Lewandowski egy korábbi interjú szerint szívesen játszana a Premier League-ben  (Fotó: AFP)

 

Ahogyan azt korábban megírtuk: a Sky Sports német kiadása szerint a Real Madrid is élénken érdeklődik Robert Lewandowski iránt. A Bayern München klasszisának szerződése 2023 nyarán jár le, a spanyolok mellett a két angol együttes is megvásárolná a nyáron.

Igaz, a sajtóhír szerint ehhez legalább 60 millió eurós ajánlatot kell tennie a győztes kérőnek.

A lengyel támadó az ESPN szerint egy korábbi interjúban azt mondta, hogy a bajoroktól szeretne visszavonulni, de ha lenne rá lehetősége, akkor szívesen kipróbálná magát a Premier League-ben.

A Chelsea és a Manchester City szinte biztos, hogy csatár után néz majd ezen a nyáron – állítja az ESPN egyik forrása –, hiszen Thomas Tuchelnek nincs sok opciója Timo Werner mellett, míg a manchesteri gárdától távozik a klub első számú támadója, Sergio Agüero.

Guardiolának nem kellene bemutatni Lewandowskit, hiszen 2013 és 2016 között a Bayern Münchennél már dolgozott a lengyel támadóval.

Csak ki ne törjön közben egy közeli vulkán...