Futballgermanizmus – Deák Zsigmond jegyzete

Amikor a hazai egyetemeken jelentős anyagi befektetéssel kiválóan képzett magyar orvosok elmentek máshová pénzt keresni, joggal mondhatta azt az állam, hogy ez így neki nem éri meg. Ám nemcsak mondani kell, hanem cselekedni is, ezért kidolgozták és bevezették az egészségügyi életpályamodellt, erre a folyamat lelassult-megállt, s már a fiatal medikusok sem nézik egyből a világtérképet a diplomaszerzés után. (Még mielőtt valaki politikai kampányt látna bele a leírtakba, jelzem, van saját tapasztalatom, ugyanis a feleségem orvos, a fiam orvostanhallgató, a családi kasszánkban pedig enyhén szólva is több marad a néhány éve hozott intézkedések hatására.) A helyzet kissé hasonlatos a német labdarúgás jó ideje példaértékűnek mondható utánpótlás-nevelésével, csak itt a szintén jelentős anyagi befektetéssel kiválóan kiképzett fiatal játékosok nem pénzt keresni mennek el (ugyanis a német klubokban is jól fizetnek), hanem nemzetiségüknek, identitásuknak megfelelő válogatottat választanak felnőttként a Nationalelf helyett. Vagy éppen szakmai szempontból, mert oda könnyebben beférnek, mint ide.

Az apropó nyilván a minket is érintő legújabb eset, a német korosztályos szamárlétrát végigjáró Dárdai Bencéé, aki, ha minden jól megy, ott lesz a magyar válogatott legfrissebb, törökök elleni keretében, sőt talán a csapatban is, de címlapsztoris összeállításunkból kiderül, hogy ez egyáltalán nem egyedi. Sőt, a Dárdai fiúk még konzekvensek is abból a szempontból, hogy mind a hárman minket választottak, amikor eljött az idő, ám főképp a vegyes identitású németországi famíliáknál akár még testvérek is döntöttek-döntenek ellenkezőleg. A helyi futballszövetségnél persze nem örülnek kalapot lengetve a tehetségek elszivárgásának, de ugyan milyen, beválni látszó életpályamodellt tudnának kidolgozni? A mai német társadalom rétegződése már annyira polarizált, annyi a migráns gyökerű állampolgár – így ifjú focista is –, hogy legfeljebb a meggyőzés erejével lehetne a maradásra bírni őket. A válogatottsági szabályok ugyanis általánosak és nemzetköziek, s bár a FIFA-tól láttam sok eszement intézkedést, csodálkoznék, ha a hasonló helyzetben lévő német, francia, angol, spanyol nagyhatalmak javára változtatnának bármin is a „kicsik” ellenében. Hiszen a kicsiknek éppen ugyanannyit ér a szavazata a kongresszuson, ezt tudja Gianni Infantino elnök is…

Sok lúd disznót győz – s ez most nekünk, az egyik kis libának is kedvez. Ettől még van feladatunk, egyrészt vonzóvá tenni a piros-fehér-zöld nemzeti mezt, másrészt kiépíteni a népes külhoni magyarság tehetségeit figyelő rendszert, hogy minket válasszanak ők is.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!