Helyszíni riport: a Wolfsburg nem tudta otthon megverni kieső helyen álló ellenfelét

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
• Wolfsburg
Vágólapra másolva!
2025.01.24. 22:26
Nem nyert otthon, Dárdai nélkül (FOTÓK: KOVÁCS PÉTER)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 19. fordulójának nyitó mérkőzésén a Wolfsburg hazai pályán 2–2-t játszott az utolsó előtti Holstein Kiellel.

 

FOGÓCSKÁZÁSSAL KEZDŐDÖTT a Wolfsburg és a Kiel meccsének felvezetése: a Volkswagen autóipari konszernről elnevezett, minden szegletében a világmárkát hirdető aréna tövében több tucat hazai ultra próbálta megkergetni a nagy létszámban kivonuló rohamrendőröket, ám a rendfenntartók hamar elvették a velük sajátos módon szórakozni vágyók kedvét, határozott fellépésükkel percek alatt rendet tettek. A klubházban barátságosabb volt a hangulat, a sajtómunkatársak számára fenntartott helyiségek két órával az összecsapás előtt megteltek. Az újságírók és fotósok számára a fő beszédtémát Ralph Hasenhüttl csapatának győzelmi esélyei szolgáltatták, amelyek meglehetősen jók voltak, hiszen az idegenben nyeretlen Kielt látta vendégül.

A Kicker várakozásai – legnagyobb sajnálatunkra – nem jöttek be. A német futballmagazin beharangozójában a tizenkilencedik életévét pénteken betöltő Dárdai Bencét a kezdő tizenegybe várta, ám azt is felvetette, hogy a középpályás vagy Yannick Gerhadt helyén Mattias Svanberg játszhat esetleg. Valószínűleg nem ilyen ajándékra számított az ünnepelt: ezúttal a 34-szeres svéd válogatott kapta meg a lehetőséget a szakmai stábtól. A bemelegítés közben azonban kijutott neki a köszöntésből, a hangosbemondó a drukkerekkel skandáltatta a nevét a jeles nap alkalmából – visszhangzott az aréna, a születésnapos pedig kicsit zavarban volt, talán nem számított ilyen forgatókönyvre. Megható jelenet volt az is, amint a kezdő tizenegy bemondása után a szurkolók néhai tízesüket, Krzysztof Nowakot éltették. A lengyel középpályás 1998 és 2002 között játszott Wolfsburgban, ám ALS-betegsége miatt abba kellett hagynia a labdarúgást, 2005-ben, harmincéves korában hunyt el – a szurkolók a meccsek előtt rendre megemlékeznek róla.

 
 

Noha a Bundesligában átlagosan 96.9 százalékos a stadionok kihasználtsága, a Wolfsburg azon klubok egyike, amely lefelé húzza az értéket, 87.3 százalékkal utolsó előtti a rangsorban. Péntek este is foghíjas volt a lelátó, de a hangulatot nem érhette kritika, a hazai tábortól volt hangos a 28 ezer fő befogadására alkalmas létesítmény. Az ötvédős felállást választó vendégek mélyen húzták meg védelmi vonalukat, a hazaiak próbálták labdajáratással kicsalogatni őket tizenhatosuk előteréből, ám statikusak voltak. Kitartott jó szokása mellett az idegenben minden bajnokiján betaláló Kiel, amely meglepetésre az első helyzetéből megszerezte a vezetést, bal oldali szöglet után David Zec bólintott a kapuba. Ez előrevetítette, hogy a hazai zöld-fehérek magasabb fordulatszámra kapcsolnak, ám a helyzetek továbbra is elmaradtak.

 

A szünet után feltámadt a házigazda, sokkal nagyobb fordulatszámon pörgött, és pillanatok alatt fordított: az 50. percben a csereként beálló Patrick Wimmer értékesítette helyzetét, majd az 53. percben Jonas Wind szerzett fejes gólt sarokrúgást követően. Egészen hihetetlen a Wolfsburg idénybeli helyzetkihasználása, lövéseinek csaknem huszonöt százalékából betalál, és immár egyedüliként vezeti a szabad-, illetve szögletrúgásokból szerzett gólok listáját tizenhattal, megelőzve a Bayer Leverkusent. Az 55. és a 63. percben Patrick Wimmer duplázhatott volna, ám előbb nagy erővel meglőtt labdája a lécen csattant, majd jobb külsővel a jobb oldali kapufát találta telibe. A 80. percben a semmiből egyenlített a Kiel, és a játék képe alapján meglepetésre kihúzta 2–2-es döntetlennel.

Szívesen megnéztük volna, mit mutat a wolfsburgi középpályássorban Dárdai Bence, mondjuk a szürkén játszó Mattias Svanberg helyén, ám Ralph Hasenhüttl vezetőedző ezúttal nem küldte pályára, pedig az ezt megelőző tíz Bundesliga-fordulóban kilenc alkalommal a kezdő tizenegybe nevezte. A tehetséges középpályás legközelebb február 2-án, az Eintracht Frankfurt otthonában szerepelhet.

 

NÉMET BUNDESLIGA
19. FORDULÓ
Wolfsburg–Holstein Kiel 2–2 (Wimmer 50., Wind 53., ill. Zec 13., Skrzybski 80.)
Szombat
15.30: Augsburg–Heidenheim
15.30: Borussia Dortmund–Werder Bremen
15.30: Freiburg–Bayern München
15.30: Mainz–VfB Stuttgart
15.30: RB Leipzig–Bayer Leverkusen (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!
18.30: Mönchengladbach–Bochum (Tv: Arena4)
Vasárnap
15.30: Hoffenheim–Eintracht Frankfurt (Tv: Arena4)
17.30: St. Pauli–Union Berlin (Tv: Arena4)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Bayern München18143156–15+4145
2. Bayer Leverkusen18125144–24+2041
3. Eintracht Frankfurt18113442–24+1836
4. Stuttgart1895436–26+1032
5. RB Leipzig1894532–27+531
6. Wolfsburg1984742–34+828
7. Mainz1884631–23+828
8. Freiburg1883725–34–927
9. Werder Bremen1875631–34–326
10. Borussia Dortmund1874732–31+125
11. Mönchengladbach1873827–29–224
12. Augsburg1864821–33–1222
13. Union Berlin1855816–24–820
14. St. Pauli18521114–21–717
15. Hoffenheim1845923–35–1217
16. Heidenheim18421223–38–1514
17. Holstein Kiel19331328–48–2012
18. Bochum18241217–40–2310

 

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
Tegnap, 8:21

A St. Paulitól érkezhet Lőw Zsolt lipcsei utódja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.30. 12:12

Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

Légiósok
2025.05.29. 19:54

Megvan a Werder Bremen új vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 16:25

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Női labdarúgás: az RB Leipzigben folytatja a magyar válogatott védő

Légiósok
2025.05.28. 09:44

Nem akart szerződést hosszabbítani, ezért megvált edzőjétől a Werder Bremen

Német labdarúgás
2025.05.27. 12:18

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48
Ezek is érdekelhetik