Kiütéses sikert aratva hét év után visszajutott a Bundesligába a Hamburg

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.05.10. 23:42
null
Szombaton örömünnep volt Hamburgban (Fotó: Getty Images)
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (2. Bundesliga) utolsó előtti, 33. fordulójában a Hamburg 6–1-es sikert aratott az Ulm felett, így biztossá tette, hogy az első két hely egyikén végez, tehát a következő idényt már ismét az élvonalban kezdheti meg.

Bár a Hamburg a 7. percben hátrányba került, még az első félidőben három gólt szerezve fordított – 1–1-nél az Ulm támadója, Semir Telalovic tizenegyest hibázott. A hazaiak a második játékrészben még háromszor betaláltak, így 6–1-re nyertek, s előnyük négy pont a 3. helyezett Elversberg előtt, s már csak egy forduló van hátra a bajnokságból. A HSV a 2017–2018-as idényben esett ki a Bundesligából, tehát hét szezon után jut vissza az élvonalba – ez idő alatt a másodosztályban mindig az első négyben végzett, kétszer osztályozón vérzett el.

NÉMET 2. BUNDESLIGA
33. FORDULÓ – szombati mérkőzések
Hamburg–Ulm 6–1
Fortuna Düsseldorf–Schalke 2–0
Elversberg–Eintracht Braunschweig 3–0
Paderborn–Magdeburg 2–1

Vasárnap játsszák
13.30: Hannover–Fürth
13.30: Kaiserslautern–Darmstadt
13.30: Regensburg–Karlsruhe
Pénteken játszották
Münster–Hertha BSC 2–0
Nürnberg–1. FC Köln 1–2

Az élcsoport állása
1. Hamburg 59 pont
2. 1. FC Köln 58 pont
3. Elversberg 55 pont (62–36)
4. Paderborn 55 pont (56–43)
5. Fortuna Düsseldorf 53 pont
6. Magdeburg 50 pont

 

Legfrissebb hírek

Kiütéses sikert aratva hét év után visszajutott a Bundesligába a Hamburg

Német labdarúgás
5 órája

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
2025.05.09. 20:38

2. Bundesliga: feljutó helyen állnak, mégis menesztették a vezetőedzőt és a sportigazgatót

Német labdarúgás
2025.05.05. 12:06

2. Bundesliga: korábbi válogatott játékosnak kell benntartania Németh András csapatát

Német labdarúgás
2025.04.29. 07:49

A dobogós Magdeburg ellen is folytatta jó sorozatát a Hertha

Német labdarúgás
2025.04.25. 18:27

Németországban ismét téma Dárdai Márton esetleges klubváltása

Légiósok
2025.04.09. 13:55

A Hertha fölényes győzelemmel zárta le rossz sorozatát

Német labdarúgás
2025.03.16. 15:23

2. Bundesliga: a Hertha tömött lelátók előtt kapott ki a Schalkétól

Légiósok
2025.03.08. 15:04
Ezek is érdekelhetik