Gyász: elhunyt a neves német labdarúgóedző

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.20. 15:16
null
Werner Lorant 76 éves volt (Fotó: Getty Images)
Gyászol a német labdarúgás, 76 éves korában elhunyt Werner Lorant, akinek játékosként és edzőként is hosszú pályafutása volt.

Werner Lorant öt csapattal is játszott a Bundesligában, a Dortmund, az Essen, a Saarbrücken, a Frankfurt és a Schalke színeiben 325 meccsen lépett pályára a legmagasabb osztályban.

Pályafutását 1984-ben fejezte be a másodosztályú Hannovernél, majd edzősködni kezdett. Edzőként az 1860 Münchennél volt a legsikeresebb, kilenc évig irányította a bajor csapatot, akiket visszavezetett az első osztályba is, sőt, 2000-ben a BL-selejtezőben is szerepelt a kisebbik müncheni csapat.

Miután távozott Münchenből, dolgozott Törökországban, Dél-Koreában, Cipruson, Iránban, Kínában, valamint két időszakban irányította a Dunaszerdahelyt is. Edzői pályafutását 2019-ben zárta le az osztrák ötödosztályú Halleinnél.

Lorant vasárnap hunyt el a felső-bajorországi Wasserburg kórházában, halálhírét húga, Erika is megerősítette, hozzátéve, hogy a korábbi edző másfél éve súlyos beteg volt.

 

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: otthon legyőzte a Mainzot, ismét dobogós a Stuttgart

Német labdarúgás
4 órája

Gyász: elhunyt Bocsák Miklós sportújságíró

Egyéb egyéni
6 órája

Bundesliga: simán nyert otthon a Leverkusen

Német labdarúgás
6 órája

A ráadásban csikarta ki a győzelmet a Dortmund

Német labdarúgás
2025.10.25. 20:31

A Bayern München a sereghajtó ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Német labdarúgás
2025.10.25. 17:42

Gyász: elhunyt az NB II-es Mezőkövesd Zsóry FC ügyvezető igazgatója

Labdarúgó NB II
2025.10.25. 10:49

Schäfer visszatért, de kikapott Brémában az Union

Német labdarúgás
2025.10.24. 22:28

Gyász: elhunyt a szegedi kézilabdacsapat alapítója

Kézilabda
2025.10.24. 14:31
Ezek is érdekelhetik