Bayern: pénzmosás gyanúja miatt razziázott a rendőrség a székházban – sajtóhír

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2023.04.30. 12:10
null
Razziát tartottak a Bayern székházában (Fotó: AFP)
A Bild beszámolója szerint kedden nyomozók szálltak ki a Bayern München székházához, hogy egy orosz oligarchát érintő pénzmosási ügyben bizonyítékokat keressenek.

A német hatóságok ugyanis pénzmosás gyanújával nyomoznak a világ száz leggazdagabb embere között számon tartott orosz oligarcha, Aliser Uszmanov ellen. A korábban az Arsenal részvényeseként, illetve a Nemzetközi Vívószövetség elnökeként a sportéletben is aktívan jelen levő, 69 éves milliárdost Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik szövetségeseként tartják számon, ezért az ukrajnai háború kitörése után számos szankcióval büntette az Európai Unió.

Aliser Uszmanov
Aliser Uszmanov

A Bild szerint Uszmanov és a Bayern tiszteletbeli elnöke, Uli Hoeness jól ismerik egymást, ugyanis 2022 márciusáig az oligarcha is Tegernsee-ben lakott, Hoeness pedig gyakran ajándékozott neki jegyeket a München kiemelt mérkőzéseire.

A Süddeutsche Zeitung egy másik, a nyomozás szempontjából relevánsabb szálra is felhívta a figyelmet. A lap szerint egy ciprusi cég 250 ezer euróért bérelt sky boxot az Allianz Arénában, a pénz pedig egy Uszmanovhoz köthető svájci bankszámláról érkezett.

A legfőbb ügyész hivatala szerint a Bayern ebből a szempontból inkább tanú az ügyben, nem gyanúsított. A frankfurti ügyészség szóvivője arról tájékoztatott, hogy a hatóságok nem folytatnak semmilyen vizsgálatot a bajor klub vagy annak tisztviselői ellen, arra azonban nem kívánt választ adni, hogy találtak-e bármilyen bizonyítékot az ügyben a székházban.

Legfrissebb hírek

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Harry Kane a Bundesliga tizenegyesrekordere lett

Német labdarúgás
2025.09.21. 12:51

A Bayern Harry Kane triplájára alapozva nyert a PreZero-Arenában

Német labdarúgás
2025.09.20. 17:31

A sokoldalú Konrad Laimert dicsérik a németek a Chelsea elleni BL-meccs után

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 18:32

A Chelsea edzője a BL-vereség után: „Pirosat csak akkor adunk, ha vér folyik?”

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 09:31

Négy angol gól a Bayern München és a Chelsea rangadóján... és kétgólos német siker a végén

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 23:10
Ezek is érdekelhetik