Korábbi NB I-es játékos érkezhet Szalai Attiláékhoz a Herthától

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.08.23. 12:19
Hertha BSC - 1. FC Nuremberg
Haris Tabakovic a Herthától a Hoffenheimhez szerződhet (Fotó: Getty Images)
A német Kicker értesülései szerint osztályt válthat és az ifjabb Dárdai Pált és Dárdai Mártont foglalkoztató másodosztályú Hertha BSC-től a Szalai Attilát soraiban tudó, élvonalbeli Hoffenheimhez szerződhet az NB I-es Debrecennél és DVTK-nál is megforduló bosnyák támadó, Haris Tabakovic.

A 30 éves, Svájcban született bosnyák csatár 2017-ben a Grasshopperstől igazolt Debrecenbe, majd két évvel később a DVTK-hoz. Haris Tabakovic a miskolciaknál töltött egy idény után igazolt Ausztriába, ahol a Lustenau után az Austria Wient is erősítette, s tavaly nyáron szerződtette a német másodosztályú, akkor még Dárdai Pál által irányított Hertha BSC.

Tabakovicnak kiváló 2023–2024-es idénye volt, hiszen 32 bajnokin 22 gólig és hat gólpasszig jutott, míg a Német Kupában négy meccsen három gól és egy gólpassz fűződik a nevéhez, így nem véletlen, hogy teljesítményével élvonalbeli csapatok figyelmét is felkeltette.

A Kicker most arról ír, hogy Tabakovicot a Szalai Attilát foglalkoztató Hoffenheim szerződtetheti.

A lap megjegyzi, hogy a Pellegrino Matarazzo által irányított csapat mindig is jobb volt támadásban, mint védekezésben, ezért előbbit tovább szeretnék erősíteni, még úgy is, hogy a Kicker szerint a vezetőedző új belső védőre vár.

A lap úgy tudja, hogy a Hoffenheim élénken érdeklődik Haris Tabakovic iránt, ugyanis tavaly Wout Weghorst, az idén nyáron pedig Maximilian Beier is távozott a támadók közül, és a Leverkusentől múlt héten szerződtetett Adam Hlozek, illetve Mergim Berisha mellett mindenképp bővíteni szeretnék az opciókat.

 

Legfrissebb hírek

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
21 órája

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
Tegnap, 7:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56
Ezek is érdekelhetik