2. Bundesliga: Németh András klubja menesztette vezetőedzőjét – hivatalos

MIKE BARNABÁSMIKE BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2024.02.12. 11:38
Véget ért Tim Walter hamburgi kalandja (Fotó: Imago Images)
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (2. Bundesliga) szereplő Hamburger SV a hivatalos honlapján közölte, hogy azonnali hatállyal menesztette vezetőedzőjét, Tim Waltert.

A hatszoros német bajnok, illetve egyszeres BEK-győztes klub – amely zsinórban a hatodik idényét tölti a másodosztályban a 2018-as kiesés óta – a hullámvasútra emlékeztető eredménysorra hivatkozva vált meg a 48 éves szakembertől, s vele együtt segítői, Julian Hübner és Filip Tapalovic is távoznak a csapattól.

A Hamburg vezetősége azután döntött az edzőváltás mellett, hogy a Németh Andrást is foglalkoztató együttes otthon kapott ki 4–3-ra a Hannovertől. A csapat irányítását ideiglenesen az egyik segédedző, Merlin Polzin veszi át, s a Hansa Rostock elleni hétvégi bajnokin is ő irányítja a 37 ponttal a 18 csapatos bajnokság 3. helyén álló együttest.

 

 

 

Legfrissebb hírek

A Hertha fölényes győzelemmel zárta le rossz sorozatát

Német labdarúgás
2025.03.16. 15:23

2. Bundesliga: a Hertha tömött lelátók előtt kapott ki a Schalkétól

Légiósok
2025.03.08. 15:04

Klubja tette közzé, Németh Andrást meghívta Marco Rossi a magyar válogatottba

Magyar válogatott
2025.03.06. 18:52

Bundesliga: nézőrekordot hozott a bajnokság első fele

Német labdarúgás
2025.02.19. 14:19

Bejelentették a Hertha BSC új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
2025.02.17. 19:00

Törött kézzel játszott, meg kellett műteni Németh Andrást

Légiósok
2025.02.11. 19:49

Szabó Levente ismét betalált, az Eintracht Braunschweig legyőzte a Karlsruhét

Német labdarúgás
2025.02.09. 15:50

Légiósok: „Németh András jelen állás szerint vissza fog térni hozzánk”

Légiósok
2025.02.05. 12:36
Ezek is érdekelhetik