC Köln, ingyen), Fredrik Björkan (Bodö/Glimt, ingyen)
Kölcsönbe: Linus Gechter (Eintracht Braunschweig), Deyovaisio Zeefuik (Hellas Verona), Santiago Ascacíbar (Estudiantes)

HOFFENHEIM
Érkezett:
Umut Tohumcu (Hoffenheim II), Justin Che (Hoffenheim II)
Kölcsönbe: Kasper Dolberg (Nice)
Kölcsönből vissza: Lucas Ribeiro (Ceará)
Távozott: Benjamin Hübner (visszavonult), Georginio Rutter (Leeds United, 28 000 000)
Kölcsönbe: Diadié Samassékou (Olympiakosz)

1. FC KÖLN
Érkezett:
Davie Selke (Hertha, ingyen), Julian Roloff (Cavalry), Justin Diehl (1. FC Köln U19)
Távozott:
Kölcsönbe: Jonas Urbig (Jahn Regensburg), Noah Katterbach (Hamburg)

RB LEIPZIG
Érkezett:
Örjan Nyland (egyesület nélküli)
Kölcsönből vissza: Caden Clark (New York RB)
Távozott:
Kölcsönbe: Hugo Novoa (Basel)

MAINZ
Érkezett:
Brajan Gruda (Mainz U19), Andreas Hanche-Olsen (Gent, 2 500 000)
Kölcsönbe: Ronaël Pierre-Gabriel (Strasbourg)
Távozott:
Kölcsönbe: Niklas Tauer (Schalke), Ronaël Pierre-Gabriel (Espanyol)

SCHALKE
Érkezett:
Kozuki Szoicsiro (Schalke II), Timothée Kolodziejczak (egyesület nélküli)
Kölcsönbe: Niklas Tauer (Mainz), Jere Uronen (Brest), Tim Skarke (Union Berlin, 250 000),
Michael Frey (Antwerpen)

Kölcsönből vissza: Nasszim Budzsellab (HJK Helsinki)
Távozott: Florent Mollet (Nantes, 1 500 000)
Kölcsönbe: Florian Flick (Nürnberg), Kerim Calhanoglu (Sandhausen)

VFB STUTTGART
Érkezett:

Kölcsönből vissza: Ömer Beyaz (Magdeburg), Mateo Klimowicz (Arminia Bielefeld)
Távozott:
Kölcsönbe: Mateo Klimowicz (San Luis)

UNION BERLIN
Érkezett: Josip Juranovic (Celtic, 8 550 000), Jérome Roussillon (Wolfsburg)

Kölcsönből vissza: Laurenz Dehl (Bohemian)
Távozott: Fabio Schneider (Greifswalder FC, ingyen), Julian Ryerson (Dortmund, 5 000 000)
Kölcsönbe: Tymoteusz Puchacz (Panathinaikosz), Laurenz Dehl (Viktoria Berlin), Tim Skarke (Schalke, 250 000)

WERDER BREMEN
Érkezett:

Távozott: Benjamin Goller (Nürnberg)
Kölcsönbe: Nicolai Rapp (Kaiserslautern)

WOLFSBURG
Érkezett:

Távozott: Max Kruse (szerződését felbontották), Jérome Roussillon (Union Berlin)

Dőlt betűvel az őszi átigazolások.

A NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOKRÓL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik