Könnyedén nyert a Frankfurt; ritka lassú lövéssel fordított a Hoffenheim, Gift Orban is betalált

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.02.16. 19:30
Werder Bremen - TSG 1899 Hoffenheim
Nsoki (balra) a saját kapuijába talált be a meccs elején, de aHoffenheim fordítani tudott és győzelmet ünnepelhetett Brémában (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Bundesliga 22. fordulójában a Hoffenheim 3–1-re nyert Brémában, a Frankfurt pedig otthon győzött 3–1-re a Holstein Kiel ellen. A Mainz a Heidenheim otthonából hozta el a három pontot.

A Bundesliga első vasárnapi meccsén a 10. helyen álló Werder Bremen már a 7. percben megszerezte otthon a vezetést a saját kapujába fejelő Stanley Nsoki öngóljával, ám a meccs előtt 15. helyen álló, a legutóbbi két bajnoki meccsét elveszítő Hoffenheim még az első félidőben fordított. Anton Stach lőtt a bal alsóba, majd Tom Bischof tizenhatos előteréből leadott, meglehetősen lassú labdája is ugyanoda vánszorgott. Michael Zetterer kapus reakcióideje még a labdánál is lassabb volt, igaz, nehezítette a helyzetét, hogy takarásból jött a lövés.

BISCHOF GÓLJÁVAL FORDÍTOTT A HOFFENHEIM

A második félidőben hiába próbálta irányítani a meccset a labdát többet birtokló Werder, Gift Orban fejes góljával végleg eldöntötte a három pont sorsát a vendégcsapat. A télen igazolt, nigériai születésű támadó a 6. Bundesliga-meccsén a harmadik gólját szerezte. Érdekesség, hogy idegenben legutóbb is 3–1-re nyert a Hoffenheim a bajnokságban, még január 18-án a Kiel vendégeként. 1–3

A Holstein Kiel a későbbi vasárnapi meccsen ezúttal Frankfurtban szenvedett vereséget. Az Eintracht a 18. percben Hugo Larsson révén szerezte meg a vezetést, a svéd egy középre visszafejelt labdát az ötösről továbbított a kapuba. A 37. percben kis szöglet utáni, jobb oldali beadást egy csúsztatott fejes követett, amire a hosszún érkező Tuta lecsapott, és a kapu rövid oldalába lőtt, növelve a hazai előnyt. A második félidőben a vendégvédőktől kapott ajándéklabdából a török válogatott Can Uzun szerezte meg a harmadik frankfurti gólt, viszont a vendégek erejéből egy szépítő gólra azért futotta Finn-Dominik Porath révén. A 3–1-re nyerő frankfurtiak ezúttal sem nevezték az Eintracht II keretéhez tartozó Fenyő Noah, Lisztes Krisztián kettőst. 

Az utolsó vasárnapi meccsen a Mainz 2–0-ra nyert a Heidenheim vendégeként.

NÉMET BUNDESLIGA
22. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Werder Bremen–Hoffenheim 1–3 (Nsoki 7. – öngól, ill. Stach 28., Bischof 44., G. Orban 63. )
Eintracht Frankfurt–Holstein Kiel 3–1 (H. Larsson 18., Tuta 37., Uzun 60., ill. Porath 73.)
Heidenheim–Mainz 0–2 (Burkardt 29., Weiper 49.)

Szombati eredmények
St. Pauli–Freiburg 0–1 (Treu 88. – öngól)
Union Berlin–Mönchengladbach 1–2 (A. Ilics 63. – 11-esből, ill. Ullrich 10., Kleindienst 26.)
VfB Stuttgart–Wolfsburg 1–2 (Woltemade 72., ill. Tomás 77., Amura 87. – 11-esből)
Bochum–Borussia Dortmund 2–0 (Maszurasz 33., 35.)
Bayer Leverkusen–Bayern München 0–0
Pénteken rendezték
Augsburg–RB Leipzig 0–0

   
AZ ÁLLÁS       
1. Bayern München22174165–19+4655
2. Bayer Leverkusen22138149–27+2247
3. Eintracht Frankfurt22126449–29+2042
4. RB Leipzig22107536–29+737
5. Freiburg22113829–36–736
6. Mainz22105735–24+1135
7. Stuttgart22105740–33+735
8. Mönchengladbach22104835–32+334
9. Wolfsburg2296745–36+933
10. Werder Bremen2286835–42–730
11. Borussia Dortmund2285937–38–129
12. Augsburg2277824–35–1128
13. Union Berlin22661021–29–824
14. St. Pauli22631318–25–721
15. Hoffenheim22561129–45–1621
16. Heidenheim22421625–45–2014
17. Bochum22351421–46–2514
18. Holstein Kiel22341534–57–2313

 

 

Legfrissebb hírek

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
6 órája

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Két hónapig tartott a Ten Hag-időszak Leverkusenben, lapátra került a holland edző – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.01. 12:04

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Schäfer nélkül kapott ki az Union Dortmundban, Dárdai ismét a kispadról nézte a Wolfsburg pontszerzését

Német labdarúgás
2025.08.31. 19:34
Ezek is érdekelhetik