A dobogós Magdeburg ellen is folytatta jó sorozatát a Hertha

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.25. 18:27
Linus Gechter révén gyorsan válaszolt a Hertha a Magdeburg vezető góljára (Fotó: Getty Images)
Folytatta és hatmeccsesre növelte veretlenségi sorozatát a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (2. Bundesliga) a Hertha Berlin, amely a 31. forduló pénteki mérkőzésén hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a harmadik helyezett, feljutásra esélyes Magdeburggal.

Noha a 2025-ös esztendőt nem kezdte jól a berlini csapat, amely a naptári év első nyolc bajnokija közül csupán egyet nyert meg, március közepe óta viszont egyre jobban magára talál, amit mutat a Hertha ötmeccses veretlenségi sorozata. Dárdai Mártonékra viszont nem várt könnyű feladat a 31. fordulóban, az osztályozót érő harmadik helyezett Magdeburgot fogadták.

A vendégek a pályán is bizonyították, nem véletlenül vannak versenyben a feljutásért, ugyanis az első félidőben nagy fölényben játszottak, de számos lehetőségük ellenére csak a 45. percben tudták megszerezni a vezetést Lubambo Musonda révén. Erre gyorsan válaszoltak a fővárosiak, akik két perccel később, egy jobb oldali beadás utáni Linus Gechter-fejessel egyenlítettek.

A fordulás után is a Magdeburg próbálkozott valamivel többet, de ez csak egyszer csúcsosodott ki igazán nagy helyzetben, gólt a második félidőben egyik csapat sem szerzett, így a Hertha hatmeccsesre duzzasztotta veretlenségi szériáját, míg a Magdeburg maradt a tabella harmadik helyén – igaz, a negyedik Elversberg és az ötödik Paderborn a hétvégén egymással találkozik, a győztes, illetve a Düsseldorf pedig letaszíthatja a dobogóról a magdeburgiakat.

NÉMET 2. BUNDESLIGA
31. forduló
Hertha BSC–Magdeburg 1–1 (Gechter 45+2., ill. Musonda 45.)
Hertha BSC: Dárdai Márton végigjátszotta a mérkőzést, az 55. percben sárga lapot kapott, ifj. Dárdai Pál nem volt a keretben

 

Legfrissebb hírek

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
8 órája

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
Tegnap, 17:51

Szabó Levente: Ha tíz perc jut nekem, tíz perc alatt kell a gól vagy a gólpassz

Német labdarúgás
2025.10.18. 10:04

Ezúttal nem sikerült a Szegednek meglepnie a Magdeburgot a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.15. 20:23

Korábbi klubja gyógyszerei miatt bármikor meghalhat a horvát csatár

Német labdarúgás
2025.10.09. 14:59

Megőrizte hibátlan mérlegét a címvédő, győztek Fazekasék is a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.08. 20:22

Harry Kane szívesen szerződést hosszabbítana a Bayern Münchennel

Német labdarúgás
2025.10.07. 15:06

Gulácsi Péter: Egyértelmű volt, hogy maradni akarok

Német labdarúgás
2025.10.05. 10:23
Ezek is érdekelhetik