Xavi Simons duplázott, Gulácsiék hatgólos meccsen győzték le a Werdert

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.12. 17:36
Xavi Simons góljai alapozták meg a Leipzig győzelmét (Fotó: Imago Images)
Az RB Leipzig 4–2-re nyert odahaza a Werder Bremen ellen a német labdarúgó-élvonal (Bundesliga) 16. fordulójában.

Izgalmas játékot hozott a lipcsei találkozó, mindkét félnek akadt gólszerzési lehetősége (kisebb meglepetésre a brémaiak voltak veszélyesebbek), de az első húsz percben egyik kapusnak sem kellett játékba avatkoznia. A 23. percben egy bedobás után Openda csúsztatta fejjel a labdát Xavi Simons elé, aki megtolta, majd a jobb alsó sarokba vágta azt. Három perccel később már a vendégek ünnepeltek, egy remek kényszerítő után Mitchell Weiser volt eredményes. A 35. percben ismét a hazaiak holland középpályása villant meg: Simons ezúttal egy középpályán megszerzett labdával indult meg, majd némi labdacipelés után 16 méterről kilőtte a bal felső sarkot.

A fordulás után Benjamin Sesko is beköszönt, a szlovén csatár irgalmatlan erővel ágyúzott 20 méterről a bal felsőbe. A folytatásban a Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal a soraiban felálló Leipzig kézben tartotta a találkozót, s egymás után dolgozta ki a helyzeteket Zetterer kapuja előtt. A végjátékban felpörögtek az események: előbb Christoph Baumgartner lőtt okos megoldással a bal alsóba, majd Oliver Burke használta ki Seiwald kapitális hibáját (a lipcsei belső védő rosszul vette át a Njinmah sarkáról visszapattanó labdát a saját 16-osa előtt, erre csapott le a skót csatár), beállítva a 4–2-es végeredményt. 


A forduló zárómeccsén a Stuttgart komoly fölényben játszott Augsburgban, de sokáig nem tudta feltörni a hazaiak védelmét. A 65. percben Deniz Undav rendkívül higgadtan váltotta gólra Stiller beívelését, s ez elégnek is bizonyult a sikerhez. 0–1

NÉMET BUNDESLIGA
16. FORDULÓ
RB Leipzig–Werder Bremen 4–2 (Simons 23., 35., Sesko 47., Baumgartner 90., ill. Weiser 26., Burke 90+3.)
Augsburg–VfB Stuttgart 0–1 (Undav 65.)

Szombaton játszották
Mönchengladbach–Bayern München 0–1 (Kane 68. – 11-esből)
Freiburg–Holstein Kiel 3–2 (Remberg 23. – öngól, Günter 38., Grifo 74., ill. Harres 85., 90.)
Heidenheim–Union Berlin 2–0 (Krätzig 17., Beck 83.)
Kiállítva: Rothe (37., Union)
Hoffenheim–Wolfsburg 0–1 (Amura 29.)
Mainz–Bochum 2–0 (Burkardt 23., 69.)
St. Pauli–Eintracht Frankfurt 0–1 (Marmus 32.)

Pénteken játszották
Borussia Dortmund–Bayer Leverkusen 2–3

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA MGyDVL–KGk 
1. Bayern München16123148–13+35 39 
2. Bayer Leverkusen16105140–23+17 35 
3. Eintracht Frankfurt1693436–23+13 30 
4. RB Leipzig1693428–22+6 30 
5. Mainz1684430–20+10 28 
6. Freiburg1683524–26–2 27 
7. Stuttgart1675430–25+5 26 
8. Borussia Dortmund1674530–25+5 25 
9. Werder Bremen1674528–29–1 25 
10. Wolfsburg1673633–28+5 24 
11. Mönchengladbach1673625–21+4 24 
12. Union Berlin1644813–22–9 16 
13. Augsburg1644817–33–16 16 
14. St. Pauli16421012–20–8 14 
15. Hoffenheim1635820–29–9 14 
16. Heidenheim16411120–33–13 13 
17. Holstein Kiel16221221–41–20 
18. Bochum16221214–36–22 

 

 

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
Tegnap, 8:21

A St. Paulitól érkezhet Lőw Zsolt lipcsei utódja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.30. 12:12

Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

Légiósok
2025.05.29. 19:54

Neymarék legyőzésével búcsúzott az RB Leipzigtől Lőw Zsolt

Német labdarúgás
2025.05.29. 18:49

Megvan a Werder Bremen új vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 16:25

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Női labdarúgás: az RB Leipzigben folytatja a magyar válogatott védő

Légiósok
2025.05.28. 09:44

Nem akart szerződést hosszabbítani, ezért megvált edzőjétől a Werder Bremen

Német labdarúgás
2025.05.27. 12:18
Ezek is érdekelhetik